MÁSODIK FEJEZET,
amelyben megismerkedünk a félcsibészséggel, továbbá egy manócsaláddal, és Árpi bácsi elmondott történetéből megtudhatjuk a választ arra a kérdésre: öt mókus együtt hány mókusnak tűnik, de még az is kiderül, hogy mire használható két kopó, kedves kutyaságukon túlmenően, valamint szó lesz egy fura kutyauraságról, bajszos rendőrkapitányról, meg az általuk keltett bonyodalmakról

Az erdei padokon, az asztal mellett, hárman ültek. Árpi bácsi, valamint Miklós és Zsolt bácsi. Állni meg ketten álltak, két kopó: Fáni és Páni. No, szóval mindenki ott volt, aki már e könyv első fejezetében is, - csak Kira kutya, meg a gazdája hiányzott.

Ami viszont Árpi bácsi szerint nem hiányzott, az Páni asztalra felugrása. Az ugrás nem volt ok nélkül, mert így Páni közelebb került a kutyuscsemegét tartalmazó zacskóhoz. A mondás szerint jól jár az, aki közel van a húsosfazékhoz. Itt húsosfazék nem volt, de Páni felismerte: utóbbit a csemegét tartalmazó zacskó is helyettesítheti!

- Micsoda csibészség ez, Páni?! Ez nem illedelmes viselkedés! Páni, lefele! - kiáltott rá Árpi bácsi.

Miklós bácsi védelmébe vette Pánit, akit leparancsoltak az asztalról:

- Ez még csak félig-meddig csibészség, fél csibészség. Az asztalon is lehet illedelmesen viselkedni, éppen úgy, mint az asztal alatt. Fent is, lent is. Gondolatban éppen most írtam erről egy verset, FENT ÉS LENT címmel, máris, de muris Máris nélkül. Elmondjam?

Költői kérdés volt ez, olyan, amelyikre nem várnak feleletet. Miklós bácsi sem várt, hanem elkezdte:

Cseresznyefán fent egy törpe
fejét törte: mit egyen?
Nem! Vidáman cseresznyézett.
Evett, így tett. Helyesen!

Álldogált lent két kis törpe.
Nagyon néztek felfele.
Fára mászni nem tudott még
törpék e két gyereke.

Fent, faágon ült a törpe
s a kicsikhez szólt, ekképp:
- Szeretnétek enni ti is
e mézédes cseresznyét?

Ez költői kérdés volt csak,
amely választ nem kíván.
Látta ám jószívű törpénk
mit kér lent két törpelány!

Jött a pitty! Potty! Törpekézből
leugrált sok cseresznye.
A fa alatt két kis törpe
táncolt, s közben de ette!

Később törpék fiacskája
mászott, s leért a fáról.
Milyen gyümölcs mosolygott ott
fűből font, szép kosárból?

Szamócák színe, mosolya
újabb mosolyt teremtett:
így köszönt meg a hálás LENT
cseresznyét adó FENTET!

Három törpe kezet fogott.
Három talált még hármat:
kalaposat, vacsorának, -
pompás fenyőgombákat!

- Igen, igen.. - jegyezte meg Árpi bácsi. A versbeli törpe, a cseresznyefán, jót tett két másik törpével, de Páni, miután felugrott az asztalra, nem tett jót a lent maradt Fánival..

- Hát.. - védte Pánit továbbra is Miklós bácsi - ha mindjárt le is parancsoltad az asztalról.. Talán csak nem volt rá ideje!

- Most én mondok egy történetet a mókusokról! - kezdte Árpi bácsi. Eszembe jutott Erdély..

A pad feletti juharfán pöttöm valaki suttogott a széles levél alatt:

- Erd éj? Talán erdei éj, azt akarta mondani ez a bácsi, csak eltévesztette?

- Pszt! - súgta vissza a papája. Füleljünk arra, hogy mit mond a mókusokról!

Ki volt a két suttogó pöttöm?

Legjobb, ha most mindjárt elárulom, akkor később nem kell annyit magyarázkodnom, no meg az oldalatok se fúrja fúrójával az a kegyetlen kíváncsiság.

Az egyik egy manógyerek, Prutyipat fiúcska, másik meg a papája, a nála kicsikét nagyobb Paciputy. Ott volt egyébként, csak másik levél alatt, a manómama is, Pöttyanyó, meg a szülők kislánya, Picipötty.

Honnan kapták furcsa nevüket?

Nos, a papa, Paciputy onnan, hogy gyakran volt paci, vagyis lovacska. Ilyenkor két csemetéje játékból felnyergelte, és az ő hátára ült. Pöttyanyó pedig onnan, hogy nagyon kedvelte a pöttyös manószoknyáját. Picipötty szintén a pöttyös ruhákat imádta, de még kicsike volt, picikénél is pinduribb, pöttömnél is pöttömebb.

Prutyipat neve fentieknél kissé furfangosabban ugrott elő valamikor az észbokorból.

