Karácsony első napja most kezdődött. Tegnap este fél tizenegy tájban az upc kábeltévé szolgáltatás a mi területünkön központilag megszűnt, és most, amikor e sorokat írom, délelőtt fél tizenegy felé, még mindig nem állították helyre (így a vezetékes telefon és az internet összeköttetés sem működik). Nem érdemes kutatni, hogy véletlen hibáról, vagy szándékosságról van-e szó, de az ember - joggal - már ott is vétkességet sejt, ahol véletlen hozta hiba történik, már csak azért is, mert az egyik tévé csatorna adása olykor percekre le szokott merevedni olyankor, amikor a többi csatorna adásában nincs semmi hiba, és ez, csak ugyanezzel a csatornával, feltűnően túl gyakran megismétlődik.

Régi és nem olyan régi karácsonyok emlékeiből kerülnek elém események, mint eltett fényképek. Az agy fényképalbumából, persze, egyes képek elvesznek, de olykor azok is előkerülnek, később.

Karácsonyfánk már sok év óta nincsen, mivel a gyermekek, majd az unokák felnőttek, nem igénylik. Nekem sem hiányzik, mert a fenyő egy idő után elkezdi hullatni tűleveleit, és akkor megbosszulja azt, hogy kivágták. Különben, - különcség ide, különcség oda - a fenyő a természetben sokkal érdekesebb, romantikusabb számomra, mint a szobában. Téli fenyők című költeményem is erről tanúskodik.

Gyermekkori (és későbbi) karácsonyfáinkat azonban jól látom, verset is írtam róluk (Karácsonyfák). Mi tagadás: nagyon szépek voltak, sejtelmesek, sok érdekes dísszel, angyalhajjal, mégsem túlcicomázottak. Nem volna igazságos, ha varázsuk lebecsülném. Feldíszítésüket, illetve a fa felállítását is, a szülők titokban végezték, még ha utóbbi nem is volt előttünk, gyerekek előtt, ez teljesen titok. A gyermek (gyakran a felnőtt is) szereti a fél titkokat, talán néha inkább, mint az igaziakat.

Anyai nagymamám nagyon szeretett, jobban, mint másik két unokáját. Nem voltam rossz gyerek, én is szerettem Őt, de azért, úgy érzem, sokban adósa maradtam. No, most már nem törleszthetem ezt az adósságot, emlékére írtam ugyan verset, többet is /Katicabogár (halott Nagymamámnak), Nagymamám), - ez a kettő jutott most eszembe, ha valakit érdekel, megkeresheti az interneten/. Ám emlék-versekkel nem lehet adósságot törleszteni.

A konyha főszakácsa is Nagymamám volt, kitűnően főzött-sütött, Nagymamám és Anyám receptjeit még néhány éve is használta olykor a család.

A Karácsony Legendáját a rokonság körében volt, aki hitte, volt, aki nem, de olyan is, aki félig igen, félig nem. Ma is mindig lenyűgöz, hogy mennyi ember elhisz olyan múltbeli meséket, amelyeket olvasni ugyan rendkívül érdekes, belőlük ez-az megszívlelendő is, - de elhinni? No és bámulatra méltó, hogy mennyi hit ível át a valóság felett, és bár annyiszor igazolta iszonyú pusztulásokkal, szenvedésekkel, hogy milyen káros tud lenni a valóságban, mégis milyen csekély mértékben tud hatni ellenkezője, cáfolata, vagy akár a jogos kételkedés a más tekintetben nagyon értelmes emberekre is. Amerika (USA) lakosságának egy felmérés szerint nagyobb része még ma is úgy véli, hogy a Földön csak tízezer év óta léteznek élőlények. Nem megdöbbentő? A világban a józan ész nagyon hiánycikk még ma is, amit, persze, a józan ésszel szemben álló nem szép érdekek volta alapvetően megmagyaráz, de azért mégis..

Egyes hitek harciassága ugyan az évezredek-évszázadok során alábbhagyott, de másoké, mint például a muzulmán szélsőségeseké, legalábbis így látszik az eseményekből, fokozódott. Számomra nem a vakhit borzalmas pusztítása a legkülönösebb, hanem az: a nem szélsőséges muzulmán papságról sem látom, hogy kellé eréllyel ítélné el vallása vakhitének embertelenségeit.

