Feltöltve: 2014-12-02 18:29:02
Megtekintve: 6033
Tovább ballagó történetecskék (31. - 40.)
TANÍTANI, TANULNI, MEGTANULNI
A bölcselő és barátja, hosszú utazásuk során, afféle félkirályságba érkezett: hivatalosan nem királyságnak nevezték ugyan, de mégis lényegében királyként uralkodott benne egy diktátorocska.
- Hát, erre az országra tényleg a félkirályság a legjobb szó! - mondta a bölcselő. Itt mindenki fél: aki sokat lopott, attól, hogy ez, a sejtéseken túl, teljesen napvilágra kiderül, mások meg azért, mert a nagy tolvajok egyéb nem szép dologra is képesek...
- .. pedig úgy hallottam, hogy élt itt valamikor egy nagy költő, aki egész népét szerette volna tanítani! - jegyezte meg a bölcselő barátja.
- Tanította is! - mondta a bölcselő. A tanulás, és az, hogy valaki valamit megtanul-e, azonban nem csak a tanítótól és a diáktól függ. No és mi jól tudjuk, hogy mint akadályozzák sokszor a tanítót a tanításban, a tanulót pedig a tanulásban, abban: jól megtanulhassa a leckét!
- Persze, az igazsághoz tartozik, hogy a tanulók sem mind a szorgalom mintaképei! - tette hozzá, egy kis szatirikus mosoly kíséretében, a bölcselő barátja. Amit itt eddig láttam, abból legalábbis erre tudok következtetni!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (32)
RAVASZ LEÁNY, JÁMBOR FOLYÓCSKA
Egy igen szép hölgy utazása során elhatározta: udvarlót szerez magának, olyat, aki szereti, és akit ő is meg tud szeretni, egyúttal, ha sikerül, ezáltal férjet is. Egyébként sokan csapták volna neki a szelet, de válogatós volt, ami nem feltétlenül baj, sőt, bizonyos határig egyenesen dicsérendő.
Egyszer éppen a folyó szélénél nézegette az odaúszó halakat, amikor távolabb csinos fiatalembert pillantott meg a parton. Gondolta: jobb egy romantikus megismerkedés, olyan, amelyikben a férfi hős lehet, ő pedig eljátszhatja a gyenge, megmentett leányt. Észnek és szívnek egyaránt megengedhető egy ilyen csalafinta kis színdarab.
Bár kitűnően tudott úszni, eszébe jutott: mi volna, ha nem tudna? Belegázolt a vízbe, egészen a jámbor folyócska közepéig, de meglepetten látta: még ott is csak a köldökéig ér a víz. Ám, ha már ott volt, nem adta fel a tervét. Letérdelt, és elkezdett kiabálni, miközben igen csapkodta a vizet:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!
Legnagyobb meglepetésére a csinos fiatalember közelebb jött ugyan a parton, de nem sietett őt kimenteni, hanem nevetett, és így szólt, jó hangosan:
- Szépséges Hölgy! Kész vagyok segíteni, de árulja el: Önnek kell megtennem ezt, vagy a folyócskának?
A hölgy nagyon elpirult, belátta: nem játszotta eléggé hihetően a szerepét.
Kisétált a vízből, és így szólt:
- Ne ítéljen el az úr túl szigorúan ezért a lányos csalafintaságért! Bevallom: Ön megtetszett, és arra gondoltam: kiment, mert csak rám néz, és nem a folyóra is!
- Csak Önre néztem! - mosolygott a fiatalember. Önt most láttam először, de a folyót gyermekkorom óta ismerem. Ám egy kis legényes tréfa arra csábított, bár, bevallom, szépsége elbűvölt, hogy feltegyen a szokatlan kérdést. Nem ítélem el a Kisasszonyt, de Ön se ítéljen el engem olyan nagyon, amiért megsértettem a szokásos illemet!
A leány nevetett:
- Jobbat mondok! Mindketten ítéljünk egymás felett! Ön milyen bírságot ró ki rám?
- Hát.. - mondta a legény - ha kibírna engem ma este, mint vacsorázó társát, az nagy büntetés volna Önnek? Inkább fellebbez?
- Elfogadom az Ön bírói ítéletét.. - mondta a leány. Ám Ön se maradjon büntetlen az illem megsértéséért: holnap teázzon velem!
- Rendben! - mosolygott a fiatalember. Most pedig, ha van hozzá kedve, sétáljunk egy kicsit a parton! Szívesen mesélek Önnek erről a romantikus folyócskáról..
Ez a séta, elkanyarodások nélkül, házassághoz vezetett. Később pedig kiderült: kis tréfa, kedves női ravaszság, ha nem viszik túlzásba, akkor nemhogy ártana házasságnak, boldogságnak, hanem olykor még használhat is!
Persze, azért egy leánynak, asszonynak sem tanácsos rókabőrbe bújnia!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (33)
A CSIGAFOGÓ
Barnabuksi János és Birkahajtó Kelemen kedves legények voltak, és jó barátok. Mindkettő ott éldegélt valahol a mérsékelt szegénység és a cifra módosság között. Ami nagyon kellett, abban nem szenvedtek hiányt, ami viszont kellett volna, de nem olyan égető szükséggel, arra többnyire nem futotta.
