Télben magamra öltök medvebundát,
s fehér síkot simogat képzelet,
ha itt a hó, s olykor pár varjú elszáll, -
tűnő égfoltok a házak felett.

A varjak szállnak, szemem elkíséri
őket, míg lehet. Tél maradt nekem,
de átölel egy morgós medvebunda,
s varázs dörmög, cammog tovább velem.

A varázs dörmög, nem tetszik e tájék, -
jégujjakat összekulcsol közöny.
Színlelt imákkal színtelen az ország,
s jótettért tőr lendül, mint köszönöm.

Ám légy velem, dörmögő vers-varázslat:
más kor virágát ringasd szívemen!
Keresztet markol vigyor, gőgös ördög:
Isten nevében az istentelen.

..hogy hol a Nép, Petőfi Tavasznépe?
Ostoba néz, míg hazudnak, nagyot.
Érdek-vakság vezérel sunyit, gyávát, -
és dáridóznak fent a tolvajok.

Télben magamra öltött medvebunda,
Te, Vers-varázs, még meleg védelem,
őrizd, ringasd egy másik kor virágát, -
fényszerető vágya a szívemen!

(2015)