A hömpölygő, hatalmas folyó-óriás túlpartján egy varázsló élt. Azon a parton kedves, egymást tisztelő-segítő, békés emberek laktak, de a másik partról nem csupán jószándékúak jöttek át a hídon, hanem gyakorta görbekezűek, vagyis ezt-azt elemelő tolvajok, gonosz lelkek, másokat becsapni akaró hazugok is.
Egy napon a varázsló kertjének tolvajfogó bűvös kerítéséhez három ferdeszándékú ember is odaragadt és csüngött rajta, mint a légy a légypapíron. Lógó orral, bűnbánatot színlelve arra vártak, hogy visszaszállítsák őket oda ahonnan jöttek. A varázsló megsokallta az ilyesféle eseteket, kiballagott a hídhoz és így szólt:
- Te híd , figyelj csak ide! Ha rossz ember akar átjönni hozzánk, akárhogyan is, de ne engedd! Fordítsd vissza!
- Miként tehetném ezt?! Nekem az a tisztem, arra építettek, hogy mindenkit átengedjek a hátamon! - csodálkozott a híd, és nem is vette észre, hogy máris különös dolgot tett vele a varázsló ide-oda köröző, hollófejes sétapálcája: beszélni tud!
- Nos, akinek ez a tiszte, ez a tiszte, engedd át, akinek van lisztje vagy nincs lisztje, a hátadon, de, aki lopni akar vagy még nagyobb rosszban sántikál, azt ne! - tréfálkozott a varázsló.
A híd erősen kételkedett abban, hogy ezt meg tudja tenni, de amikor egy csapat rabló lépett rája, hirtelen mégis megszólalt:

Fusson vissza a rossz! Lám,
erre tart hat oroszlán!

A rablók jót nevettek. Azt hitték: valamelyik társuk bolondozik. A híd szava azonban - a varázsló jóvoltából - bűvös erejű volt. Tényleg jött hat sörényes, nagyon karmos, félelmetes fogú, bömbölő oroszlán. Ez hatott!
A rablók visszafutottak.
Nemsokára két tolvaj lopakodott a hídra.
A híd figyelmeztette őket:

Ha nem mentek vissza, hát
lesz lábatok - libaláb!

Körülnézegetett a két óvatos rosszcsont, hogy ki szól, de mivel senkit sem láttak: folytatták útjukat a hídon.
No, nem sokáig!
Lábuk hatalmas, gágogó libalábbá változott! Rémülten igyekeztek visszafelé. Szerencséjükre, mihelyt elhagyták a hidat, lábuk visszaváltozott emberi lábbá. Az igaz ösvényt is megtalálták vele? Reméljük, igen, de ebben nem lehetünk biztosak.
Egy idő után a becsület útjáról letértek messzire elkerülték a hidat, úgy féltek tőle, mint a tűztől.
A jó embereket, békés szándékkal átkelőket viszont kalács, tanács, szívmelengető kézfogás várta a híd túlsó végén, a varázsló hazájában.