Barnabundás Egérszerető Bandika valóban barna bundájú cica volt, valóban szerette az egereket, és valóban Bandikának hívta gazdája, Jókora Jankó.

Az egerek is szerették Bandikát?

Ezt nem állítom, mert úgyis eldőlne.

Azt mondta a cica Jankónak:
- Elmegyek a nagyvilágba, megkeresem a Szerencsét!

Jankó megpróbálta lebeszélni, mivel félt, hogy nem a Szerencsét találja meg Bandika, hanem a Balszerencsét. Akkor meg balul üt ki a dolog, lesz jaj!

Bandika azonban makacs cica volt: elment. Hamarosan ott állt egy kerítés előtt. A kerítés mögül kutya nézett mérgesen: nagyon fekete szőrű, nagyon nagy fogú, és nagyon harapós kedvű.

A cica elmesélte a kutyának, hogy a Szerencsét keresi.

- Már megtaláltad! - morogta a kutya. Ez a kerítés a Szerencse, mivel, ha nem volna közöttünk, már a szájamban volna a farkad vége!

Bandika viszont úgy vélte: a kerítés nem az ő Szerencséje, hanem a kutyáé, mert ha kutyaorrba kap cicakarom, az fáj ám az ebnek, nagyon!

Meghallotta mindezt a kertben Elnézően Lenéző Mátyás, a varázsló. Azt mondta a cicának:
- A Szerencsét nem tudom odavarázsolni neked, cica, mert mindenkinek más a Szerencse. Cicának kövér egér, kövér egérnek lusta macska, meg így tovább..

Elbúsult a bájos pofikájú Bandika.

A varázsló így szólt:
- Megszántalak, bár még nem szántanak. Odavarázsolok neked egy pónilovat, annak hátán lovagolhatsz haza.

Ott is volt már a póniló. Ám kik voltak a hátán?

Tütyükeföldi Szerecsenke Ferike, a fekete bőrű kis szerecsen törpegyerek, mamájával, papájával: Mammal és Mummal. Nem akartak leszállni a lóról, csak a szavuk szállt a varázsló, meg Bandika fülébe:

A póniról le nem megyünk,
míg nincs előttünk a hegyünk,
melynek neve Kistölgyecske.
Azon malac makkol egyre!

A varázsló nevetett. Azt mondta nekik, mielőtt bement volna a házba:

Szerencse helyett Szerecsenke?
Hát már ez is félig szerencse!
Más ló nincsen e kert előtt, kinn, -
így osztozzatok meg a pónin!

Mit tehetett Bandika, meg a három törpe? Megosztoztak a lovacskán. Előbb elmentek a hegyhez, Kistölgyecskéhez. Fel akarták venni a makkoló malackát. Fel is vették. A malacka egy ideig visított a további makkért, de azután abbahagyta.

A Kistölgyecske hegyen azonban, a törpék nagy meglepetésére, gyönyörű leány is volt, szamárháton. Nagyot nézett a pónin utazókra, talán még nagyobbat, mint azok. Kiderült: a leány grófkisasszony, Szépenéneklő Évike, de nem annyira gazdag, mint egy mesebeli királylány, viszont van házikója a másik hegyen, Nagyfenyvesen.

Tütyükeföldi Szerecsenke Ferikének annyira megtetszett a grófkisasszony, hogy bebújt a Kistölgyecske hegyen egy rejtőzködő lyukba, utána meg kibújt egy szép barna ládikóval. A ládikót a leánynak ajándékozta. Nehezen nyitották ki, de végül sikerült. Gyönyörű ékszerek, és nagy gyémántok voltak benne!

No, most már mindenki egyformán nagyot nézett: Bandika, Ferike, Ferike szülei, meg Szépenéneklő Évike. Nagy volt az öröm!

Előbb Évikénél vendégeskedett a társaság. Később úgy döntöttek: Évikével együtt felkeresik Bandika gazdáját, Jankót.

Jankónak rögtön nagyon megtetszett Évike, de Évikének Jankó nem kevésbé.

Hamarosan meglett a lakodalom. A kincsről kiderült: bőven elég ahhoz, hogy kastélyocska büszkélkedjen belőle Kistölgyecskén, Nagyfenyvesen, meg Palkó falujában, Kökénybokroson is, ám még több kincs is van a Ferike által felfedezett hegyi barlangban, - csodálatos dolgok!

Hát, az, ami jött, majdnem mindenkinek Szerencse volt, kivéve az egereket. Ám még ők is viszonylag jól jártak, mert háromfelé oszlott az év. Egy ideig Kistölgyecskén lakott a társaság, utána Nagyfenyvesen, még utána pedig Kökénybokroson. Így az egereknek is volt macskátlan szünidejük. Arról azonban igen méltatlankodóan cincogtak, hogy ilyenkor a kastély kamrája is zárva tartott.

(2014)