NYOLCADIK FEJEZET,
amelyből megtudjuk, hogy Miklós bácsira elkezdenek irigykedni a Kutyás Erdőben azok, akik a sárga irigység helyett más színűt is választhatnának, sőt, azt is mondhatnák, hogy "Nekem nyóc!", továbbá Paciputy, a lebeszélések ellenére, elindul megnézni mi is van a világ végén, de nem gyalogosan

A Kutyás Erdő már tele volt ebecskéjükre büszke kutyatulajdonosokkal, meg gazdáikkal dicsekedő ebekkel, persze, akadt néhány kutyátlan is, aki mások kutyáival kutyálkodott, mint Zsolt bácsi, meg Miklós bácsi.

Miklós bácsi érkezett utoljára, de akkor azután nagy feltűnést és ugatást keltett, mert bejelentette:
- Kecsmetánia Fejedelme kinevezett saját Íródeákjának! Kecseskecske-díjjal is kecsegtetnek, ami többet ér, mint a Kos-út díj, mert kiderült: aki a Kos-utat követi, azt a kosok megdöfik a szarvukkal!

Az összes kutyagazda sárgult az irigységtől.

Kecsmetánia? Nem tudni hol van, de nem jó elárulni a tudatlanságot, - bár a tudást elárulni olykor sokkal veszélyesebb!

Egy szende kislány, kezében liliommal, mégis megkérdezte:
- Kecsmetánia? Hol van az, Miklós bácsi?

Miklós bácsi nevetett:
- Azt nem árulhatom el, Klárika, legfeljebb Lajoskának, a tacskókutyusodnak súghatom meg. Ha elárulnám, akkor elárulnám Kecsmetániát, mert minden kétlábú eb oda menne kutyálkodni. Ismered a mondást: egyik kutya, másik eb, - de ehhez a mondáshoz nincs semmi köze az ebeknek, és kutyáknak! Lehet, hogy Kecsmetánia egy könyvben van, méghozzá könnyen, mivel a Fejedelme...

Itt Miklós bácsi a saját szájára ütött, és még azt is hozzátette, önmagának, figyelmeztetésül: - Pszt!

Később azonban, kutyák és kutyagazdák közösen ugató köztársasági közkérésére, Miklós bácsi elszavalta költeményét Kecsmetániáról:

Ez a szép föld? Gyenge szívem
oly erősen rám szól:
csavarj csigás dicséretet
Kecsmetániáról!

Fejedelme ezermester,
tart kopót és kapát,
kopót kettőt, s hány kapát is?
Nem néztem meg! Nahát!

Mit is tart még? Galambokat!
Békegalamb-hangok
fülbe búgnak. S harang is küld
szép giling-galangot.

Kecsmetániában tájak
kis és nagy keretben, -
s az a csoda, hogy kecske még
nincs e Tündérkertben!

Kecsmetánok összefognak?
Igen! Remek ötlet!
Igaz, hogy két kecsmetánnál
én nem láttam többet...

Állítólag harmadik is
van, de őt nem láttam, -
valahol ott kóborolgat
külhoni határban!

Ó, Nagy Fej a Fejedelem,
s EDELEM ad, lenget
nála kis Íródeáknak
olykor engedelmet:

kopót láttat, kettőt, bájost
(bor nélkül is kettőt!),
s azt is, - néha egy-egy tréfa
a Nagy Fejhez felnőtt!

Miklós bácsi Kecsmetániáról szóló versét a kutyák megugatták, Betti kutyus jobbról, Mira eb balról, Foltika középről, Bundika pedig a tölgyfa alól, szép vörös szőrbundájában. Nem minden ugatás jelenti azonban ugyanazt. Tény: az ebek sok mindent megértettek Kecsmetániáról, - de azért gazdáik is megsejtettek valamicskét.

No de mi történt ez alatt a Kutyás Erdő másik végében? Ott már elkezdődött a vég?

Még nem, de Pucipraty saját manócsaládja, valamint a családját ismerő manók és törpék körében, világvégi hangulatot csinált.

Mivel?

Azzal a határozott kijelentésével, hogy ő igenis, elutazik, megnézi: mi van a világ végén? Esetleg azt is megtudakolja ott, hogy mikor lesz vége a világnak, mert jó előre tudni azt, ami rossz.

Utóbbi vélekedését rajta kívül senki sem osztotta.

Bimbele Tóni, a Kutyás Erdő bírója, megpróbálta lebeszélni az utazásról:
- Nem mindig papsajt, ez így van a Kutyás erdőben is, de azért nem biztos, hogy másutt szebben papol a sajt! Nem hiszem, hogy ott kolbászból van a kerítés, - de még ha abból volna is, mi lehet hozzá a körítés?

