Karácsony második napja van, feleségem a tévét nézi. Ezúttal a hírTv adását. Engem is érdekelni kezd, hogy mit néz, mert hallom: az emberi agy egyik kutatója beszél.

Abbahagyom a számítógépen írást, mert sejtem - az adott TV csatorna ismeretében - hogy milyen válasz felé tereli a kérdezettet a riporter hölgy, ügyesen, óvatosan.

Természetesen a kutató is ügyes és óvatos. Elválasztja a hitet a tudománytól, ekkor még egy naiv lélek azt is hihetné: végül, szalonképesen, bevallja a kényes kérdésekről is, hogy mi az, amit nem tud.

A kutató nyilván sokat tud az agyról, és vitathatatlan igazság: az ilyen kutatások rendkívül fontosak az emberiség számára. Úgyszólván az élet majd minden terültén. Ezt, nagyon helyesen, ki is jelenti, nem kell hozzá különösebb erkölcsi bátorság.

Helyesen szól a fejlett állatok és az ember minőségi különbségéről: az ember - szemben az állatokkal - felismerte létezését, és ennek alapján olyan filozófiai kérdésekre keresi a választ, amelyek az állatokban fel sem merülnek.

Eddig az, amit mondott, nem új, benne van harminc év előtti, sőt, régebbi lexikonok szócikkeiben is.

Végül - igaz, nagyon kulturált szellemi csavarral - az agykutató, aki kezdetben a tudományt és a hitet elhatárolta egymástól, elismeri egy magasabb rendű Szellemi Lény létét, akit ő is Istennek tart. Itt az a "happy end" amiért őt ez a tévé csatorna behívta. Kérdés marad, persze, hogy válasza pusztán a társadalmi rendnek (és ezen belül a jelenlegi hatalomnak) történő szokásos udvarlás terméke-e, vagy ez szilárd, kétkedés nélküli egyéni véleménye is, esetleg csak az utóbbi, de úgy gondolta: miért ne hasznosíthatná?

Az agytudós, miután átlépte tág, de mégis szűk szakmai birodalmát, egyből politikussá lett. Nem az a baj, hogy azzá lett, hanem az, amilyen politikát képvisel. No, ilyesmi nem először történt és történik a Földön!

Mi inkább ne hagyjuk ott ilyen hamar a tárgyilagosság, a becsületes gondolkodás ösvényét!

Vannak nagyon-nagyon lényeges kérdések, amelyekről a leghíresebb, legnagyobb gondolkodók és a legkevésbé művelt emberek egyaránt nem tudnak semmi lényegeset. Olyan kérdések, amelyeknél jelenleg - a válasz szempontjából - mindegy, hogy az illető Nobel díjas tudós, vagy pedig csak néhány iskolai osztályt végzett, vagy még annyit sem. Ilyen többek között a világ véges, vagy végtelen voltának kérése is, az öröklét is.

Egy magasabb rendű szellemi lény (Isten) létét értelmesen, becsületesen gondolkodó ember nem tagadhatja, de ugyanakkor azt sem állíthatja: létezik. Egyetlen tárgyilagos válasz lehetséges az ezzel kapcsolatos kérdésre: - NEM TUDOM!

Ám ehhez hozzátehető, sőt, a jó szándék meg is követeli hozzátételét: az emberiség jobbá tételét segítő Isten nagyon jó volna!

Amikor az agykutató nem így válaszolt, elhagyta a tárgyilagos, becsületes gondolkodás ösvényét. Nem csak azzal, hogy e filozófiai kérdésben a becsületes tudomány helyett a hitet választotta, hanem azzal is: nem nagyon tért tért ki arra, hogy mit adott e Szellemi Lénnyel kapcsolatos hit (és ennek szélsősége: a vakhit) az emberiségnek.

Becsületesen gondolkodónak ezen is el kell gondolkoznia!

Ilyen gondolkodás ma még ritkaság, hiába ad rá sok követendő egyéni példát a múlt. Magyarországon manapság lassan már a fehér hollónál is ritkább. Miért is?

Nos, utóbbi kérdésen való gondolkodás, a múltra való visszatekintés, a jelen kritikusabb szemre vétele nagyon is hozzá tartozik (hozzá tartozna) az igazi karácsonyi gondolatokhoz.

Amit tudunk, azt meg kellene becsülnünk, igazságát felismernünk, úgy, hogy lehetőleg tettekben is realizálódjon. Amit pedig egyelőre NEM TUDUNK, azt be kellene ismernünk. Erre céloz AMIT TUDUNK.. c. versem:

Amit tudunk - csak egy fénypillanat,
amit nem - örök, időtlen-szabad.

Amit tudunk - kis hangyabolyt teremt,
de amit nem - hegyláncot, végtelent.

Amit tudunk - ringó vízcsepp csupán,
amit nem - határtalan óceán.

Ha beismernénk, amit nem tudunk:
égre szállhatna tiszta csillagunk,

hagyhatnánk értelmetlen tetteket,
s szívünkhöz érne piros szívmeleg,

az Értelemnek felelne a szó,
s elnémulna önérdekű csaló,

sok zászló hullna a semmibe át,
de zászló hozna sok népnek - hazát,

egy lenne újra feldúlt-csendű ég,
emberibb szívű az emberiség.

Tudom: ily vágy ma nevetni való,
s nevet is rajta gőg, gyilkos való,

palotás tolvaj, kastélyos kisúr,
a törtető, ki mást jogból kitúr,

hiéna-hit, mely oly szépen papol,
de szőre, bőre szennyes valahol,

vad állkapocs, mely ártatlanba tép,
s később fennkölten mond ordas mesét.

Ha beismernénk amit nem tudunk:
közelebb jönne hozzánk önmagunk,

fent meg-meglátnánk Éden csillagát,
s lent kezét nyújtó, segítő Hazát.

A verset nem mostanában írtam, de évszámát elfelejtettem feljegyezni. Ennél a versnél utóbbi talán nem is lényeges..

(2014)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)