Nézd, ahogy csak pengeti Szappho lantját
dalban árad szelleme, égi fénye.
Hív Szerelmest, csókjai néki égnek,
hívja magához...

Szikla szirtjén áll, szeme messze réved.
Halk morajjal szól simulón a tenger,
Hull reá hűs permete friss haboknak,
hogy ha dalolgat...

Mit sem érek Gongüla bája nélkül,
csak szerelmét vágyom a csillagokkal!
Karja átfon, tart, s ölel mint az álom,
halni örökre...