Azt mondta János Kelemennek:
- Olvastam az újságban, amibe a halat csomagolta Marcsa, hogy valaki feltalált valamit és nagy pénzt kapott érte a csigaevő franciáknál. Azt nem értettem meg, hogy mit talált fel az a kacifántos nevű ember, de a nagy pénz nekünk is jó volna a franciáktól, sőt, akár másoktól is.
Gondolkodtak a dolgon, de csak az jutott eszükbe, hogy már mindent feltaláltak előttük: kereket, szekeret, szűrőt, szitát, de még a lóvakarót is!
Végül azt mondta János:
- Hopp! Megvan! Ha a franciák csigákat is esznek, akkor csigákat szednek is. Találjunk fel valamit, amivel könnyebb eső után felszedni azt a sok csigát erdőn, mezőn! Valamit, ami olyan, mint a kapa, de nem a földbe harap, hanem könnyebb vele összeszedni a csigákat..
Kelemen is nagyon fellelkesedett:
- Igen! Például csipeszes csigafogót, ami azért jó, mert nem kell lehajolni a csigáért, csak lenyújtani a csigafogót, az két szára közé fogja a csigát. Gyere, mondjuk el a tanító úrnak!
A tanító úr nagyon megdicsérte őket:
- Kijártátok az iskolát, de, látom, a tudomány most is bejár időnként a fejetekbe, látogatóba! Két baj van a találmányotokkal, ami tulajdonképpen csak egy: az itteni népek nem eszik a csigákat, pedig jó lehet az, ha a franciák kedvelik, másrészt pedig a franciák nagyon messze vannak, mivel Franciaországban. Sokáig kellene menni odáig!
A tanító lerajzolta nekik, hogy merre van Franciaország. Hát, a térkép ráfért egy darab papírra is, de a tanító úr továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: messze van az a Franciaország!
Sem János, sem Kelemen nem volt olyan legény, akit könnyen el lehet tántorítani attól, amit a fejébe vesz. Addig nyúzták Kuncogó Károlyt, a kovácsot, amíg az megcsinálta nekik a csigafogót.
Honnan, honnan nem, de a faluban nem maradt titokban a legények találmánya, a csigafogó. Két csinos leányka, testvérek, Töpörtyű Panna és Töpörtyű Évike is hallott erről a találmányról, de még arról is: János és Kelemen talán Franciaországba viszi el, mert ott műveltebb a nép, nem csak szereti a csigát, de meg is eszi.
Azt mondta Panni Évinek:
- Nekem régóta tetszik János, már egy éve is annak, hogy megtetszett! Te meg Kelemennel vagy ugyanígy. Ha ezek elmennek Franciaországba, akkor a francia lányok elcsábítják őket, vissza sem térnek, vagy ha igen, francia feleséggel mindegyik!
Évi azt válaszolta:
- Nem engedhetjük meg, hogy minden a francia lányoké legyen: csiga, csigafogó, legény! Ha ők feltalálták a csigafogót, mi feltaláljuk a legényfogót!
Itt Évike súgott valamit Panni fülébe. Az meg nagyot nevetett örömében.
Mit súgott, mit nem?
Annyi bizonyos: a két legény az eső után éppen a csigafogót próbálta ki az erdőben, amikor Panni és Évi felbukkant.
Panni Jánoshoz futott, megfogta a kezét, és így szólt:
- Ez a legényfogó, lesz-e legény, kézfogó, vagy csak csigát fogsz, te kis csirkefogó?
Évi ugyanígy tett, de ő Kelemen kezét fogta meg.
Azt gondolta erre János, egyből: messze van az a Franciaország, no és lehet, hogy szépek a francia lányok, de Panni szépsége nem lehetségesség, hanem bizonyosság. Hirtelen rájött arra is, amit a szíve eddig sem túlságosan titkolt előtte: szereti Pannit.
Kelemen hasonlóképpen vélekedett. Az is megfordult a két legény fejében, igaz, csak mellékesen: mindkét szép leánynak szép hozománya is van, - annyira kell-e az a nagy bankó, esetleg a szívük ellenére, idegen földön, meg hátha nem is lesz már olyan nagy, mire odaérnek?
A legények francia útja helyett így kettős lakodalom lett, otthon. A lakomán a tanító úr, néhány pohár bor után, kicsit sajnálkozott szegény franciákon, akik így csigafogó szerszám nélkül maradtak.
Kuncogó Károly, a kovács, szintén jó néhány pohár bor után, másképpen bölcselkedett:
- Kinek a csiga, kinek a csacsi. Kinek a holló, kinek a ló. Úgy hallottam, hogy nagyon tengeri nép az a francia, - akárhová elhajózhat csigafogóért! Ne sajnálja őt a tanító úr, olyan nép az, hogy még a királya is fej nélkül maradt egykor!
Miként vélekedett erről a tanító úr, nem tudni, mert van olyan bormennyiség, amelyik csak illegeti-billegeti az embert, de azután olyan is, amelyik lefekteti, és, ha nincs más fekvőhely a közelben, a földön is megágyaz neki.
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (35)
A BOLOND ÉS A VARSA
Egy félnótás ember vesszőkből font csapdát, varsát talált a folyó vizében, tele halakkal:
- Mit csináltok ide-oda úszkálók vízi váratokban? - kérdezte tőlük kíváncsian.
