Feltöltve: 2014-05-27 21:46:18
Megtekintve: 2096
Két választás Magyarországon
Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy az utóbbi években, Magyarország siralmas állapotát látva, Ady Endre Ülj törvényt, Werbőczi! című verse sokszor eszembe jutott, különösen e részletével:
"Még magasról nézvést
Megvolna az ország,
Werbőczi-utódok
Foldozzák, toldozzák.
A Föld nem tud futni.
Csak a Földnek népe
S ezer Kinizsi sem
Térülhet elébe."
Az ország most is, mint Ady idejében, csak "magasról nézvést" van meg, fent, azoknak, akik a társadalmi rendszer haszonélvezői, - de a lakosság nyolcvan százalékának nincsen, és az utóbbihoz tartozóknak, mintegy huszonöt évvel az 1989-es rendszerváltás után, nincsen semmi okuk arra, hogy elégedettek legyenek.
1989 táján előre láttam azokat a bajokat, amelyek várhatóak voltak. A kapitalizmus gazdasági válságát akkor, persze, nem, de jól tudtam, hogy az a társadalmi rend (a tőkés rendszer) csak rosszabbat hozhat a lakosság többségének. Más is előre láthatta volna ezt a privatizáció jelenségeiből, és abból, amit meg kellett volna tanulnia a huszadik század második felében a kapitalizmusról, akár egy általános iskolai történelemkönyvből is.
Kevesen látták ezt, meg kellett döbbennem azon, hogy a magyar tömegek szellemi és erkölcsi színvonala milyen alacsony. Sokkal alacsonyabb, mint a huszadik században gondoltam. Ezt - később - Elképzelt nép című versemben be is vallottam. A verset az interneten bárki megtalálhatja.
Hamar bekövetkezett a kapitalizmus nemzetközi gazdasági válsága (ami időnként a kapitalizmus elkerülhetetlen velejárója).
Az 1956-os ellenforradalom erői - ténylegesen - a kapitalizmus visszaállításáért küzdöttek, bár az események résztvevőinek többsége nem ezt akarta. Történelmi folyamatok megítélésében azonban nem a résztvevők szándéka a döntő, hanem eredőjük, valóságos irányuk. Természetesen a magyarországi 1989-es rendszerváltás is egy nemzetközi méretű ellenforradalom része volt, olyan, amelyik az adott helyzetben elkerülhetetlen. Bármilyen más nevet is ad neki bárki, a lényegén ez nem változtat. 1989 táján hamar megindult a magyar szakszervezetek legyengítése, az előző társadalmi rendszer tárgyilagostól eltérő ócsárlása, ostobán, primitíven, rosszindulatúan, hazugságokkal és elhallgatásokkal telten (de a tömegek agymosását illetően nagyon hatékonyan!).
Bárki láthatja, aki belepillant az akkori sajtótermékekbe!
A kapitalizmus (világkapitalizmus) elsősorban a nagytőke szolgálatában álló, félelmetes gépezet. Ezt olyan sok esemény, mindennapos történés, a társadalmi igazságtalanságok sorozata mutatja, hogy csak az nem látja, aki nem akarja látni, vagy szellemi és erkölcsi színvonala alacsony.
Naplóbejegyzésem egy Ady-vers idézetével kezdtem, de címéül egy nagyon érdekes művet választottam. A Két választás Magyarországon című kis remekművet Mikszáth Kálmán írta, és élvezetesen jelenik meg benne két egykori parlamenti választás "úri csibészségeinek" világa a Kiegyezés utáni időkből, - úgy, hogy egyből felismerjük a 2014-es magyar parlamenti választások jellegzetes trükkjeit, gazfickóságait is!
Fel is teheti magának a kérdést az, aki elolvassa: ilyen keveset változott a világ?
Nem először ajánlom olvasóim figyelmébe Mikszáth Kálmán e művét, de nem látszik, a tollforgatók körében sem, érdeklődés iránta. Ennyire ernyedt, közönyös, ilyen mélyre süllyedt a magyar társadalom talán ritkán volt, mint manapság.
Ez így van, de ha már belefogtam e naplórészlet megírásába, nézzük meg közelebbről a két 2014-es parlamenti képviselő választás (magyarországi és európai) néhány tanulságát, őszintén. Utóbbiak nyílt feltárását a választásokon érdekelt pártoktól aligha várhatjuk, és ez, ha erkölcsileg nem is helyeselhető, önérdek-szempontjuk tekintetében érthető, logikus. (A 2014-es parlamenti választás után több naplóbejegyzésemben foglalkoztam, ide tartozik a Tarolt a turul interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-tarolt-a-turul.14901/, valamint a Tisztelet című (http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Tisztelet.html.)