Elefántcsont tornyomnak vannak előnyei és hátrányai. Kevésbé látom a közel erdejét, de tisztábban a távolt. No, azért a közel embereivel is találkozom olykor, vagy találkoztam.

Utóbbiakból egyik Ferenc, akit, mint társadalmi típust, kedvelek (pontosabban: mint szemléltető példát). Tipikussága mellett eredeti fickó is.

Egyszer, nálunk, sokáig beszélgettem vele, olyan tagja a magyar értelmiségnek, mint az a gyakran emlegetett állatorvosi ló, amelyiken mindenfajta betegség tüneteit fel lehet fedezni, már, persze, ezt átvitt értelemben írom róla, eszmei betegségekről van szó. Nagyon művelt, mégsem ért meg semmi lényegeset, - ez a paradoxonnak tetsző megállapítás sok-sok mai értelmiségire ráillik. Alapvető fogalmakról (haza, szabadság, becsület, társadalmi rend, társadalmi viszonyok és mások) zavarosan vélekedik, nem tudom viszont, hogy zavarossága mennyire őszinte és mennyire érdekből megjátszott. Valószínűleg a kettő keveréke.

Nálunk beszélgettünk, vitatkoztunk, ha ugyan, az éles véleménykülönbségek ellenére vita volt ez, egy kis lakásban, ahogy tréfásan neveztem: a Szabadság Földjén (no, ugyancsak talpalatnyi föld!). Sok mindent bevallott, amiről utólag azt mondta: nem volt szándékában, és megbánta.

Végül egy dologban egyetértettünk, ha minden másban nem is: az állatokat is szeretni kell, vagy legalábbis emberségesen bánni velük. Nem hiszem, hogy valaha sor kerül még közöttünk hosszabb beszélgetésre, de, ha ezek után az utcán vagy másutt véletlenül összetalálkoztunk, mindig örömmel üdvözöltük egymást, és néhány szót váltottunk "semlegesnek látszó" témákban, ilyen volt legutóbb a Kellemes Ünnepeket! kívánság is.

Miért ne kívánnék neki Kellemes Ünnepeket?

Egyébként vannak, akiknek ebben az évben már nem kívántam Kellemes Ünnepeket (levettem őket a listámról). B.- nek azért, mert kértem tőle valamit, amit nagyon kedvesen és hihetetlenül buzgón megígért, de azután nem jelentkezett. Ilyet én sohasem tettem. Azonos okból Cs.- nek sem küldtem jókívánságot, de az ígéret-részig ő is nagyon baráti volt, utána viszont hallgatott, mint.. Persze, én sem kerestem.

H. esete más, ő - a ma szokásos mértékig - elviselhető magatartású, és nem kívántam tőle köszönetet azért, amiért időnként kioktattam erről-arról, mástól őszinte szót feltett kérdéseire nem várhatott. Ám, ha valakinek tudományos munkája során gyakran kell életrajzokat írnia, a múlt embereinek némi értékelésével, attól az is elvárható volna, hogy fogalma legyen a társadalomról, annál is inkább, mert az egyetemen is tanult ezzel kapcsolatos tantárgyakat. Ha valakinek szakmája - még ha bizonyos körre leszűkítetten is - a történelem megértését feltételezi, az ne kiáltson fel a telefonban élete alkonyán: "Nem is tudtam, hogy ennyi mindenhez kötődik a politika!". Utóbbit eleve tudnia kellett volna, kezdettől, ha csak most jött rá, az, bizony, nevetséges is, szomorú is, még ha egyéni érdekei szempontjából számára esetleg hasznos is.

Rosszat azonban senkinek sem szoktam kívánni, azoknak sem, akik tetteikért megérdemlik. Mivel azonban azt igen, hogy az igazság jobban érvényre jusson, így ez a kívánságom közvetve őket is érinthetné, ha jobban érvényre jutna.

Egyelőre azonban utóbbi - mérsékeltebb - kívánságomról sem látszik úgy, mintha a teljesüléséhez közelebb kerülne Magyarország (és a nagyvilág).

Egyébként mindjárt dél, és az internet szolgáltatást méltóztattak helyreállítani. Az is valami, vagy ha nem is valami, valamicske.

(2014)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)