A halak nem tudnak beszélni, így, természetesen, nem válaszoltak neki semmit. Az uszonyosok sejtették, hogy fogságban vannak, de nem tudták, hogy mint kerültek oda, és miért nem találják a kijáratot.
A hiányos eszű méregbe jött. Így fenyegette a kopoltyúsokat:
- Gőgösek vagytok! Nem válaszoltok! Megjárjátok! Szétrombolom vízi váratok!
Mivel azok továbbra sem szóltak semmit, a bolond szétrombolta a varsát, és így a halak kiszabadultak, elúsztak.
Van úgy, hogy az, aki rosszat akar, akaratán kívül jót tesz valakivel, valakikkel. Ebben az esetben a bolond a halakkal tett jót akaratán kívül. A halásznak, persze, bár ezt szintén nem akarta, kárt okozott.
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (36)
MINDEN TANÍT
A szolgálóleány, aki a bölcselőnél nem csak takarított, és bevásárolt a piacon, hanem egyúttal szakácsnő is volt, így szólt a konyhában:
- Látja az úr? Ez a tojás éppen olyan volt külsőleg, mint amit az előbb feltörtem, és a tálba tettem, de erről kiderült: záptojás. Még jó, hogy öntöttem bele a tálba! Így megtévesztheti az embert a külső, a látszat..
A bölcselő, aki éppen sonkaszeletek elfogyasztásához kezdett volna, nagyon megörült a leány szavainak. Nekiállt, hogy bővebben kifejtse, ha most csak a konyhában is, nézeteit.
Így szólt:
- Kedves Éva! Minden tanít, vagy megerősíti azt, amit előzőleg tanított, olykor pedig cáfolja azt, amit más rosszul tanított.. Ezt tapasztalta most is, erre tanították ezek a tojások..
Annyira belejött a magyarázatba, hogy észre sem vette: közben a macska felugrott a mellette levő székre, a tányérról egyszerre mindkét sonkaszeletet lehúzta, és nekiállt falni..
A szolgálóleány elmosolyodott:
- Élvezet hallgatni az úr szavait! Ám meg kell jegyeznem: most a macska nem arra tanítja az urat, hogy sok beszédnek sok az alja, mert ez igazán nem mondható el az úr eszme futtatására, de arra mégis: sok beszédnek szép sonkaszelet lehet a nemkívánatos ára!
Most eszmélt rá a bölcselő, hogy miért üres a tányérja, és mit eszik a cica a konyhaasztal alatt. Ám annyira tetszettek neki a szolgálóleány választékos szavai, hogy nem haragudott meg a macskára.
Így szólt:
- Igaza van, Éva. Ezzel a macska is tanít, sőt, már a sonkaszeletek előtt is tanított: arra, hogy ha bejövök a konyhába, akkor jobban figyeljek oda, ne engedjem be a lábaim között ez a bundás egerészőt! Kárpótlásul a sonkaszeletekért legyen szíves kisütni nekem két tojást, szalonnával!
A leány elmosolyodott. Szívesen dolgozott az idős bölcselőnél, aki emberszámba vette, iskolaigazgató barátjánál elintézte neki, hogy munkája mellett tanulhasson, és nem is kapott nála kevesebb pénzt, mint előzőleg másutt, hanem valamivel még többet is.
Persze, az előkelő hölgyek, de még az orrukat fennhordó polgárasszony libuskák is, a háta mögött megszólták a bölcselőt, amiért rendesen bánik a cselédjével.
Ám csak a háta mögött, mivel mindenki tudta a városkában: a bölcselővel nem jó ujjat húzni. Egy-egy elmés mondással bárkit rendre tudott utasítani, nevetségessé tenni, vagy szégyeníteni, ha az illető erre rászolgált!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (37)
A CSACSI ÁRA
Egy parasztember megkérdezte a bölcselőt, hogy szerinte mennyit érhet a szamara, ha elviszi a vásárra.
- Nem vagyok ismerős a piaci árakat illetően, de adok egy tanácsot! - mondta a bölcselő. Először gondold át alaposan: neked mennyit ér a csacsi. Ha azután a vevők jelentkeznének, válaszd ki a legmagasabb árajánlatot. A többi már egyszerű számtan: előbbiből vond ki az utóbbit. Az eredményt gondold át kétszer is, mielőtt eladod a nagy fülűt! Ha pedig később mást viszel a vásárra, még ha nem is a saját bőröd, - légy ugyanilyen gondos! Hozzáteszem: mielőtt a csacsit eladod, próbáld kitapogatni azt is, hogy mire szeretné használni a vevő, az is adhat neked ötleteket!
Így is történt. A parasztember végül visszahozta a csacsit, mert sikerült szereznie egy jó ötletet. A továbbiakban nem csak teherhordásra használta az állatot, hanem vásárokon a gyermekek szamaragoltatására is. Ilyenkor csengő kötött a csacsi nyakába, de még színes szalagokkal is feldíszítette. Hamarosan több pénzt kereset így, mintha háromszoros áron vált volna meg tőle!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (38)
AZ ÉHSÉG, MINT SZAKÁCS
Ismeretes a mondás: legjobb szakács az éhség. Egy vendéglősnek kezdett rosszul menni a városban, mert három másik étterem is kinyitott a közelben. Gondolt hát egyet, és maradék pénzén többszobás házat vásárolt, olcsón, erdőkkel, hegyekkel körülvett, eldugott helyen, szinte az isten háta mögött. Ott rendezte be új vendéglőjét. Mindenütt hirdette, az újságokban is közzétette:
A VILÁG LEGROSSZABB VENDÉGLŐJE! Ha még nem evett, ivott igazán rosszat, nem tudja azt sem: mi az igazán jó - másutt! Legyen hős, akkor is, ha nős, - keressen fel bennünket! Nálunk törött ágyon alhat, vége itt a vidám dalnak!
