Feltöltve: 2015-01-05 18:22:51
Megtekintve: 5914
A Felszínt..
Fénylik a tél. Most el kellene mennem
(az életből is, persze, de elragyog
még ilyen szándék, nem komoly, csupán csak
a szűkké lett kis lakásra gondolok), -
úgy, mint a nyáron. El. Fenyők közé, vagy
oda, ahol a bükkfák szürkés színét
arany karjával múltkor átölelte
az oda szökött szabadság, messzeség.
A képernyőn a Látszatot zabálják
ügybuzgó urak, - csupán a Látszatot,
csak a Felszín sodródó uszadékát,
s mily érdekeknek tapsol nem egy halott?
Sok halott is. Tapsoltatják. Ki kérdi:
a költő, míg élt, mit és miért akart,
miként képzelte el a szabadságot,
és milyen szívvel írta hozzá a Dalt?
Petőfi még, - olykor, igaz, heves volt -
de még jól tudta, hogy sohasem szabad
Becsületnek tisztelni aljasságot:
fosztogatókat, és a tolvajokat!
A nép? Az volna? Mi mindent felejtett!
S emlékeztető? Olyan ritkán akad!
Kinyúló nyelvek merrefelé járnak,
s mi az a barna, ami rájuk tapadt?
Korrupció? Az életet szorítja, -
az ország szívét, eszét, és tüdejét.
S fentről hamis Szent György lovag vitézség
hazug szájából dőlnek győztes mesék.
Kereszt, amely Bibliáját gyalázza
tetteivel, - Kereszt-e? Ha Nép a nép,
azt magasból szív-csodás Szépségcsillag
így inti: - Keresd Eszméd Istenét!
Fénylik a tél. Ó, ilyenkor is szépek
a fák és bokrok! Érdekes árnyakat
ringat a kis szél, ha feltámad, s itt-ott
levél indul el, keres egérutat.
No, jó, - legyen! Veszem sapkám, kabátom.
A láthatáron nyári ékkő ragyog
kék varázslatként, s hideg lég lefújja
az arcomról a téllel telt bánatot.
Menekülés nincs, persze, - miként volna?
Kis ország belső bajoktól haldokol,
rossz külvilágban? Megérzi azt a nagyság, -
ó, azt mindenki megérzi valahol!
Huszadik század? Hát még most sem érted,
hogy tanulságul milyen példákat ad?
No, vers-viszlát! Engem a fenyők várnak,
és bükkfák.. Menekül minden pillanat!
Itt ős Hiába. Mégis: mit tehetnék?
Tagadjam le, hogy a mélybe lát szemem?
Azt nem teszem, te gyenge, kicsi ország,
melyben ma becstelenség, félelem,
hit-babona, az észnek érthetetlen,
fordított törvény, amely törvénytelen,
hajlongás múlt előtt, amely belökte
szakadékokba hozzád hű fiaid, -
hát nézz örökölt gúnyádra: ott őrzi
szép tetteid is, - és rút szégyeneid!
(2015)
(az életből is, persze, de elragyog
még ilyen szándék, nem komoly, csupán csak
a szűkké lett kis lakásra gondolok), -
úgy, mint a nyáron. El. Fenyők közé, vagy
oda, ahol a bükkfák szürkés színét
arany karjával múltkor átölelte
az oda szökött szabadság, messzeség.
A képernyőn a Látszatot zabálják
ügybuzgó urak, - csupán a Látszatot,
csak a Felszín sodródó uszadékát,
s mily érdekeknek tapsol nem egy halott?
Sok halott is. Tapsoltatják. Ki kérdi:
a költő, míg élt, mit és miért akart,
miként képzelte el a szabadságot,
és milyen szívvel írta hozzá a Dalt?
Petőfi még, - olykor, igaz, heves volt -
de még jól tudta, hogy sohasem szabad
Becsületnek tisztelni aljasságot:
fosztogatókat, és a tolvajokat!
A nép? Az volna? Mi mindent felejtett!
S emlékeztető? Olyan ritkán akad!
Kinyúló nyelvek merrefelé járnak,
s mi az a barna, ami rájuk tapadt?
Korrupció? Az életet szorítja, -
az ország szívét, eszét, és tüdejét.
S fentről hamis Szent György lovag vitézség
hazug szájából dőlnek győztes mesék.
Kereszt, amely Bibliáját gyalázza
tetteivel, - Kereszt-e? Ha Nép a nép,
azt magasból szív-csodás Szépségcsillag
így inti: - Keresd Eszméd Istenét!
Fénylik a tél. Ó, ilyenkor is szépek
a fák és bokrok! Érdekes árnyakat
ringat a kis szél, ha feltámad, s itt-ott
levél indul el, keres egérutat.
No, jó, - legyen! Veszem sapkám, kabátom.
A láthatáron nyári ékkő ragyog
kék varázslatként, s hideg lég lefújja
az arcomról a téllel telt bánatot.
Menekülés nincs, persze, - miként volna?
Kis ország belső bajoktól haldokol,
rossz külvilágban? Megérzi azt a nagyság, -
ó, azt mindenki megérzi valahol!
Huszadik század? Hát még most sem érted,
hogy tanulságul milyen példákat ad?
No, vers-viszlát! Engem a fenyők várnak,
és bükkfák.. Menekül minden pillanat!
Itt ős Hiába. Mégis: mit tehetnék?
Tagadjam le, hogy a mélybe lát szemem?
Azt nem teszem, te gyenge, kicsi ország,
melyben ma becstelenség, félelem,
hit-babona, az észnek érthetetlen,
fordított törvény, amely törvénytelen,
hajlongás múlt előtt, amely belökte
szakadékokba hozzád hű fiaid, -
hát nézz örökölt gúnyádra: ott őrzi
szép tetteid is, - és rút szégyeneid!
(2015)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!