ELSŐ FEJEZET,
amelyben megismerkedünk két bájos kopóval, Fánival és Pánival, gazdájukkal, Árpi Bácsival, az íróval, a kutyátlan Miklós Bácsival, a költővel, és annak fiával, Zsolttal, aki olykor viccel, de még gyakrabban filctollal könyveket kicifráz, oly módon, hogy attól könyvszeretőket hideg ráz, - no és a Kutyás Erdővel, amelynek hivatalos neve más, - de mi nevezzük annak!

A Kutyás Erdő nagysága az őserdőtől messze volt, viszont nem is volt benne annyi veszedelem, mint előbbiben. Mármint az emberekre. Nem volt benne tigris, csak néhány kedves, madarászó cica, akiket, persze, a madarak nem kedveltek. Nem volt benne mérges kígyó, csak emberre ártalmatlan, tekergő erdei sikló, ám a békára, gyíkra, azért az is ártalmas. Nem volt benne tetovált bennszülött, csak néhány tetovált kint szülött, meg olykor egy-két szegény hajléktalan, - no és időnként egyszerre többféle kutya, többféle gazdival.

Ám a legszelídebb, legjámborabb erdő is rokona a legfélelmetesebb őserdőnek. Nem árt ezt megjegyezni, nem árt benézni a bokrok alá, csöpp hangyák, bogarak bogarászó feketerigók rejtett birodalmába!

Fáni is, Páni is kopókutyus volt. Kopó is, kópé is, egyszerre mindkettő, mind a kettő. E két kutyának nem volt ám kutyaélete! Ellenkezőleg.

Páni neve tulajdonképpen Panni volt, de amikor gazdájuk utánuk kiabált, ezt Miklós bácsi Páninak értette. E kopók úgy éltek, mint Marci Hevesen, csak nem mindig hevesen, és a József hegyen, a Rózsadombon. Onnan jöttek naponta, gazdájukkal, át a Kutyás Erdőbe, autón.

Gazdájuk, Árpi Bácsi, minden jóval ellátta őket, időnként még nyúlhúst is vett nekik.

Árpi Bácsi író volt, hatalmas termetű, úgy nézett ki, mint egy aranyásó, ásó nélkül. Egyébként valamikor, mellékesen, aranyásással is foglalkozott, Erdélyben, meg sok mindenféle más mesterségnek is mestere volt, ezermester. Mi minden volt már! Segédmunkás, nyomdász, könyvkötő, könyv köntösének aranyérmet nyert alkotója, katona, tanított egyetemen, - de valójában, gondolta róla Miklós Bácsi, elsősorban mindig író volt, olvasóinak tanítója.

Miklós Bácsi?

Igen, időnként Miklós Bácsi, a költő is kijött a Kutyás Erdőbe, irigykedni Árpi Bácsira. Ő ugyanis nem ezermester volt, hanem ezerszer is nem mester kétkezi dolgokban. Még egy órát sem tudott úgy szétszedni, hogy utána sikerült volna összeraknia is. Összeraknia nem, de végül elraknia sikerült, egy dobozban, majdnem hiánytalanul, ha nem számítjuk azt a kis elgurult kereket, amit nem sikerült megtalálnia az ágy alatt. Az óra viszont igen kényes, már egy kis kerék elvesztését is nagyon tudja fájlalni! Hát, nem olyan nagyvonalú, mint a költő..

Miklós Bácsi is tanított az egyetemen, de valójában, bár kevesen tudták róla, elsősorban költő volt, versek írója. No meg az volt másodsorban, harmadsorban is..

Amikor Miklós Bácsi először látta a két kopót, Fánit és Pánit, azok rögtön, nagy szeretettel, hízelgően körülugrálták. Egyből tudta: a Költőt érzik, tisztelik benne!

Kicsit azért neheztelt rájuk, mert valamikor, múzeumban, látott egy festményt. Azon három kopó rontott rá vadul egy mérges medvére. Miklós Bácsi eldöntötte: a kopók harcias kutyák, a medvevadász segítői, a puska mellett. Felkutatják és megállítják a puskátlan medvét, - és már jöhet is a vadász, a puskával! Ez a kopók kötelessége!

Fáni és Páni semmiféle harciasságot nem mutatott, igaz, a Kutyás erdőben nem is volt medve. Árpi Bácsi elmagyarázta: ő nem medvevadászatra nevelte kopóit. A medvevadászat egyébként, mondta, nem veszélytelen a kopókra, mert három közül egyet a medve meg szokott ölni, egyet súlyosan megsebesít, és csak egy ússza meg kisebb sérülésekkel.

Ezt követően Miklós Bácsi már nem neheztelt a két kopóra. Kár volna Fániért és Pániért! No és ezek szerint a medvevadászathoz nem is elég két kopó, legalább három kell.. Szegény medve így tűnődhetne: melyiknek okozzon csak kisebb sérüléseket, ha nincs három?

Zsolt, Miklós Bácsi fia, már szintén bácsis korban volt, legalábbis a fiatalabb nemzedékek számára. A Kutyás Erdőbe való kirándulást kissé mindig összetévesztette a világvégi őserdőbe való utazással, ezért nagyon felpakolt az útra. Igaz, a Kutyás Erdő nem volt közel Zsolt Bácsi otthonához, mivel legalább egy percnyi autóbusz utazásnyira, ami gyalog öt percet is igénybe vett. Zsolt Bácsi gyalog ment, mivel jelentős túlsúlyából fogyni akart, és a mozgás - fogyaszt.

Fogyott?

Igen, a magával vitt csomagok fogytak, étel- és italtartalmuk csökkent. Az, hogy Zsolt Bácsi is fogyott volna, nem látszott, de a látszat néha csal. Utóbbit tette volna, ezúttal is, mármint a látszat?