A hirdetés mellett térkép is szerepelt, hogy miként lehet eljutni a Világ Legrosszabb Vendéglőjéhez.
A vendéglős számítása bejött, sőt, messze túl ment reményein. A fáradtságos út után a vendégek a legrágósabb húst, és a kissé keletlen kenyeret is örömmel falták, a kényelmetlen ágyakon pedig úgy aludtak, mint a bunda.
Végül az ételekért, italokért, szállásért szó nélkül megfizették a magas árat, elismerték: a hirdetés nem csapta be őket. Ám a fenyőillatú táj gyönyörű volt, és híre ment: aki a közeli hegyről nem zuhan le a szakadékba, vagy legalábbis megússza kéz- és lábtörés nélkül a sziklák kerülgetését, az, ha ott a csúcson csókolja meg menyasszonyát, vagy azt a hölgyet, akinek udvarol, rálel az örök szerelemre. Ezt a hegyet el is nevezték a Szerelem Hegyének.
A vendéglős hamarosan úgy meggazdagodott, hogy a Világ Legrosszabb Vendéglője mellé másik épületet is emeltetett, azt a Világ Legjobb Vendéglőjeként hirdette, és az is ugyanolyan sikeres volt.
Egy híres külföldi tudós, amikor mindezt elmesélték neki a városban, vacsora közben, tréfás-komolyan így szólt:
- Mindkét siker kulcsa az emberi kíváncsiság! Ezt használják ki az ördögök is, az angyalok is, emberek is, embertelenek is, - csak azt nem értem: az én tizenkét vastag könyvemre miért nem kíváncsi, néhány magamfajta tudóson kívül, az égvilágon senki?
Egy bölcselő, aki ugyanannál az asztalnál ült, talán megadhatta volna neki a választ, de ő éppen mással volt elfoglalva, a tányérján levő hússzeletet vizsgálta: elég puha-e?
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (39)
ROSSZ GOND, JÓ GOND
Egy ember némileg elszegényedett, legalábbis múltjához képest szűkösen élt. Nem tellett neki már arra sem, hogy cselédeket tartson, egy öreg mindenes kivételével, de még pompás ruhatárát sem tudta bővíteni, felújítani. Szívével is betegeskedett. No azért eléldegélt úgy-ahogy.
Azt mondta a barátja:
- Látom, hogy nyomaszt a sok rossz gond. Olykor az ember legtöbb gondja rossz, szüksége volna valamire, de nincs rá elég pénze. Kívánom, hogy rossz gondjaid váltsák fel jók, tegyen sok pénzt a markodba a szerencse!
Az ember nem gondolta, hogy utóbbi bekövetkezik, de azért köszönte a jókívánságot.
Ám egyszer csak levelet kapott. Lelkendezve futott a barátjához:
- Jó gond! A nagynéném örökségül rám hagyta kastélyát, parkját, és még pénzt is, hogy a kastélyt rendbe hozassam!
Barátja is felkiáltott:
- Eljött a jó gond, amit kívántam!
A pénz nem volt kevés, de mégsem olyan sok, hogy a kastély rendbehozatalánál ne kelljen kicsit takarékoskodni. A sok tárgyalás a mesteremberekkel, a munkák felügyelete nem kevés izgalmat okozott a szerencsés örökösnek. Mire a kastély ismét eredeti fényéhez közelített, beteg szíve kezdte felmondani a szolgálatot. Hamarosan fel is mondta.
A temetésénél barátja megjegyezte:
- Rossz gond volt a jó gond..
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (40)
MÚLT, JELEN, JÖVŐ
Az író a kávéházban ült, és írogatott. Egy szép, de kissé csacska hölgy odament hozzá, és így szólt:
- Ne haragudjon az úr, hogy megszólítom, és kérdezek valamit. Olvastam az újságban regényének legutóbbi fejezetét. Miért a múltról ír, és nem a jelenről, vagy a jövőről? Nem érzi úgy: a múlt elmúlt, és már csak keveseket érdekel?
Az író elmosolyodott:
- Abban lehet, hogy igaza van, Kisasszony, hogy már csak keveseket érdekel mi is történt a múltban valójában, keveseket érdekel az igazság, ami igen szomorú. Ám az, aki az igazat írja a múltról, az egyúttal a jelennek is ír, meg a jövőnek is, becsületesen, segítőkészen. Aki pedig hazugságokat, vagy, ami még gyakoribb, féligazságokat ír a múltról, az hazudik a jelennek is, és a jövőnek is!
- No és miért hazudik valaki a múltról? - kíváncsiskodott a hölgy. Mi készteti erre?
Az író elnevette magát:
- Mi is, Kisasszony? Legtöbbször nem tudatlansága, hanem szépnek egyáltalán nem mondható érdeke. Így lesz a jelenben oly sokszor lepel a meghamisított múlt, történelem tolvaj kezekre, alávaló tettekre!