Mi az, amiről ma minden hatalmon vagy ellenzékben levő magyarországi parlamenti párt (és a kapitalizmus a nagyvilágban) mélyen hallgat (vagy, ha említi is, igen ritkán, mellékesen, mint lényegtelent)?
Két dolog, de az ezekről való hallgatással kezdődik a hazugság: 1.) Magyarországon kapitalizmus van, 2.) minden parlamenti párt (akár hatalmon van, akár ellenzékben) kapitalista.
A kapitalizmus (ezen belül a nagytőke), amely most úr a világban, hatalmas, félelmetes gépezetet működtet. Ebbe a gépezetbe sok minden beletartozik, nem csak hadseregei, materiális fegyverei (nem csak a fegyverek szűkebb fogalmába tartozóak!), hanem eszmei-ideológiai áramlatai (nem csak a jobboldaliak, hanem az igen mérsékelten baloldaliak, inkább látszat-baloldaliak is), társadalmi-politikai szervezetei.
Ide tartoznak az egyházak (természetesen nem csak a keresztény egyházak). Utóbbiak sokoldalú tevékenységében (melyben az elmúlt századokban mindig akadtak, de inkább marginálisan, tiszteletre méltóak is) nem az Isten-hittel való foglalkozás a leglényegesebb (bár magukról ezt állítják), hanem a kapitalista (előbbi időszakban a feudális) társadalmi rendszer támogatása. Ténylegesen politikai (és társadalmi, ideológiai) szervezetek, és mindig alapvetően a jobboldal támogatói. Talán legfontosabb támogatói a világban (a magyarországi helyzetre vonatkozóan - hagyományosan - biztosan azok).
A plakáton a magyaroknak (valójában az egyik párt választóinak) hízelgő, ide a sajtot te szép holló-jelszó: TISZTELETET A NAGYAROKNAK!
Mindenki azt ért alatta, amit akar. Lehet így is magyarázni, meg úgyis, de én nem tisztelem azoknak a vallásos embereknek tettét, magatartását, akik a rengeteg erkölcsileg elítélendő esemény után (amelyek a valláserkölccsel, a Bibliával is ellentétesek), még mindig nyájat alkotóan szavaznak le arra a jobboldalra, amelyik a huszadik században kétszer is tragédiába vitte az országot, és nagyhangú (a valósággal még köszönő viszonyban sem levő) dicsekvése, primitív nacionalizmusa ma sem ígér jót a jövőre nézve?
Miért kellene ilyen magatartást tisztelni egy becsületes embernek, magyar hazafinak, - akár Isten-hívő, akár istentagadó?
A nacionalizmus múltbeli és jelen bűneiről és vétkeiről írtam már Nacionalisták c. netnapló bejegyzésemben (az interneten megtalálható: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Nacionalistak.html).
Könnyű felismerni a múlt nacionalista vezéreinek szónoklataiban azokat a ravasz trükköket, praktikákat, amelyek átöröklődtek. (Jól tanulmányozható ez Hitler beszédeinél is, könnyen rá lehet lelni a németeket akkor megbolondító, szellemileg alacsony szintű, sőt, ócska, de éppen utóbbi miatt is a tömegeknél nagyon hatásos, nacionalista eszköztárra.)
Az ez évi áprilisi parlamenti képviselőválasztás előtt írtam egy naplóbejegyzést Melyik ördögöt válasszuk? címmel (az interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Melyik-ordogot-valasszuk-.html).
Tréfásan szólva: az angyalhoz nagyon közel álló parlamenti pártot nem is lehetett volna választani, de egy angol közmondás szerint - és ennek igazsága kétségtelen - célszerű két (vagy esetünkben kettőnél több) ördög közül a kisebbet választani, ha nincs más választási lehetőség (mármint annak, aki nem a győzelemre esélyesebb nagyobbik ördög cinkosa valamilyen materiális érdek-okból).
Az értelmes és becsületes (valóban hazafias) választás ilyenkor az országra nézve kevésbé veszélyesebb, kisebbik rossz, kisebbik ördög.
Ez pedig a kapitalista baloldal (liberális oldal).
Miért?
