Kardomkitartom János huszár is volt, bajszos is volt, délceg is volt.

No, sok ilyen huszár volt akkoriban, de János ennél picikét több is volt, mert szabad idejében olvasgató, néha még írogató is. Ráadásul nem csak a kard mestere, hanem, rangban, őrmester is.

Éppen nem volt háború. A legtöbb huszárt hazaküldték, tartalékba: otthon egye a saját kenyerét. Ha majd jön az ellenség, akkor behívják.

Ez a János szép kis házikóban éldegélt Kétszemkökényesen, legényként. Tetszett a lányoknak, mint huszár is, meg mint legény is, nagyon. Jánosnak is tetszettek a falubeli lányok, de a szomszédja, Becsesengalambos Marika, a tanítónő sokkal jobban.

Azt mondta János Marikának:
- Hű, az árgyélusát, de beléd szerettem, te gyönyörű töltött galambocska! Adsz egy csókot?

Hát ez a Marika szép is volt, okos is, jószívű is, de erre nevetett, és így szólt:
- Szép a bajszod, jól bírod a harcot, de nálam nem kapsz sarcot, János! Úgy látom: a bajuszod valamivel rövidebb az egér farkánál, még ha dúsan bozótos is! Amíg rövidebb, addig nem adok!

Megörült János: Marikának tetszik a bajusza! Nosza, fogott hét egeret, lemérte a farkuk hosszát, megnövesztette a bajuszát a leghosszabb egérfarok hosszára, - és kérte a leánytól a csókot.

A leány szavatartó volt, adott neki egy csókot. János azonban egy helyett kettőt szeretett volna, azaz pontosabban sokat, ám nem akart ajtóstól rohanni a házba, mert belátta: Marika nem ellenség.

Azt mondta a leánynak:
- Egy csók megvolt, hű, de jó volt! Vágyam csókra még nagyobb, másikat is kaphatok?

Megint csak nevetett Marika. Így szólt:
- Ha a bajuszod megnöveszted, akkorára, mint a cicám farka, - akkor igen!

Megörült János, hogy a leánynak annyira tetszik a bajusza! Átment Marikához, lemérte a cica farkát, elkezdte növeszteni a bajuszát. Még versikét is írt a bajuszához, amikor az cicafarknyi lett. No, írt a bajuszról már nálánál nagyobb költő is, de nem a sajátjáról. Olyat, aki a sajátjáról írt volna, nem ismerek, bár az is lehetséges, - de nem ismerhetek minden bajuszos verset!

Megszületett egy peckes kis költemény is:

Nő rajtam dicső bajusz!
Szívem egyre hozzád húz!
Bajuszom kipödöröm.
Csókot adsz? Megköszönöm!
Kátyú, kutya, köpönyeg!
Két csók után mi jöhet?

Hát ez cica farok hosszával vetélkedő bajusz olyan harcias ábrázatúvá tette Jánost, hogy amikor a városban találkozott a kapitányával, az egyből megdicsérte:
- Neked, János, már kard sem kell, az ellenség meglátja ábrázatod ezzel a hosszú, ijesztően fekete bajusszal, és már fut is!

Büszkén kihúzta magát János erre a nagy elismerésre.

Nos, megkapta Marikától a második csókot is. Utóbbitól akkorára nőtt a leányszív felé megindult bátorsága, hogy rögtön, ott helyben, a hajadon kezét kérő versikét is fabrikált:

Nem vagyok én akárki,
bajszomról is de látni!
Huszárvágás, huszárcsíny..
A kérésem nem kicsiny!
Add nekem két szép kezed,
s hűséges férjed leszek!

A leány elmosolyodott:
- Tudod, a lányok egy része igen szeszélyes. Kicsit én is az vagyok. Elfogadom az ajánlatod, de csak egy kikötéssel, és akkor nem akasszuk össze a bajszunkat, ami annál könnyebb, mert utóbbival én nem is rendelkezem. Ehhez a kikötéshez nem kell bajuszkötő, már csak azért sem, mert azt kérem tőled: vágd le a bajszod, tőből!

Megijedt János, összeszorult a szíve, de nem sokáig tétovázott, mert rájött, hogy nagyon szereti a leányt.

Így szólt:
- Jó, habár nyerít a ló! Legyen! Hol van az olló?

Marika elnevette magát:
- Csak látni akartam, hogy a kedvemért levágatnád-e a bajuszod! Látom: igen, - tehát szeretsz, így nem kérek bajusz eltávolítást, a kezemért cserébe!

Lakodalmuk után a továbbiak is olyan jól sikerültek, hogy János, örömittasan, huszáros regulákat írt versikékben feleségről, férjről, házasságról, bajuszról, bajuszkötőről, nagy csizmákról, kis csizmákról.. Tréfás könyvének ezt a címet adta: PÖDÖRD KI A BAJUSZOD!

Vették-e Kardomkitartom János könyvét?

Nagyon is! Mosolyogtak, nevettek rajta, - de vették!

Utóbbi felébresztette Krampampuli István irigységét, aki a PUSZI A PARNASSZUSON tekintélyes irodalmi folyóirat főmunkatársa volt, de Orrlógató szerelem című örökéletű verseskötetét a kutya se vette, hiába ásítozott a könyv a bolt kirakatában. Arra készült ez a Pista: ledorongoló kritikát ír Kardomkitartom János versikéiről. Igaztalan ez a világ, más kapja a hízott libát!

A folyóirat főszerkesztője azonban még idejében a vállára tette a kezét, és így szólt:
- Én nagyra becsülöm a költeményeid, Pista, azok toronymagasan emelkednek
e huszárőrmester rímfaragványai fölé, de nem jó lebunkózni ott, ahol a bunkózást kard követheti, vagy pisztolygolyóbis. Még véletlenül elolvassa a számára kedvezőtlen kritikád ez a János, és kihív párbajra. A végén lehet, hogy nem csak leszúr, vagy kilyukasztja a szíved, és a temetőbe kerülsz, - hanem még meg is sebesülhetsz! Olykor jobb egy hüvelyben maradt kard, mint egy meggondolatlan kardoskodás!

(2015)