(2014)
A bölcselő és barátja, hosszú utazásuk során, afféle félkirályságba érkezett: hivatalosan nem királyságnak nevezték ugyan, de mégis lényegében királyként uralkodott benne egy diktátorocska.
- Hát, erre az országra tényleg a félkirályság a legjobb szó! - mondta a bölcselő. Itt mindenki fél: aki sokat lopott, attól, hogy ez, a sejtéseken túl, teljesen napvilágra kiderül, mások meg azért, mert a nagy tolvajok egyéb nem szép dologra is képesek...
- .. pedig úgy hallottam, hogy élt itt valamikor egy nagy költő, aki egész népét szerette volna tanítani! - jegyezte meg a bölcselő barátja.
- Tanította is! - mondta a bölcselő. A tanulás, és az, hogy valaki valamit megtanul-e, azonban nem csak a tanítótól és a diáktól függ. No és mi jól tudjuk, hogy mint akadályozzák sokszor a tanítót a tanításban, a tanulót pedig a tanulásban, abban: jól megtanulhassa a leckét!
- Persze, az igazsághoz tartozik, hogy a tanulók sem mind a szorgalom mintaképei! - tette hozzá, egy kis szatirikus mosoly kíséretében, a bölcselő barátja. Amit itt eddig láttam, abból legalábbis erre tudok következtetni!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (32)
RAVASZ LEÁNY, JÁMBOR FOLYÓCSKA
Egy igen szép hölgy utazása során elhatározta: udvarlót szerez magának, olyat, aki szereti, és akit ő is meg tud szeretni, egyúttal, ha sikerül, ezáltal férjet is. Egyébként sokan csapták volna neki a szelet, de válogatós volt, ami nem feltétlenül baj, sőt, bizonyos határig egyenesen dicsérendő.
Egyszer éppen a folyó szélénél nézegette az odaúszó halakat, amikor távolabb csinos fiatalembert pillantott meg a parton. Gondolta: jobb egy romantikus megismerkedés, olyan, amelyikben a férfi hős lehet, ő pedig eljátszhatja a gyenge, megmentett leányt. Észnek és szívnek egyaránt megengedhető egy ilyen csalafinta kis színdarab.
Bár kitűnően tudott úszni, eszébe jutott: mi volna, ha nem tudna? Belegázolt a vízbe, egészen a jámbor folyócska közepéig, de meglepetten látta: még ott is csak a köldökéig ér a víz. Ám, ha már ott volt, nem adta fel a tervét. Letérdelt, és elkezdett kiabálni, miközben igen csapkodta a vizet:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!
Legnagyobb meglepetésére a csinos fiatalember közelebb jött ugyan a parton, de nem sietett őt kimenteni, hanem nevetett, és így szólt, jó hangosan:
- Szépséges Hölgy! Kész vagyok segíteni, de árulja el: Önnek kell megtennem ezt, vagy a folyócskának?
A hölgy nagyon elpirult, belátta: nem játszotta eléggé hihetően a szerepét.
Kisétált a vízből, és így szólt:
- Ne ítéljen el az úr túl szigorúan ezért a lányos csalafintaságért! Bevallom: Ön megtetszett, és arra gondoltam: kiment, mert csak rám néz, és nem a folyóra is!
- Csak Önre néztem! - mosolygott a fiatalember. Önt most láttam először, de a folyót gyermekkorom óta ismerem. Ám egy kis legényes tréfa arra csábított, bár, bevallom, szépsége elbűvölt, hogy feltegyen a szokatlan kérdést. Nem ítélem el a Kisasszonyt, de Ön se ítéljen el engem olyan nagyon, amiért megsértettem a szokásos illemet!
A leány nevetett:
- Jobbat mondok! Mindketten ítéljünk egymás felett! Ön milyen bírságot ró ki rám?
- Hát.. - mondta a legény - ha kibírna engem ma este, mint vacsorázó társát, az nagy büntetés volna Önnek? Inkább fellebbez?
- Elfogadom az Ön bírói ítéletét.. - mondta a leány. Ám Ön se maradjon büntetlen az illem megsértéséért: holnap teázzon velem!
- Rendben! - mosolygott a fiatalember. Most pedig, ha van hozzá kedve, sétáljunk egy kicsit a parton! Szívesen mesélek Önnek erről a romantikus folyócskáról..
Ez a séta, elkanyarodások nélkül, házassághoz vezetett. Később pedig kiderült: kis tréfa, kedves női ravaszság, ha nem viszik túlzásba, akkor nemhogy ártana házasságnak, boldogságnak, hanem olykor még használhat is!
Persze, azért egy leánynak, asszonynak sem tanácsos rókabőrbe bújnia!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (33)
A CSIGAFOGÓ
Barnabuksi János és Birkahajtó Kelemen kedves legények voltak, és jó barátok. Mindkettő ott éldegélt valahol a mérsékelt szegénység és a cifra módosság között. Ami nagyon kellett, abban nem szenvedtek hiányt, ami viszont kellett volna, de nem olyan égető szükséggel, arra többnyire nem futotta.
Azt mondta János Kelemennek:
- Olvastam az újságban, amibe a halat csomagolta Marcsa, hogy valaki feltalált valamit és nagy pénzt kapott érte a csigaevő franciáknál. Azt nem értettem meg, hogy mit talált fel az a kacifántos nevű ember, de a nagy pénz nekünk is jó volna a franciáktól, sőt, akár másoktól is.
