Csak egy-egy órányi életet kérek,
amikor érezhetem, mitől ébred
hajnajlban a gyári buszra siető.

Csak egy-egy pillanatnyi létezésre vágyom,
hogy ott feküdhessek és is a fapados ágyon,
mint ki elveszett már annyiszor hajlatán a vágynak,
és hontalanként forgat ki kukákat,
hátha egyszer majd megleli.

Csak egy-egy rezdülésre lehetne sajátom
a mosoly a gyermekét szoptató anya arcán, mert látom,
mennyire fáj a test
annak,
akinek az élet már csak
árnyakat fest.

Csak egy-egy hang szeretnék lenni.
Ott bújni meg a zenész fülében
és vígasza lenni, amikor elrejtőzik előlünk,
hogy értsen emberi hangot is.

Érzések közt turkáló hajléktalan lélek,
nincs percnyi létezés,
öröklétre álmodott meg engem az élet.