Hol volt, hol nem, volt egyszer két nagy kópé, testvérek: Hajkurászi Micsoda Péter és Hajkurászi Micsoda Pál.

A nevük közül az első talán nem eléggé illett rájuk, mert nem hajkurászták a Szerencsét, hanem csak odacsalogatták magukhoz. Igaz, nem mindig törvényes, hanem néha eléggé örvényes módon is. Meg volt olyan is, hogy nem is a Szerencse volt az, csak ők úgy nevezték. No, ki vethet ezért rájuk követ? Gyakori ilyesmi kis világban, nagyvilágban, de még másutt is!

Szerettek utazgatni. Egyszer itt voltak, egyszer ott, néha pedig látszólag sehol sem, de akkor is voltak valahol: álruhában vagy bálruhában, várban, vártan vagy nem vártan, szürke, könnyes ködben, körmönfontan, ködmönben, vagy gúnyosan gúnyában, beléjük szeretett gúnárral. Ó, ha én mindazt a helyet felsorolnám, ahol voltak, - vagy éppen nem voltak!

Elérkeztek egy királyságba, amelyik nagyon megtetszett nekik. Megszálltak a fogadóban, éppen Újév napján.

Azt súgta Pál a fogadós lányának csinos fülecskéjébe:
- Tudsz titkot tartani? Olyannyira, hogy senkinek sem árulod el, még saját magadnak sem?

Kíváncsi természetű volt a leány, akinek szép neve volt: Fáncsi. Bizonygatta: ő annyira tud, hogy titkot nem árult el még soha, Senkinek!

Igaz volt ez?

Így, nagybetűvel, igaz, mert a faluban, de még a környéken is, nem volt senki, akit Senkinek hívtak volna.

Azt mondta Pál a leánynak:
- Nagy titok az, amit arra a szép kis orrocskádra kötök, nagyon nagy! A királyi palotában még az Óév az Úr, - és nem engedi bejutni az Újévet! Ha a király ezt megtudná!

Péter a fogadós feleségének kötötte orrára ugyanezt a titkot, csak kicsit másképpen: más szalaggal, másik dallal, de ugyanolyan erősen.

Hát, ugye, mi a legtöbb titok útja? Fülbe be, szájból ki, ez is, az is de hiszi!

A királyné este kinézett a palotából, pont ott, ahol az ő hálószobájának ablaka volt.

Mit látott?

Két hosszú, piszkafaszerű alakot, de még, az ablakon át, egy kérést is, fehér lapon, fekete tintával írtan. Az a lapon ez állt: - Eressz be, Óév! Én vagyok a Boldog Újév!

Szaladt a királyné a férjéhez:
- Itt maradt az Óév, nem akarja beengedni az Újévet! Sejtettem, hogy ez a baj, mert már három szobalány is figyelmeztetett erre a palotában, de nem hittem nekik, kinevettem őket! Jaj, jaj, ha nem tud bejönni az Újév, mert az Óév nem engedi, vége a boldogságunknak!

A király is megijedt, de nem mutatta, mert a férjnek nem feltétlenül kell ugyanazt mutogatnia, amit a felesége mutat, - elég, ha megteszi mindazt, amit neje parancsol!

Azt mondta a feleségének:
- Hű! Ez a feje tetejére állított dolog nem tűr halasztást, olyan valaki kell hozzá, akit úgy ejtettek a fejére, hogy mégsem! Hívom Bikfic Matyit, az udvari bolondot, ő nem olyan bolond, hogy el ne intézze három mesebeli aranyért!

A király szeretett mesebeli aranyakat osztogatni, de azokért a mesébe kellett menni, ahol kiderült: mese az egész!

Bikfic Matyi azonban sohasem a királytól kérte az ígért aranyat, hanem a királynétól. Őt nem tévesztette meg, hogy hol van a nadrág, még ha mások szoknyának tartják is ezt a ruhadarabot.

Matyi eljutott ehhez-ahhoz, végül a fogadós leányához is, onnan pedig már csak pár lépés volt a két testvér: Hajkurászi Micsoda Péter és Hajkurászi Micsoda Pál.

Megkérdezte tőlük:
- Az urak varázslók?

Péter és Pál egyszerre válaszolta:
- Ha kell, akkor azok is!

Hamarosan kiderült, hogy nem olyan nehéz rábeszélni az Óévet: adja át helyét az Újévnek! A trónszéket balról át kell tenni jobbra, a királyné ágyát a hálóteremben közelebb kell húzni a királyéhoz, a fekete macskát le kell vinni a főszakács feleségének, mert a fekete feljebb csak bajt csinál, helyette a főszakács feleségének fehér macskáját kell felhozni. Fehér a hó, a rózsa is az, ha nem vörös vagy sárga, a fehér bárány nem fekete, és az ilyen változás - ki kell mondani feketén-fehéren! - sok mindennel felér!

Egyebet nem kellett tenni, de még az is hozott a konyhára valamit Matyinak is, Péternek is, Pálnak is, mert a királyi kincstár kincstárnokának adtak egy kincset érő igazolást: a kincstárba egy évig senkinek sem szabad belépnie a kincstárnokon kívül, sem szellemőrzési, sem ellenőrzési, sem más célból! Ha másként lesz, akkor az Óév visszajön, de még egyéb nem kívánatos dolgok is megtörténhetnek. Lehet, hogy még a királynak is el kell számolnia az egész évi zsebpénzével, ami tetemes összeg! Nem jó az ilyen hívságos tetemrehívás!

No, ezek után az Óv nagy kegyesen eltávozott a palotából, az Újév pedig besétálhatott.

Ki lett boldog az Új Évben?

Sokan, mindjárt fel is sorolom:

1.) a király, akinek nem kellett elszámolnia a zsebpénzével, igaz, az ágyát közelebb húzták a felesége fekvőhelyéhez, de ő titokban visszahúzta,

2.) a királyné, mert a király által titokban visszahúzott ágyat időnként visszatolta, igaz, Matyinak, Péternek, valamint Pálnak ki kellett fizetnie a megígért aranyakat, de azokat a férje dugipénzéből visszabújócskáztatta a saját erszényébe,

3.) a kincstárnok, a vagyont érő igazolással,

4.) a fekete macska, mert igaz ugyan, hogy lejjebb került a ranglétrán, de a főszakács felesége nagy becsben tartotta, sok finomságot kapott, és az egerekre már csak lenézően mosolygott a bajusza alatt,

5.) no és természetesen boldog lett Bikfic Matyi, Hajkurászi Micsoda Péter és Hajkurászi Micsoda Pál, utóbbi kettő hatlovas hintón utazott tovább.

Ki nem lett boldog?

Egyedül a fehér macska, mert feljebb került ugyan a ranglétrán, de a királyi konyhán jobb volt neki, itt a kutya sem törődött vele, kivéve egy buldogot, ám az sem boldogságban részesítette őt néha, hanem egészen másban.

Ki nem lett boldogabb?

Hát egyedül az, aki addig sem volt boldog, és akiről a krónikaírók csak mellékesen szoktak megemlékezni, vagyis a nép, de az sem lett lényegesen boldogtalanabb. Részben azért, mert a fenti változások csak mérsékelten érintették, részben pedig azért, mert az sem tudta, hogy mi is az a boldogság.

No, utóbbit kibírták, mármint a királyi krónikások. Jutott a királyi asztalról ledobott húsos csont nekik is, a kutyáknak is!

(2015)