Gondolkodtak a dolgon, de csak az jutott eszükbe, hogy már mindent feltaláltak előttük: kereket, szekeret, szűrőt, szitát, de még a lóvakarót is!
Végül azt mondta János:
- Hopp! Megvan! Ha a franciák csigákat is esznek, akkor csigákat szednek is. Találjunk fel valamit, amivel könnyebb eső után felszedni azt a sok csigát erdőn, mezőn! Valamit, ami olyan, mint a kapa, de nem a földbe harap, hanem könnyebb vele összeszedni a csigákat..
Kelemen is nagyon fellelkesedett:
- Igen! Például csipeszes csigafogót, ami azért jó, mert nem kell lehajolni a csigáért, csak lenyújtani a csigafogót, az két szára közé fogja a csigát. Gyere, mondjuk el a tanító úrnak!
A tanító úr nagyon megdicsérte őket:
- Kijártátok az iskolát, de, látom, a tudomány most is bejár időnként a fejetekbe, látogatóba! Két baj van a találmányotokkal, ami tulajdonképpen csak egy: az itteni népek nem eszik a csigákat, pedig jó lehet az, ha a franciák kedvelik, másrészt pedig a franciák nagyon messze vannak, mivel Franciaországban. Sokáig kellene menni odáig!
A tanító lerajzolta nekik, hogy merre van Franciaország. Hát, a térkép ráfért egy darab papírra is, de a tanító úr továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: messze van az a Franciaország!
Sem János, sem Kelemen nem volt olyan legény, akit könnyen el lehet tántorítani attól, amit a fejébe vesz. Addig nyúzták Kuncogó Károlyt, a kovácsot, amíg az megcsinálta nekik a csigafogót.
Honnan, honnan nem, de a faluban nem maradt titokban a legények találmánya, a csigafogó. Két csinos leányka, testvérek, Töpörtyű Panna és Töpörtyű Évike is hallott erről a találmányról, de még arról is: János és Kelemen talán Franciaországba viszi el, mert ott műveltebb a nép, nem csak szereti a csigát, de meg is eszi.
Azt mondta Panni Évinek:
- Nekem régóta tetszik János, már egy éve is annak, hogy megtetszett! Te meg Kelemennel vagy ugyanígy. Ha ezek elmennek Franciaországba, akkor a francia lányok elcsábítják őket, vissza sem térnek, vagy ha igen, francia feleséggel mindegyik!
Évi azt válaszolta:
- Nem engedhetjük meg, hogy minden a francia lányoké legyen: csiga, csigafogó, legény! Ha ők feltalálták a csigafogót, mi feltaláljuk a legényfogót!
Itt Évike súgott valamit Panni fülébe. Az meg nagyot nevetett örömében.
Mit súgott, mit nem?
Annyi bizonyos: a két legény az eső után éppen a csigafogót próbálta ki az erdőben, amikor Panni és Évi felbukkant.
Panni Jánoshoz futott, megfogta a kezét, és így szólt:
- Ez a legényfogó, lesz-e legény, kézfogó, vagy csak csigát fogsz, te kis csirkefogó?
Évi ugyanígy tett, de ő Kelemen kezét fogta meg.
Azt gondolta erre János, egyből: messze van az a Franciaország, no és lehet, hogy szépek a francia lányok, de Panni szépsége nem lehetségesség, hanem bizonyosság. Hirtelen rájött arra is, amit a szíve eddig sem túlságosan titkolt előtte: szereti Pannit.
Kelemen hasonlóképpen vélekedett. Az is megfordult a két legény fejében, igaz, csak mellékesen: mindkét szép leánynak szép hozománya is van, - annyira kell-e az a nagy bankó, esetleg a szívük ellenére, idegen földön, meg hátha nem is lesz már olyan nagy, mire odaérnek?
A legények francia útja helyett így kettős lakodalom lett, otthon. A lakomán a tanító úr, néhány pohár bor után, kicsit sajnálkozott szegény franciákon, akik így csigafogó szerszám nélkül maradtak.
Kuncogó Károly, a kovács, szintén jó néhány pohár bor után, másképpen bölcselkedett:
- Kinek a csiga, kinek a csacsi. Kinek a holló, kinek a ló. Úgy hallottam, hogy nagyon tengeri nép az a francia, - akárhová elhajózhat csigafogóért! Ne sajnálja őt a tanító úr, olyan nép az, hogy még a királya is fej nélkül maradt egykor!
Miként vélekedett erről a tanító úr, nem tudni, mert van olyan bormennyiség, amelyik csak illegeti-billegeti az embert, de azután olyan is, amelyik lefekteti, és, ha nincs más fekvőhely a közelben, a földön is megágyaz neki.
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (35)
A BOLOND ÉS A VARSA
Egy félnótás ember vesszőkből font csapdát, varsát talált a folyó vizében, tele halakkal:
- Mit csináltok ide-oda úszkálók vízi váratokban? - kérdezte tőlük kíváncsian.
A halak nem tudnak beszélni, így, természetesen, nem válaszoltak neki semmit. Az uszonyosok sejtették, hogy fogságban vannak, de nem tudták, hogy mint kerültek oda, és miért nem találják a kijáratot.
