A gyerekek hatalmas, gyönyörű hóembert építettek a tölgyerdő szélénél. Kövér volt, piros fazék-kalapú és fekete széndarab-szemű. Jókora sárgarépa díszelgett az orraként, de a szájából nem lógott ki pipa. Ezek az okos gyerekek tudták, hogy a dohányzás nagyon káros az egészségre.
A varázsló arrafelé lakott és sétája közben megpillantotta a hóembert. Hű! - kiáltott fel - ez valóságos varázslat!
Meglepetésére a hóember elégedetlenkedett, panaszkodott:
- Ó , Jóságos Nagyhatalmú Varázsló, nem hallod mit mondanak a varjúk?! Azt mondják: kár, kár, hogy nem nagyobb ez a hóember! Ó, Mindenkin Segítő Varázsló, tegyél engem nagyobbá!
A varázsló elmosolyodott:
- Így is magasabb vagy, mint egy ember, szélességben pedig hárommal is felveheted a versenyt! No, rendben, legyél akkora, mint a mögötted álló fa!
Az elmormogott varázsigékre a hóember hirtelen akkora lett, mint a mögötte álló termetes fa. Sőt! Piros fazék-kalapja miatt még egy-két arasszal annál magasabb is.
A varázsló folytatni akarta a sétát, de a hóember a közmondásra gondolt: "Addig üsd a vasat, amíg meleg!". Ismét megszólalt, panaszos hangon:
- Ó, Jóságosnál is Jóságosabb Varázsló, nem hallod mit mondogat a domb?! Azt mondogatja: "Kicsi ez a hóember, köldökömig sem ér fel!". Segíts rajtam, szegény hóemberen, hogy akkora legyek, mint ő!
A varázsló most már rosszallóan csóválta a fejét:
- Én nem hallottam, hogy a domb egy árva szót is szólt volna! Ne vidd túlzásba a dolgot! Végül még megijeszted a gyerekeket hatalmas óriástermeteddel! No, üsse kő, legyél dombmagasságú! Mik-mak-mikimakk, lássunk hóból nagyobbat! Csir-csőr-csiricser, nőjj még tovább, hóember!
A hóember most már olyan magas volt, mint a domb.A varázsló elment, de a hóember megjegyezte az előbbi bűvös szavakat és azok segítségével tovább növesztette magát. Már majdnem akkora volt, mint a közeli hegy...
A hegy sziklacsúcsán egy másik varázsló üldögélt és a tájat festette mesebeli vászonra. A hegynagyságú hóember azt kérte tőle: varázsoljon neki lábakat. Hadd mehessen el termetével büszkélkedni Télországba!
A festegető varázslót a hóember kérése-kunyerálása igencsak zavarta a munkában, ezért, hogy békén festhessen, teljesítette kívánságát.
El is indult a telhetetlen hóember nagy léptekkel Télországba, de mivel nem figyelte meg jól a varázsló útmutató szavait, rossz irányban. Végül megérkezett, de - Tavaszországba!
Tavaszországban hamarosan elolvadt, pedig, ha ott marad, ahol eredetileg állt, a tölgyerdő szélénél, még sokáig beszélgethetett volna nap mint nap a fákra leszálló madarakkal, láthatta volna a szánkózó, hólabdázó gyerekeket... Azon a tájon ugyanis még messze volt a tavasz. Tavaszországban viszont mindig virágoznak a fák, bokrok, Tavaszország tündérkirálynőjének fején mindig ott csillog a Napkirálytól ajandékba kapott melengető fényű korona... Ott semmi keresnivalója sincs egy hóembernek, hacsak nem akar idő előtt ezüsttükrű tócsaként tűnődni el a világ dolgain.