KILENCEDIK FEJEZET,
amelyben a manók és törpék egy része nagyon aggódik Pacipruty miatt, aki elutazott a világ végére, többen úgy vélik, hogy nem jó a világ vége, mert az nem olyan, mint a kolbászvég, de egyébként még a kolbászvég is szomorúságra ad okot, mert a jó kolbász közeli elfogyását jelzi, továbbá megérkeznek valakik, akiket még nem vártak, méghozzá nem üres kézzel érkeznek, azaz üres kézzel és csőrrel ugyan, ám, szerencsére, tele hátizsákkal

A manók és törpék összegyűltek a Kerek Kövön, amelyik nem volt teljesen kerek, de kőnek egészen kő, így az elnevezés igazsága kevéssé sérült. Hát, igaz, ami igaz, könnyű találni elnevezéseket nagyobb bibivel is...

Bimbele Tóni, a Kutyás Erdő bírója, azt mondta a többieknek:
- Aggódom Paciputy barátomért, és derék madárrepülőjéért, Károgóföldi Kármári Karcsiért! Varjúrepülőgép is leeshet, most jut eszembe, akkor már sokkal biztonságosabb lett volna a tyúk, amelyik fel sem száll!

No és a világ vége nem kolbászvég, de azért annak is vége lehet, és ha az is elfogy, marad a Nagy Semmi! A kis semmi még csak-csak, de a Nagy Semmi, az nála sokkal rosszabb, mert az nem csak nem ad, de még kér, majd egyenesen követel is! Ha görbén követel és nem egyenesen, hát az sem jobb..

Sokan egyetértettek Tónival, mások viszont, szintén manók és törpék, az kiabálták: ők nem!

- Miért nem?! - csodálkozott Tóni, aki a többieknél magasabban ült a Kerek Kövön, mert egy lapos kavicsot is tett a feneke alá, hogy arról nézhessen, lenézhessen másokat.

A Tónival egyet nem értő manók és törpék azt válaszolták:
- CSAK!

Egy valamikor ott élt kutyás erdei bölcs szerint az ilyen válasz nem a Világ Legértelmesebb Válasza, különösen a világ elején és közepén. Ilyen bölcsek is akadtak a Kutyás Erdőben, csak nagyon nehéz volt rájuk akadni, olyannyira, hogy az "AKI KERES, TALÁL" mondásnak sem sikerült, inkább a könnyebb dolgot választotta: elment fehér hollót keresni.

Bimbele Tóni aggódott barátjáért, de Pacipruty felesége, Pöttyanyó sírt is, Picipötty pedig segített édesanyjának sírni, szívhez szóló bőgéssel.

Prutyipat is szomorú volt, de ő nem sírt, mert az fiúmanóhoz nem illő, viszont sírás helyett az írást választotta. Verses levelet írt apukájának, amit így címzett meg: "PACIPRUTY papámnak a Világ Végén, vagy, ha még nem érkezett meg oda, akkor Károgóföldi Káromi Karcsi dolmányos varjú hátán, kitudjahol

Igen szép levél volt, tele aggodalommal a miatt, hogy a manófiú esetleg, levele ellenére, kimarad a világvégi utazásból:

Papa! Küldj értem madarat!
Itt unalomba beragadt
kalandokra vágyó fiad,
s lábat lóbál Tölgyfád alatt,
gombáról, s míg a gomba nő,
bennem meg vágy: kaland idő
kellene! Kedves békanép
brekegi: - Brek! Ez kellenék!
Ennek kívánom kellemét!

Ha jön, s Hozzád visz gyors madár, -
három makkszem markodba száll!
Hozom! Hozom! ...és nem mese:
mindegyik Tölgyfád gyermeke!
...hogy három makkszem mire jó?!
Ez később kitalálható!
Sorra vesszük, hogy MIRE NEM, -
s a sor vége mit is terem!
Így könnyebben tűnődhetünk:
MIRE JÓ három makkszemünk?
Hozhatnak árnyas tölgyeket
megbámultatni hölgyeket...

No, szóval, KÜLDD A MADARAT!
Itt az unalom rám ragadt.
Itt életem nem lépes méz.
Unalom megöl! Ez a vég!

Bimbele Tóni még egy lapos követ tett a saját feneke alá, majd pedig ez sem volt elég neki, így harmadikat is, végül felállt rájuk, így kellő magasságból szólhatott a manókhoz és törpékhez:
- Barátaim, és kicsit sem a Barátaim! Sok utazás volt már a világon úttalan, meg ráadásul még rosszabb, ahol az út nem hozott csak bút!

Félek, hogy Paciputy barátom is rossz emlékekkel érkezik majd meg a világvégi utazásról, - ha megérkezik egyáltalán. Az a költő is rossz emlékeiről írt, ha nem is világvégi utazásakor, akinek kéziratát saját kezűleg húztam ki az egyik kukából, miután belekukkantottam. A címe: NEMSZERETEM EMLÉKEKBŐL. Ha megengeditek, akkor felolvasom...

Voltak, akik azt kiáltották: - Olvasd, Tóni! Ezek felé a bíró meghajolt.

Mások azt kiáltották, hogy hálásak lennének, ha Tóni befogná a lepénylesőjét. Utóbbiak hálájára a Kutyás Erdő bírója nem tartott igényt, de azért nekik is mutatott néhányszor fityiszt, - és már olvasta is:

Tölgy volt, benne nagy lyuk.
Az öcsém szólt: - Hagyjuk!
Ám én belenyúltam:
- Lehet: megbújt nyúl van?
S talán nem tud róla:
nincs közelben róka?
Nyúl nem volt. Valaki
más volt: Harap Lali.
Harap Lali lika,
de megharagita!