A hiányos eszű méregbe jött. Így fenyegette a kopoltyúsokat:
- Gőgösek vagytok! Nem válaszoltok! Megjárjátok! Szétrombolom vízi váratok!
Mivel azok továbbra sem szóltak semmit, a bolond szétrombolta a varsát, és így a halak kiszabadultak, elúsztak.
Van úgy, hogy az, aki rosszat akar, akaratán kívül jót tesz valakivel, valakikkel. Ebben az esetben a bolond a halakkal tett jót akaratán kívül. A halásznak, persze, bár ezt szintén nem akarta, kárt okozott.
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (36)
MINDEN TANÍT
A szolgálóleány, aki a bölcselőnél nem csak takarított, és bevásárolt a piacon, hanem egyúttal szakácsnő is volt, így szólt a konyhában:
- Látja az úr? Ez a tojás éppen olyan volt külsőleg, mint amit az előbb feltörtem, és a tálba tettem, de erről kiderült: záptojás. Még jó, hogy öntöttem bele a tálba! Így megtévesztheti az embert a külső, a látszat..
A bölcselő, aki éppen sonkaszeletek elfogyasztásához kezdett volna, nagyon megörült a leány szavainak. Nekiállt, hogy bővebben kifejtse, ha most csak a konyhában is, nézeteit.
Így szólt:
- Kedves Éva! Minden tanít, vagy megerősíti azt, amit előzőleg tanított, olykor pedig cáfolja azt, amit más rosszul tanított.. Ezt tapasztalta most is, erre tanították ezek a tojások..
Annyira belejött a magyarázatba, hogy észre sem vette: közben a macska felugrott a mellette levő székre, a tányérról egyszerre mindkét sonkaszeletet lehúzta, és nekiállt falni..
A szolgálóleány elmosolyodott:
- Élvezet hallgatni az úr szavait! Ám meg kell jegyeznem: most a macska nem arra tanítja az urat, hogy sok beszédnek sok az alja, mert ez igazán nem mondható el az úr eszme futtatására, de arra mégis: sok beszédnek szép sonkaszelet lehet a nemkívánatos ára!
Most eszmélt rá a bölcselő, hogy miért üres a tányérja, és mit eszik a cica a konyhaasztal alatt. Ám annyira tetszettek neki a szolgálóleány választékos szavai, hogy nem haragudott meg a macskára.
Így szólt:
- Igaza van, Éva. Ezzel a macska is tanít, sőt, már a sonkaszeletek előtt is tanított: arra, hogy ha bejövök a konyhába, akkor jobban figyeljek oda, ne engedjem be a lábaim között ez a bundás egerészőt! Kárpótlásul a sonkaszeletekért legyen szíves kisütni nekem két tojást, szalonnával!
A leány elmosolyodott. Szívesen dolgozott az idős bölcselőnél, aki emberszámba vette, iskolaigazgató barátjánál elintézte neki, hogy munkája mellett tanulhasson, és nem is kapott nála kevesebb pénzt, mint előzőleg másutt, hanem valamivel még többet is.
Persze, az előkelő hölgyek, de még az orrukat fennhordó polgárasszony libuskák is, a háta mögött megszólták a bölcselőt, amiért rendesen bánik a cselédjével.
Ám csak a háta mögött, mivel mindenki tudta a városkában: a bölcselővel nem jó ujjat húzni. Egy-egy elmés mondással bárkit rendre tudott utasítani, nevetségessé tenni, vagy szégyeníteni, ha az illető erre rászolgált!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (37)
A CSACSI ÁRA
Egy parasztember megkérdezte a bölcselőt, hogy szerinte mennyit érhet a szamara, ha elviszi a vásárra.
- Nem vagyok ismerős a piaci árakat illetően, de adok egy tanácsot! - mondta a bölcselő. Először gondold át alaposan: neked mennyit ér a csacsi. Ha azután a vevők jelentkeznének, válaszd ki a legmagasabb árajánlatot. A többi már egyszerű számtan: előbbiből vond ki az utóbbit. Az eredményt gondold át kétszer is, mielőtt eladod a nagy fülűt! Ha pedig később mást viszel a vásárra, még ha nem is a saját bőröd, - légy ugyanilyen gondos! Hozzáteszem: mielőtt a csacsit eladod, próbáld kitapogatni azt is, hogy mire szeretné használni a vevő, az is adhat neked ötleteket!
Így is történt. A parasztember végül visszahozta a csacsit, mert sikerült szereznie egy jó ötletet. A továbbiakban nem csak teherhordásra használta az állatot, hanem vásárokon a gyermekek szamaragoltatására is. Ilyenkor csengő kötött a csacsi nyakába, de még színes szalagokkal is feldíszítette. Hamarosan több pénzt kereset így, mintha háromszoros áron vált volna meg tőle!
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (38)
AZ ÉHSÉG, MINT SZAKÁCS
Ismeretes a mondás: legjobb szakács az éhség. Egy vendéglősnek kezdett rosszul menni a városban, mert három másik étterem is kinyitott a közelben. Gondolt hát egyet, és maradék pénzén többszobás házat vásárolt, olcsón, erdőkkel, hegyekkel körülvett, eldugott helyen, szinte az isten háta mögött. Ott rendezte be új vendéglőjét. Mindenütt hirdette, az újságokban is közzétette:
A VILÁG LEGROSSZABB VENDÉGLŐJE! Ha még nem evett, ivott igazán rosszat, nem tudja azt sem: mi az igazán jó - másutt! Legyen hős, akkor is, ha nős, - keressen fel bennünket! Nálunk törött ágyon alhat, vége itt a vidám dalnak!