Említett írásomban rámutattam:
1.) Aki figyelmesen nézi, hallgatja a televízióban a hazai gazdasági helyzet problémáiról nyilatkozó szakértők fejtegetéseit, vagy olvassa ezeket az újságokban, könnyen beláthatja: a kapitalista baloldalon több a jól felkészült szakértő a gazdasági életet, a pénzügyeket tekintve.
2.) Az abszolút hatalom abszolút korrumpál - tarja a közmondás, és ez nagyon sokszor így van, majdnem mindig. Az elmúlt néhány év is ezt igazolta Magyarországon.
Nem jó, ha az erőviszonyok a kapitalizmusban nagyon eltolódnak, és egy társadalmi réteg szinte mindent kisajátít. A kapitalista baloldal egy olyan országban, mint Magyarország, amelynek erős jobboldali nacionalista hagyományai vannak, ha egyszerű többséggel kormányra kerül is, teljhatalmat akkor sem szerezhet.
3.) A kapitalista baloldaltól (itt József Attila Vigasz c. verséből is idéztem, illusztrációként) nem várható ugyan el, hogy megvalósítja a társadalmi-gazdasági igazságosságot (ha ezt megtenné, akkor nem is volna kapitalista). Még csak az sem várható, hogy nagyon jelentősen csökkenti a jövedelem különbségekből adódó társadalmi feszültségeket (ezt a gazdasági válság sem teszi egyelőre lehetővé), - de az elvárható, hogy az "egy pakli balkán kibontása" (a fenti idézetre utalok) helyett, ha lehetősége lesz rá, azért többet tegyen ez irányban.
4.) A kapitalista baloldal stílusa, politikai kommunikációja, hangvétele, még akkor is, ha a tettek fontosak igazán, és nem a stílus, jól láthatóan sokkal elfogadhatóbb, kulturáltabb, ízlésesebb, mint az utóbbi évek jobboldali propagandája, amelynél olykor érthetetlen gőgösség, a szegényebb néprétegek lenézése is tapasztalható volt, még egyes kifejezések használatánál is.
A fejtegetéshez hozzátettem:
"A kisebb ördögnek, a kapitalista baloldalnak azonban, ha valóban győzni akar egy parlamenti választáson, másként kell viselkednie. Szerintem erőteljesebb, világosabb, közérthetőbb, a fontos részleteket és a lényeget együtt, magyarul közlő kampányt kellene folytatnia. Vissza kellene szorítani az észjátszó televíziós adásokat, amelyek ugyan nagyon szórakoztatóak bizonyos magasabb szintű (de valójában szűk) szellemi kör számára, ám ugyanakkor szemmel láthatóan nem igazodnak szélesebb rétegek tényleges elvárásaihoz. No, és a baloldali ellenzékhez tartozóknak régen fel kellett volna hagyniuk belső torzsalkodásaikkal, amelyek az e tekintetben okosabban viselkedő jobboldalon nem, vagy sokkal kevésbé jelentkeznek.
Nem volna baj, ha most, a választások előtti utolsó órában, a kapitalista baloldal megértené a közmondást: - Ne igyál előre a medve bőrére!
Félek, hogy a medve előbb érti meg.."
Utólag teszem hozzá, amiről akkor is tudtam az igazat: a medve régen megértette már, hogy mitől lesz övé a mézes bödön.
Nézzük meg és kicsit közelebbről tűnődjünk el rajta: mi is a baj ezzel a kapitalista baloldallal (mármint az ország érdekeit figyelembe véve)?
Önmagában nem az, hogy a jobboldali nacionalizmussal szemben most, a 2014-es parlamenti választásokon, csatát vesztett. A mélyebben levő baj akkor is megmaradt volna, ha nyer.
A magyar baloldal parlamenti (kapitalista) pártjai 1989-ben a XIX. század második felének eredményei és látszólagos eredményei ellenére, egy alapvetően nacionalizmus felé hajló országot örököltek. Minden bizonnyal az utóbbi években tapasztalható választási vereségeiknek ez az egyik fő oka, a legjelentősebb.
Ám van egy másik, szintén jelentős "rejtett" oka is: amíg a jobboldali szellemiségű parlamenti pártok (akár kormánypártok, akár ellenzékben vannak) valóban jobboldaliak, annyira érvényesítve ezt, amennyire a körülmények (nemzetközi, európai és hazai körülmények) megengedik, addig a magyar (kapitalista) baloldal parlamenti pártjai csak mérsékelten "baloldaliak", és nem használják ki azokat a lehetőségeket sem eléggé a szociális helyzet javítására, a társadalmi igazságtalanságok enyhítésére (sem akkor, amikor a hatalom birtokában vannak, sem pedig ellenzékben), amelyeket
a kapitalizmus megenged.
