A diófákról termésük lehullott.
Mit ősz lenget most: fekete levél
itt is, ott is, és álmán a törzsnek
havas csendet ragyogtat át a tél.

Irigylem őt, a fát. Álmom nem ily szép
manapság, s ami reggelre marad
folytatásnak: lehangoló valóság,
ország, - nincs nála süketebb, vakabb!

Bár hihetném: e valóság is álom
szintén, szétfoszlik, jön utána jobb!
..jön is majd, - de még azok idejében,
kiket annyi baj megnyomorított?

Varázslatos diófák délceg törzse:
erős, komoly, rejtélyekkel tele..
..s a tavasz, nyár, ha napsütött levélen
keresztülnéz istennő zöld szeme!

..s az illat is, a szétmorzsolt levélből,
ha légbe száll, kedvesen különös:
nem a tömjén szétömlő misztikája,
mely parancsol, míg küld agynak ködöt.

Diófa álma bár álmom lehetne!
Bánatba lökött világvégi szél..
A Szépség Földjére mint menekülnék,
ahol havas csend csillaga mesél!

Menekülnék, de valóság körülvesz:
ország, nincs nála süketebb, vakabb, -
s miként játssza tolvaj, pökhendi népség,
hogy nem érti a jogos vádakat!

A diófákról termésük lehullott.
Törzsüket álom karja fogja át.
Ó, álmodjatok el nem jött világot, -
egy becsületes Istent és Hazát!

(2014)