Ő ugyanis szeretett verselgetni. Ezt a szokását a család többi tagja nem mindig szerette, hol igen, hol nem, - de első versére, amiről a nevét kapta, az egész család jól emlékezett.

A manófiúcska így oktatta akkor a tavacska békanépét:

Ne mondjátok, hogy: KRUTTY! KRUTTY! KRUTTY!, -
mert kútba hullhat kutykurutty!
Mondjátok inkább: PRUTTY! PRUTTY! PRUTTY!
Az szebb! Szív felé tár kaput!
Pattogjon hát a PRUTTY! PRUTTY! PRUTTY!
Azzal békanép messze jut!

Hallgattak a békák a kis kezdő költő tanácsára?

Sajnos, nem. Erre Prutyipat felpattant a tó melletti homok dombocskáról, megsértődött, és a békanép kioktatását befejezte, - de a versköltést nem. Előbb azonban még a nyelvöltögetést is gyakorolta a tudatlan békák felé. Utóbbi elég jól ment neki. Rossz nyelvek szerint jobban, mint a verssorok összeöltése.

No de inkább hallgassuk mi is, hogy mit mondott Árpi bácsi a mókusokról:

- Egyszer az erdő közepén, egy keresztútnál, ott kellett hagynom az autóm. Kifogyott belőle a benzin, és az ilyen négykerekű ilyenkor csökönyösebb a magát megmakacsoló szamárnál, nem akar tovább menni, se előre, se hátra.

Elmentem hát e gyorsan párolgó folyadékért a legközelebb eső faluba, de nyitva felejtettem az autó ablakát.

Amikor visszajöttem a benzineskannával, mit látok?

Az autó ablakán bemászott öt mókus, mert észrevették, hogy a hátsó ülésen eleség van, az ebédem. Látom: már nincs ott az ebédem, viszont ott van az öt mókus. Becsuktam az autó ablakát, áttöltöttem a benzint a tartályba, és elindultam az öt mókussal hazafelé.

Hű de megörült otthon a mókusoknak a kislányom, meg a kisfiam!

A mókusok is nagyon örültek. Feleségemnek és édesanyámnak is tetszettek, de az ő örömük nem volt akkora, mint a gyerekeké. Talán sejtették, hogy öt mókus nagy felfordulást tud csinálni a szobákban, amire egyébként, már egyetlen egy ilyen bundás farkú állatka is képes?

A kislányom akkoriban még verset is írt az öt mókusról. Így hangzott:

Öt mókus? Vagy tán tizenöt?
Megrágtak három dísztököt...
Négy vázából egy sem maradt.
Függöny lengett, majd leszakadt.
Aranyosak e mókusok..
S mit csinálnak? Sok, ami sok!
Feltörnek diót, mogyorót..
Az egyik itt, a másik ott!
Öt mókus tíz felé futott,
a szobákban száguldozott, -
s a konyha sem maradt ki ám!
A fejéhez kapott mamám:
- Összetört tányérhalmazok..
Mókusból is megárt a sok!

Öt kedves mókusgyereket
papánk kocsinkba visszatett.
Nekik az erdő a haza, -
az a mókusnép otthona,
ahol ősszel úgy hull a makk,
s fenyőtobozban sok a mag,
s mogyoróbokron csemege,
mit úgy szeret mókus, pele!

- No, szóval az öt mókust visszavittem oda, ahol bebújtak az autómba... - fejezte be Árpi bácsi. Kibújni nem volt nagy kedvük, úgy látszik, nem lehettünk rossz vendéglátók. Ám ismeritek a tréfás mondást: - Akármilyen kedves vendég, három napig éppen elég!

- Igen, az ilyen tréfás mondásokban olykor több a komolyság, mint a tréfa! - jegyezte meg Zsolt bácsi.

A manócsalád két csemetéje közben már átmászott a juharról egy tölgyfára.

Prutyipat így szólt Picipöttyhöz:

- Megfigyeltem: Fáni és Páni kicsit el szokott szökni Árpi bácsitól, nem sokáig, csak tizenöt-húsz percig, utóbbit a papa tökmagóráján néztem meg. Arra gondoltam: csenek Árpi bácsitól kutyacsemegét, azt odaadjuk Fáninak, meg Páninak, és cserébe kicsit lovagolhatunk rajtuk..

Picipöttynek nem tetszett az ötlet első fele, bármennyire szerette volna is a második felét, a kutyuson való lovaglást:

- A csenés csúnya dolog, a lopás rokona, így mondta nekem a mama!

- Ez nem lopás! - védte javaslatát Prutyipat. A kutyacsemege Árpi bácsié, aki ezt nem saját magának teszi a zacskóba, hanem a két kutyusnak. A két kutyus is Árpi bácsié. Ha az Árpi bácsi zacskójából kicsent csemegét Árpi bácsi kutyusainak adjuk, és nem mi esszük meg, akkor a csemege valójában Árpi bácsié marad, csak a kutyáiban, - de úgyis ők kapták volna!

Picipötty úgy érezte, hogy valahol sántít az, amit Prutyipat mondott, - de hol is? Nem tudott rájönni!