Utóbbit most csak a Magyar Szocialista Párt példáján mutatom be. Létrejötte az 1989-es rendszerváltáskor ugyan a huszadik századi nagy "kommunista" tömegpárt (a Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP) viszonylag kis részéből jött létre kapitalista pártként, ami "reálpolitikai árulásként" akár erkölcsileg elfogadható is lehetett volna, hiszen egy, a nemzetközi ellenforradalom által hatalomra jutott társadalmi rendszerben nem válhatott volna a huszadik század második felének időszakát is vállalóan politikai erővé.
Ám azt sem vállalta eléggé nyíltan, hogy kapitalista párt, sőt, nevében megtartotta a "szocialista" szót, ami egyrészt erkölcsileg kifogásolható, másrészt nevetséges is, hiszen mi köze van a szocializmushoz, ha a szocializmust (vagy egy hozzá hasonló "közösség-centrikus" társadalmi rendet) még igen távlati célkitűzésként sem vállalja.
Ezt követően viszont eltűrte, vagy legalábbis nem tiltakozott és tiltakozik élesen ellene, hogy a jobboldal pártjai és hívei lekommunistázzák, és mindmáig nem tett valami sokat (szinte semmit) azért, hogy a huszadik század második felének társadalmi rendjét (a Kádár-korszakot) tárgyilagosságra törekvő értékelésben ismerhesse meg a lakosság. (Több írásomban felhívtam a figyelmet egy ilyen, tárgyilagosságra törekvő, munkára. Kopátsy Sándor írta, a címe: Kádár és kora. A C. E. T. Belvárosi Könyvkiadó jelentette meg 2001-ben. A Magyar Elektronikus Könyvtárban is elolvasható (http://mek.oszk.hu/03300/03345/). Azoknak, akik becsületesen akarnak gondolkodni múltról, jelenről, mindenképpen ajánlom!)
Ám nagy bajok vannak nem csupán a huszadik század második felének tárgyilagos értékelésével, hanem a múlt század első felére is vonatkozik ez.
A jobboldal részéről a történelemhamisítás jelenlegi mértéke (így a Horthy-korszakot illetően) teljesen érthető, hiszen a jobboldal - mint a történelem folyamán más esetekben is - a lakosság egy szűkebb rétegének érdekeit szolgálja a többség kárára. Ám a kapitalista baloldal sem használja ki lehetőségeit addig a határig, ameddig (a jelenlegi szövetségi rendszer korlátai között) elmehetne. Így a holocaust rettenetes tragédiájánál nem fordítódik kellő figyelem annak bemutatására, hogy miként, mennyiben volt ez a tragédia a kor szerve része, milyen volt a Horthy-korszak társadalma a valóságban. Természetesen e múlt tárgyilagos bemutatásának határt szab a jelenlegi (kapitalista) társadalmi rend, de azért a kapitalista baloldaltól többet letett volna (lehetne) elvárni.
Baj van tehát a magyar kapitalista baloldal eszmei alapjával is. Ha becsületesen azt mutatná meg, és közérthetően, hogy a tőkés rendszer keretei között mennyivel és milyen módon tudna többet adni a lakosság többségének, mint a jobboldal, az némileg segíthetné a baloldal választási esélyeit.
Nagyon lényeges, hogy amíg a magyar jobboldal teljesen tisztában van a hazai tömegek jelentős részének szellemi, erkölcsi színvonalával, és ehhez igazítja már rövid, néhány szavas jelszavait is, addig a kapitalista baloldal pártjainak vezetői ezt mindmáig nem értették meg kellően.
A 2014. évi - eddigi - kedvezőtlenül alakult választási eredményeihez fentieken kívül - szerintem - több más tényező is hozzájárult.
Egyik ilyen dolog a fiatalság felvilágosításának elhanyagolása. Valamikor - még talán a Horn-kormány idején - javasoltam, hogy a Magyar Szocialista Párt indítson gyermeklapot is, nem direkt propaganda céllal, persze, hanem a szépirodalom felhasználásával. (Esetleges félreértések miatt jegyzem meg, hogy 1989 óta egyetlen politikai pártnak, vagy politikai párttal kapcsolatot fenntartó szervezetnek sem vagyok tagja, és a kapitalista baloldalnak csak szavazója vagyok, nem eszméjének híve.) Akkoriban - a nemzetközi gazdasági válság előtt - még lett volna erre pénz.
