Szépségét nem rejti, mégis titkokkal van tele
Nyitott könyv-lapjainak, néhány betűjét ismerem...

Nem fedi el magát.Eléd áll kendőzetlenül.
Nem ledér, vagy kacér, mégis bántod. Érdemtelenül.
Hűtlen vagy hozzá, magából ad. Ölel, szeret, befogad.
Megcsonkítod, meg is mérgezed. Míg játszol, veled örül.
Lágyan simogat, elmond mindent. Ha rábízod, őrzi titkodat.
Anyaként hív magához, bánatod ölén elsírod.

A Könyv, melyet érted írtak, festettek tele színnel
Lapjain válnak álmaid valósággá, s neked nincs hely
szívedben hogy szeresd, kedvét néha keresd?
Csendben becézd, szemeddel öleld magadhoz,
ragaszkodj hozzá, mint fény a Naphoz,
Szív az érhez, a nyugodt dobbanással
Ő, fájó napjaidra mindig megnyugvást ad...

Telefirkálod ákom-bákom lomjaiddal,
égbekiáltó szörny-jelekkel,
halált-hozó mérgekkel "mért szeretettel".
Te, így látod el kézjegyeddel.
Őseid már megtértek hozzá. Most szégyennel panaszolnak.
Fájó "emlékeid" hátrahagyod a döbbent utókornak...