No és mi lehet a világ végén olyan, ami úgy kellene nekünk itt, a Kutyás Erdőben, a nyakunkra? Megírta ezt már az a Miklós bácsi is, aki költő, és a nagyvilágra nagyon nyelvet öltő! Felolvasom a versét, nevess, és utazó köpenyt levess! A címe: MI IS VAN A VILÁG VÉGÉN?

Világ végén másik világ:
ott az irkádból a hibák
gi-nek, gá-nak dallamára
futnak vidám libabálba!

Nos, e hiba-libabálban,
ahol gi megy gával párban,
minden hiba ráhibázik:
táncos lúddal ellibázik.

Világ végén, ez tudható:
gombán csücsül gombos manó,
gombán számol ez a gondos,
gimbes-gombás főkolompos.

Azt számolja a kis drága:
hány gombóc ment manószájba,
hány gombóc csúszott le torkán, -
számolgatja gombon, gombán!

Egyre nő e tudománya.
Irigyli is már a kánya!
Az a kánya, az a fránya,
kinek csőrét csirke bánja!

Világ végén másik világ
nagy zsákban, mit egér kirág,
s azt kérdi az egérkirály:
- Ennyi rágcsálásért mi jár?

Nos, én nem tudom, hogy mi jár,
csak azt tudom: itt-ott ki jár?
Óriás jár, - jár ott, jár itt,
s néha ásít, - óriásit.

Hát.. engem is majd bekapott!
Szúrós kedvű ezért vagyok.
Aki álmos, jól van, ásít, -
no de ilyen óriásit?

Nos, egyszóval.. világ végén
majom ámul tükörképén,
s véli: mily bölcs képe vagyon!
Hadd ámuljon tovább! Hagyom.

Világ végén másik világ?
Egér gúnyát itt is kirág..
Itt is annyi gimbes-gombos
bolondgombás főkolompos!
Egy bolondot száz is majmol.
Lúdmáj helyett jut a bajból!
Egy óriás csupán ásít,
s közben rád lép három másik..

Ámde.. titkot súgok.. Ki lát
kis versemben itt-ott hibát?
Nincs! Elment és mulat párban
mind a hiba-libabálban!

Hiába voltak Tóni szavai, de még - mint lehet ez?! - Miklós bácsi verse is, meg Pacipruty bájos feleségének, Pöttyanyónak bajt jelző könnyei, továbbá hiába sírdogált kislánya, Picipötty.
Sőt, még csínytevő kisfia, Prutyipat is hiába kérlelte: ne menjen, vagy ha megy, vigye őt is magával, - ó, ha őt is magával viszi, akkor inkább már induljanak is el ketten, pakoljanak össze!

Végül, miután minden könyörgés hiábavalónak bizonyult, már csak az a kérdés maradt: gyalog induljon el a világ végére Paciputy manó, vagy kutyaháton lovagoljon oda?

Bimbele Tóni úgy vélte: a gyaloglás fárasztó kutyagolás, a kutyák közül viszont egyiket sem fogja elengedni a gazdája, no meg a kutya nem ló, gyakran nem is oda megy, ahová a lovasa akarja, hanem csak megy az orra után, - de a kutyaorr nem olyan orr, mint a manóorr!

Végül azonban Tóni így szólt:
- Önfejű vagy, Pacipruty, persze az is jobb, mintha más fejére cserélted volna ki a fejed, mert azt ilyen másfejűséget még senki sem élte túl.

Ám ha mindenáron el akarsz utazni a világ végére, akkor utazz madárrepülőn, vagyis repülő madáron!

Károgóföldi Kármári Karcsi, a dolmányos varjú elvisz oda, ha megfizetjük neki az utat, kenyérrel és dióval. Elejtett kenyérdarabokat gyűjtünk a Kutyás Erdőn, ősszel meg a domb alatti fák elég diószemet adnak, lesz miből megfizetni Karcsi szárnyalását. Csak arra vigyázzatok, hogy ne találkozzatok sas madárral! A vércse csak a galambokra veszélyes, - de a sas..!

Másnap reggel Pacipruty elrepült Károgóföldi Kármári Karcsi hátán a világ vége felé. Utóbbi kezdet még nem volt nehéz, mert minden irány a világ vége felé vezet, - de el is érkeztek oda?

Utóbbit nem kötöm idő előtt az orrotokra, mert nagyon lehúzná, - és esetleg akkor nem is olvasnátok el a következő fejezetet, pedig azt sem szabad lefejezni! Nem jó az a nagy fejetlenség!

(FOLYTATOM)