Volt a bokron fészek.
No, az mászni késztet!
Szólt az öcsém: - Ne mássz!
Az ág már hadonász!
Hát... megbokrosodott
bokor földre dobott.
A föld sem szeretett:
sajgatott feneket.
Ó, egynémely bokor,
kérem, ilyen botor!

Találtunk egy zsákot.
Az öcsém szólt: - Nyávog!
Vigyázz! Benne vagyon
macska, s azon karom!
- Ha százszor is karom,
e cicát akarom!
- így én. Ki is húztam
a zsákcicust. Búsan:
közben kezem, karom
szántá cicakarom,
szántá meg szánón...
Késő szánom-bánom!
Miért volt e tette?
Tán félreértette
a kihúzást: ki húz?
Azt hitte: egy hiúz,
karmosként rokona...

Félreértős koma!
A gyűlés a vége felé közeledett. Tóni tudta a mondást: "MINDEN JÓ, HA JÓ A VÉGE." Az ilyen mondások igazsága kissé sántít, de a fél cipó is jobb, mint a kenyértelenség, igaz, a fél cipő csak akkor, ha sikerül megtalálni a párját. Ha valaminek a vége jó, attól még nem biztos, hogy minden jó, mert sok minden a történet elején és közepén esetleg annyira rossz lehetett, hogy azokért a jó vége talán nem mindenkit kárpótol.

No de ne bölcselkedjünk, hanem hallgassuk, hogy mit mondott Tóni!.

Ezt mondta:
- Tisztelt Manó és Törpe Asszonyságok, Uraságok! Meg az általam nem tiszteltek is!

Javasolom, hogy Paciputy világvégi utazónak békés egyetértésben A KUTYÁS ERDŐ HŐS UTAZÓJA címet adományozzuk, ha visszajön, és még él. Ha pedig már nem él, amikor visszajön, akkor tüntessük ki A KUTYÁS ERDŐ HŐS UTAZÓHALOTTJA címmel!

Kérem, hogy értsenek ebben egyet!

Voltak, akik azt kiabálták:
- EBBEN SEM! EBEN SEM! EB AKARJA! EGYETÉRTÜNK ABBAN, HOGY NEM ÉRTÜNK EGYET! MINEK MENT A VILÁG VÉGÉRE, AMIKOR ITT IS ÜLHETETT VOLNA, A FENEKÉN?!

Utóbbi kiáltásokat Tóni két füle nem fogadta be, mert mindkettő csak a bírónak engedelmeskedett. A jobb is, meg a bal is! Ha középütt is lett volna füle, valószínűleg az is így tett volna.

Tóni elmosolyodott, és nagyon határozottan jelentette ki a határozatot:
- Mától a dicső Paciputynak, gyakorlatilag egyhangúan, A Kutyás Erdő Hős Utazója címet adományoztuk! Ha esetleg már búcsút vett volna ettől a világtól, akkor pedig az övé A Kutyás Erdő Hős Utazóhalottja kitüntető cím. Ha úgy jön vissza, mint félhalott, akkor választhat a kettő közül..

Tóni megadta a jelet, erre mindenki tapsolt, kivéve azokat, akik nem. Néhányan rászántak még néhány percet további perecropogtatásra. Valahol kutyák ugattak, csak azt nem lehetett tudni: mit és miért. Volt, aki már hazafelé indult, de megállt. Utóbbit jól tette, mert nem várt dolog történt.

Károgó dolmányos varjú szállt le a Kerek Kő közepére. A hátán volt valaki, hátizsákkal, meg két oldalzsákkal. Mindenki megdöbbent, volt olyan manó is, nem is egy, aki hanyatt esett a meglepetéstől!

A varjúról Paciputy szállt le, mint A Kutyás Erdő Hős Utazója. Felesége, Pöttyanyó, meg Picipötty, a kislánya boldogan szaladt feléje.

Prutyipat is?

Ő is igyekezett jó képet vágni papája megérkezéséhez, de látni lehetett már a Kutyás Erdőben több boldogságot mutató fizimiskát is, mint az övé. Prutyipat ugyanis gyors felfogású manófiú volt, egyből átlátta: ha papája megjött a világ végéről, akkor ő már nem utazhat el oda.

Most már egyhangú, egydörgésű, fergeteges tapsvihar üdvözölte a visszatérő hőst.

Azok a manók és a törpék, akik eddig kicsit sem rajongtak Paciputyért és utazásáért, most jobbnak látták, ha gyorsan átnyergelnek arra a lóra, amelyikkel ők is célba érhetnek.

Ők is vadul tapsoltak, és azt kiabálták:
- TUDJA KUTYA, TUDJA EB: PACIPUTYUNK NAGY HŐS LETT! A TE UTAD AZ UTUNK, IMÁDUNK PACIPUTYUNK!

Aki ott volt, nem bánta meg. Ahogy mondani szokták: jó helyen volt, jókor (utóbbi a rossz helyen, rosszkor jó változata).

Paciputy ugyanis tömött hátizsákjából édes vadcseresznyét, meg piros szamócát osztogatott, de még sajtszeleket, és kolbászkarikákat is, sőt, volt, aki cipőfoltozásra is alkalmas szalonnabőr darabkához jutott a manó oldalzsákjából.

- Holnap mindent elmesélünk! - kiáltotta Paciputy. Most Kármári Karcsi nagyon fáradt. Én is az vagyok! Kerek tálon vöröshagyma, hős lettem, de békén hagyj ma! - tette hozzá tréfásan.