A hirdetés mellett térkép is szerepelt, hogy miként lehet eljutni a Világ Legrosszabb Vendéglőjéhez.
A vendéglős számítása bejött, sőt, messze túl ment reményein. A fáradtságos út után a vendégek a legrágósabb húst, és a kissé keletlen kenyeret is örömmel falták, a kényelmetlen ágyakon pedig úgy aludtak, mint a bunda.
Végül az ételekért, italokért, szállásért szó nélkül megfizették a magas árat, elismerték: a hirdetés nem csapta be őket. Ám a fenyőillatú táj gyönyörű volt, és híre ment: aki a közeli hegyről nem zuhan le a szakadékba, vagy legalábbis megússza kéz- és lábtörés nélkül a sziklák kerülgetését, az, ha ott a csúcson csókolja meg menyasszonyát, vagy azt a hölgyet, akinek udvarol, rálel az örök szerelemre. Ezt a hegyet el is nevezték a Szerelem Hegyének.
A vendéglős hamarosan úgy meggazdagodott, hogy a Világ Legrosszabb Vendéglője mellé másik épületet is emeltetett, azt a Világ Legjobb Vendéglőjeként hirdette, és az is ugyanolyan sikeres volt.
Egy híres külföldi tudós, amikor mindezt elmesélték neki a városban, vacsora közben, tréfás-komolyan így szólt:
- Mindkét siker kulcsa az emberi kíváncsiság! Ezt használják ki az ördögök is, az angyalok is, emberek is, embertelenek is, - csak azt nem értem: az én tizenkét vastag könyvemre miért nem kíváncsi, néhány magamfajta tudóson kívül, az égvilágon senki?
Egy bölcselő, aki ugyanannál az asztalnál ült, talán megadhatta volna neki a választ, de ő éppen mással volt elfoglalva, a tányérján levő hússzeletet vizsgálta: elég puha-e?
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (39)
ROSSZ GOND, JÓ GOND
Egy ember némileg elszegényedett, legalábbis múltjához képest szűkösen élt. Nem tellett neki már arra sem, hogy cselédeket tartson, egy öreg mindenes kivételével, de még pompás ruhatárát sem tudta bővíteni, felújítani. Szívével is betegeskedett. No azért eléldegélt úgy-ahogy.
Azt mondta a barátja:
- Látom, hogy nyomaszt a sok rossz gond. Olykor az ember legtöbb gondja rossz, szüksége volna valamire, de nincs rá elég pénze. Kívánom, hogy rossz gondjaid váltsák fel jók, tegyen sok pénzt a markodba a szerencse!
Az ember nem gondolta, hogy utóbbi bekövetkezik, de azért köszönte a jókívánságot.
Ám egyszer csak levelet kapott. Lelkendezve futott a barátjához:
- Jó gond! A nagynéném örökségül rám hagyta kastélyát, parkját, és még pénzt is, hogy a kastélyt rendbe hozassam!
Barátja is felkiáltott:
- Eljött a jó gond, amit kívántam!
A pénz nem volt kevés, de mégsem olyan sok, hogy a kastély rendbehozatalánál ne kelljen kicsit takarékoskodni. A sok tárgyalás a mesteremberekkel, a munkák felügyelete nem kevés izgalmat okozott a szerencsés örökösnek. Mire a kastély ismét eredeti fényéhez közelített, beteg szíve kezdte felmondani a szolgálatot. Hamarosan fel is mondta.
A temetésénél barátja megjegyezte:
- Rossz gond volt a jó gond..
Lelkes Miklós: Tovább ballagó történetecskék (40)
MÚLT, JELEN, JÖVŐ
Az író a kávéházban ült, és írogatott. Egy szép, de kissé csacska hölgy odament hozzá, és így szólt:
- Ne haragudjon az úr, hogy megszólítom, és kérdezek valamit. Olvastam az újságban regényének legutóbbi fejezetét. Miért a múltról ír, és nem a jelenről, vagy a jövőről? Nem érzi úgy: a múlt elmúlt, és már csak keveseket érdekel?
Az író elmosolyodott:
- Abban lehet, hogy igaza van, Kisasszony, hogy már csak keveseket érdekel mi is történt a múltban valójában, keveseket érdekel az igazság, ami igen szomorú. Ám az, aki az igazat írja a múltról, az egyúttal a jelennek is ír, meg a jövőnek is, becsületesen, segítőkészen. Aki pedig hazugságokat, vagy, ami még gyakoribb, féligazságokat ír a múltról, az hazudik a jelennek is, és a jövőnek is!
- No és miért hazudik valaki a múltról? - kíváncsiskodott a hölgy. Mi készteti erre?
Az író elnevette magát:
- Mi is, Kisasszony? Legtöbbször nem tudatlansága, hanem szépnek egyáltalán nem mondható érdeke. Így lesz a jelenben oly sokszor lepel a meghamisított múlt, történelem tolvaj kezekre, alávaló tettekre!
(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!