Zsolt Bácsi imádta a két kopót, azok is őt. Zsolt azonban nem csak a kopókat, de a könyveket is szerette.

Utóbbiak is szerették Zsoltot?

Nem biztos, mert nem minden könyv szereti, ha olvasás közben, váltakozóan, piros, sárga, zöld vagy kék filctollal aláhúzzák egyes sorait. Az indián regények lehet, hogy szerették volna ezt, de nem minden könyv volt indiános történet Zsolt Bácsi kezében.. Igen sok bölcs könyvet is díszítgetett Zsolt bácsi, és ha a könyv szerzője ezt látta volna, ki tudja mi történt volna, azon kívül, hogy először sírva fakad, és bőg, mint a záporeső?

A másik két bácsi mit gondolt Zsolt Bácsi említett könyvszeretetéről?

Hát Árpi bácsi csak magában gondolt erről valamit, Miklós Bácsi viszont ki is mondta azt, amit gondolt, - de kevés sikerrel.. Mindössze egy könyvet sikerült egyszer megmentenie e különös feldíszítéstől. Hát, mint a mondás tartja, egyszer volt Budán kutyavásár, - és a Kutyás Erdő is Budán volt! Persze, a hiábavaló "Nem oda Buda!" is ott..

Volt-e a két kopónak nézeteltérése, vitája más kutyusokkal?

Csak abban az esetben, ha nézetük, véleményük nem esett egybe valamelyik harmadik kutyussal.

Ilyen eset volt, amikor ők hempergős játékot szerettek volna játszani, a harmadik kutyus viszont nem, vagy nem velük.

Ilyenkor Árpi Bácsi végül pórázra fogta Fánit és Pánit, ha azok nem fogták vissza magukat. A harmadik kutyus pedig gyakran már előbb elővette négy nyúllábát, mert szégyen a futás, de hasznos, miként a közmondás tartja. Igaz, nem mindig tartja, néha leejti.

Ilyenkor a harmadik kutyus gazdája olykor megjegyezte:
- Kira, úgy látom, sikerrel valósította meg a harmadik utas politikát!

Utóbbit Fáni és Páni nem értette, de azért sokat megértettek az emberi beszédből. Gyakran többet, mint egyes emberek!

Itt, a Kutyás Erdőben, szorosan a tölgyek, és nem olyan szorosan a kissé távolabb álló kutyás hölgyek mellett, jött az ötlet, Árpi és Miklós bácsi közös terméke: valóságos mesét kellene írniuk, közösen, Fániról és Pániról, meg a Kutyás Erdőről, és annak négylábú, meg kétlábú látogatóiról.

Árpi bácsi tréfásan megjegyezte:

Egy könyv, láttam, rögtön remek,
ha író ebet beletett!
Itt két író, s kettő az eb:
- így kél kétszeres műremek!

Miklós bácsi nem merte felhúzni az orrát, amiért Árpi bácsi őt nem költőnek, hanem írónak nevezte. Az író táltosa ugyanis nem olyan táltos, mint a költőé! A költőé sokáig (akár egy egész életen át) száll a fellegekben, az íróé viszont hamar lekéredzkedik valóság-zabért a földre.

Egyébként azonban egyetértett Árpád bácsival.

Minden egyetértés mélyén ott lappang azonban az egyet nem értés. Olykor a felszínre jön, olykor nem. A kor is teszi (az Időé), mert minden korban sok minden van (kór is). A könyv írását illetően egyetértés volt, de hogy milyen hosszú legyen, nyúljon-e, mint a rétestészta, vagy közelebb legyen a nyúlfarknyihoz, de azért mégsem annyira rövid, - abban nem.

Azt mondta Árpi bácsi, aki nagy sikerű regényeket is írt már:
- A könyv legyen hosszú. Rövid könyv nem könyv!

Miklós bácsi, aki hosszú történetek leírásához kicsit lusta is volt, meg hamar meg is unta ezeket, még akkor is, ha ő írta, így szólt:
- Ne legyünk szélsőségesek! Az olvasó megijed a vastag könyvtől, és nem csak ő, hanem a pénztárcája is. Egy nagyon híres költő és meseíró még egyszavas verset is írt. Nos, száz egyszavas vers egy könyvnek talán kevés?

Idézte is az egyszavas verset. Nem szívesen, mivel lelke mélyén nem tudta elismerni versnek, hanem egészen mást gondolt róla, de most, a vitában, jól jött.

Árpi bácsi nem engedett. Nem tudni, hogy a negyvennyolcból, vagy a ki tudja hány száz oldalból.

Valódi vita volt ez?

Nem éppen, mivel Árpi bácsi is, Miklós bácsi is tudta, hogy a könyvet jó ízlésű szerzőnél sohasem a szerző írja, hanem maga a könyv, és utóbbi akkor fejezi be, amikor akarja. A nem jó ízlésű szerzőnél, persze..

Egy szajkó a tölgyfaágról beleszólt a vitába:
- Kerr-és! Kev-és! Kevés!

Mi kevés?

Árpi bácsi is, Miklós bácsi is elnevette magát.

Mi volt kevés?

Azt a szajkó nem árulta el. Sok minden kevés kis világban, nagyvilágban, - és sok mindenből, sajnos, sok, ami sok!

A következő fejezetig el lehet gondolkozni azon, hogy mi a kevés és mi a sok.

Ha pedig sikerült megállapítani, akkor azon is, hogy mit kellene tenni azért: amiből több kellene, abból több legyen, és sokkal kevesebb abból, amire nincs szükség, vagy egyenesen (akár görbén!) káros.

Nem kis feladat ez, - tessék nekilátni!

(FOLYTATOM)