Véleményem szerint a kapitalista baloldal szervezettsége, összefogása, és készsége az összefogásra sok kívánnivalót hagy maga után. Amikor összefogásra van égető szükség, akkor nem jó dolog, ha elhúzódnak az egyeztető viták.
Ez a 2014. évi - eddigi - választásoknál szerintem sok esetlegesen baloldali szavazópolgárnál okozhatott visszatetszést, akkor is, ha nem ez okozta a kedvezőtlen választási eredményt önmagában. Nem tudom megítélni (és nem is akarom), hogy a nehezen induló, és végül talán nem is megfelelően létrejött választási összefogásban hol és mennyiben játszottak szerepet esetleges túlzott egyéni ambíciók, de én - egyszerű választópolgárként - úgy érzem: itt sem volt minden rendben.
Azt hiszem, hogy senki sem vádolhat zsidóellenességgel, vagy bármiféle rasszista megnyilvánulással, a legcsekélyebb mértékben sem. Ám értelmesen gondolkodók előtt világos: Magyarországon erős az antiszemitizmus. Utóbbinak számos jele van. Én a zsidó és nem zsidó magyarok megbékélésének, együttműködésének vagyok híve, - ez szolgálná Magyarország igazi érdekeit. (Zsidók c. versem is ennek szellemében született, az interneten megtalálható.)
Sajnos, e megbékélés igazi lehetőségeit most nem látom, - csak szeretném látni. Ám az bizonyos, hogy - bár az antiszemitizmus döntően a jobboldalhoz kötődött és kötődik - a kapitalista baloldali zsidóság is valamivel többet tehetne a megbékélés érdekében (igaz, megbékélés ezt ma még, önmagában, nem hozhatna, mert az antiszemitizmus igen jelentős tényezők tartják fenn, - erről majd más alkalmakkor írok még).
Érthető a kapitalista szellemiségű zsidók összetartása és egymás támogatása, mégsem hiszem, hogy ez, bizonyos ponton túl, okos dolog a baloldali parlamenti pártok számára.
A baloldali televíziós adásokban így olyan személyek is túl gyakran szerepelnek, akik kétségtelenül okosak, szellemi színvonaluk magas, ám hajlamosak arra, hogy akkor is az eszüket játsszák, amikor ez már - parlamenti választásoknál különösen - pártjuk, szavazótáboruk számára nem kedvező, mert bizonyos stílus a nézők jelentős részénél ellenszenvet vált ki (és csak sokkal kevesebb számú nézőnél rajongást). Neveket nem írok, már csak azért sem, mert naplóbejegyzésemben nem személyekkel foglalkozom, hanem társadalmi eseményekkel, folyamatokkal. A baloldali kapitalista sajtóra vonatkozóan is úgy látom, hogy túlzottan sokszor foglalkozik szatirikusan (vagy szatíra nélkül) olyan személyes dolgokkal, eseményekkel, amelyek az olvasóban azt az érzést keltik: a jobboldalhoz hasonlóan hajlamos mellékvágányra terelni az olvasókat, ahelyett, hogy egy-két oldalon, jó összefoglalásban mutatná be például azt: mit köszönhet - konkréten - Magyarország az Európai Uniónak, és mi az, amiben az Uniónak kellett volna többet adnia? Milyen hibákat követett el Magyarország uniós kapcsolataiban és miért?
A baloldali sajtóból szerintem éppen ezek az érdemi, lényeges kérdéseket tárgyaló összefoglalóak hiányoznak leginkább, - és ezek nem helyettesíthetőek személyi kérdések, a jobboldal által kreált vagy esetleg részben valódi ügyek hosszan tartó taglalásával, mivel ezekben a kulisszák mögé nem látók nem is tudnak egykönnyen eligazodni.
Ám hagyjuk most a pártokat, azt a kérdést tegyük fel: győzhetett volna a 2014. évi parlamenti választáson Magyarország, - vagyis Magyarország érdeke?
Akár tetszik a válasz, akár nem: nem győzhetett volna, mert az ország érdeke, akárhogy szavaz is a nép, olyan érdek, ami a lakosság többségének az érdeke. Ez a kapitalizmus kereti között nem érvényesíthető eléggé, - más lehetőséget pedig jelenleg nem kínál a világ.