Prutyipat jobbnak látta, ha mindjárt rábeszélő versikét is költ Picipötty részére. Olyan kis könnyen meglovagolhatót, dalolhatót!

Ne légy sohasem tutyimutyi!
Lovad így lehet kopókutyi!
Fánit és Pánit ráveheted,
ha a szájukba csemege megy!
Ne félj, helyetted majd én csenek,
s Fáni vagy Páni lovad lehet!

Sikerült Prutyipat terve?

Igen!

Fáni is, Páni is úgy vélte:

Kitől kopó kapó: barát!
Nem húzunk le róla gatyát!

Ezek szerint a két kopókutyus is hajlott a költészet felé, bár a csemege felé még inkább. Egyébként arról sem szokták lehúzni a nadrágot, aki nem adott nekik semmit. Sőt! Ismerőseiktől még a barátságos vállveregetést és dicséretet is jó néven vették, ilyenkor örömtől nyüszítettek, ugráltak... Ha Zsolt bácsit látták, akkor majd kibújtak a bőrükből örömükben!

Aznap először lovagolt a két manógyerek kutyuson. Picipötty Fánin, Prutyipat Pánin.

Látta ezt valaki a Kutyás Erdőben?

Valaki igen, de az nem volt árulkodós természetű. Megigazította derekán a levedlett gyíkbőrből készült övet, és elmosolyodott:

- Ez a két kopó nem csak emberszerető, hanem manószerető is!

Ki volt ez a mosolygós kis emberke?

Egyelőre jobb, ha nem áruljuk el. Mindent a maga idejében!

Szerencsére szajkó, szarka vagy dolmányos varjú nem látta a kutyusokon lovaglókat, mert, ha látta volna, egyből kiugrik tokjából a titok.

Szajkó, szarka, varjú nagy fecsegő, ami a titkot tartani akarók számára nem kecsegtető!

Különben: egyszer a titoknak kell a tok, máskor felesleges tokba tenni. Titka válogatja, meg a titkot tartó!

Nem titok, hogy Miklós bácsi ezt írta tökről, tokról, titokról:

"Öt tök tokért titokban eliszkolt a piszokban. Minek kell öt töknek tok?! Abba mi kerül? Titok? Ezen elgondolkozom, mikor kigombolkozom. Talán holnap, Tökölön, a választ rá kiötlöm..."

Ezt írta, de a tökös talány maradt, - talán azért is, mert Miklós bácsi végül mégsem ment el Tökölre..

Ami viszont nem volt talány: Évike, egy bájos kislány, meglátta Miklós bácsit, és máris szaladt feléje:

- Mondd el megint a fura kutyauraságot!

Miklós bácsi kedvelte saját verseit, de a Fura kutyauraság sikerét Évikénél kissé sokallta, mert már negyedszer mondatta el vele a kislány, - de mit tehetett? Elkezdte ötödször is:

Volt egy kutyauraság,
s belébújtan furaság!

Volt, hogy egyet vakkantott, -
s megijesztett vadkant ott!

Volt, hogy kettőt vakkantott, -
s meghúzták a harangot!

Volt, hogy hármat vakkantott, -
s fránya út elkanyargott!

Egyszer négyet ugatott:
- Mocskos macska kolbászt lop!

Alapított ez az eb
kolbászmentő egyletet.

Egyből ötöt vauzott,
s macska után elhúzott.

Jött a rendőrkapitány.
Két kos tolta taligán.

Taligából nyomozott:
- A gaz kolbász macskát lop?!

Kosokból ész kimászott:
- Vannak ám ily kolbászok!

Nagy cécó kerekedett!
Részt vett benne cica, eb,

két kos, kolbász, s nem talány:
bajszos rendőrkapitány!

Végül csak lett olyan vég:
nem volt benne kolbászvég,

de volt az, mit tett az eb, -
cicafarok, rövidebb,

s látszott, hogy mily búsan ül,
kutyaúron karmolt fül.

A két kosról némi szőr
vált le csupán először,

no de jött a másodszor,
s bégetőn fájt birkán orr,

recsegett a taliga,
s kerék gurult, - nagy hiba!

A földön ki csücsült? Lám!
Bajszos rendőrkapitány!

Bajszos hajszát leírta
porban, piszkos papírra,

s kiderült, hogy rend honol,
bár a kolbász nincs sehol,

mégis, jobb hír nem lehet:
KOLBÁSZ MACSKÁT NEM EVETT!

Ó, kisvilág, nagyvilág,
kiderült az igazság!

Most már ti is, gyerekek,
békén hazamehettek.

Ujjat ritkán szopjatok, -
nagyvilághoz szokjatok:

kettőre megy egy, meg egy, -
ha egy nem a hegyre megy,

s ha egyik egy hegyre megy,
másik egynek kedve megy!

Ki ilyesmit megtanul:
szép füles lesz, mint a nyúl,

s néki puszit, pacsit ád
az a csacsi nagyvilág!

(FOLYTATOM)