Magyarország nem győzhetett, de - ha a kaptalista baloldalt választja, - jobban választhatott volna. A jelenlegi nemzetközi és hazai helyzetben ugyan a kapitalista baloldal sem tudta volna (több ok miatt is) megoldani az ország jelenlegi problémáit, de esetleg enyhíteni tudta volna azokat, és több esély lett volna a különböző társadalmi erők, társadalmi rétegek közötti értelmes párbeszédre is, ami a jobbítás egyik előfeltétele. Ez a lakosság mintegy húsz százalékának érdekeit a lakosság többi részének kárára preferáló jobboldaltól nem várható.
Így Magyarország nagyobbat bukott, mint kellett volna. Ebben pedig, ha tízmillió plakát harsogja is, hogy "TISZTELETET A MAGYAROKNAK!" - nincsen semmi tiszteletreméltó.
Éppen ellenkezőleg!
(2014)
Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
"Még magasról nézvést
Megvolna az ország,
Werbőczi-utódok
Foldozzák, toldozzák.
A Föld nem tud futni.
Csak a Földnek népe
S ezer Kinizsi sem
Térülhet elébe."
Az ország most is, mint Ady idejében, csak "magasról nézvést" van meg, fent, azoknak, akik a társadalmi rendszer haszonélvezői, - de a lakosság nyolcvan százalékának nincsen, és az utóbbihoz tartozóknak, mintegy huszonöt évvel az 1989-es rendszerváltás után, nincsen semmi okuk arra, hogy elégedettek legyenek.
1989 táján előre láttam azokat a bajokat, amelyek várhatóak voltak. A kapitalizmus gazdasági válságát akkor, persze, nem, de jól tudtam, hogy az a társadalmi rend (a tőkés rendszer) csak rosszabbat hozhat a lakosság többségének. Más is előre láthatta volna ezt a privatizáció jelenségeiből, és abból, amit meg kellett volna tanulnia a huszadik század második felében a kapitalizmusról, akár egy általános iskolai történelemkönyvből is.
Kevesen látták ezt, meg kellett döbbennem azon, hogy a magyar tömegek szellemi és erkölcsi színvonala milyen alacsony. Sokkal alacsonyabb, mint a huszadik században gondoltam. Ezt - később - Elképzelt nép című versemben be is vallottam. A verset az interneten bárki megtalálhatja.
Hamar bekövetkezett a kapitalizmus nemzetközi gazdasági válsága (ami időnként a kapitalizmus elkerülhetetlen velejárója).
Az 1956-os ellenforradalom erői - ténylegesen - a kapitalizmus visszaállításáért küzdöttek, bár az események résztvevőinek többsége nem ezt akarta. Történelmi folyamatok megítélésében azonban nem a résztvevők szándéka a döntő, hanem eredőjük, valóságos irányuk. Természetesen a magyarországi 1989-es rendszerváltás is egy nemzetközi méretű ellenforradalom része volt, olyan, amelyik az adott helyzetben elkerülhetetlen. Bármilyen más nevet is ad neki bárki, a lényegén ez nem változtat. 1989 táján hamar megindult a magyar szakszervezetek legyengítése, az előző társadalmi rendszer tárgyilagostól eltérő ócsárlása, ostobán, primitíven, rosszindulatúan, hazugságokkal és elhallgatásokkal telten (de a tömegek agymosását illetően nagyon hatékonyan!).
Bárki láthatja, aki belepillant az akkori sajtótermékekbe!
A kapitalizmus (világkapitalizmus) elsősorban a nagytőke szolgálatában álló, félelmetes gépezet. Ezt olyan sok esemény, mindennapos történés, a társadalmi igazságtalanságok sorozata mutatja, hogy csak az nem látja, aki nem akarja látni, vagy szellemi és erkölcsi színvonala alacsony.
Naplóbejegyzésem egy Ady-vers idézetével kezdtem, de címéül egy nagyon érdekes művet választottam. A Két választás Magyarországon című kis remekművet Mikszáth Kálmán írta, és élvezetesen jelenik meg benne két egykori parlamenti választás "úri csibészségeinek" világa a Kiegyezés utáni időkből, - úgy, hogy egyből felismerjük a 2014-es magyar parlamenti választások jellegzetes trükkjeit, gazfickóságait is!
Fel is teheti magának a kérdést az, aki elolvassa: ilyen keveset változott a világ?
Nem először ajánlom olvasóim figyelmébe Mikszáth Kálmán e művét, de nem látszik, a tollforgatók körében sem, érdeklődés iránta. Ennyire ernyedt, közönyös, ilyen mélyre süllyedt a magyar társadalom talán ritkán volt, mint manapság.
Ez így van, de ha már belefogtam e naplórészlet megírásába, nézzük meg közelebbről a két 2014-es parlamenti képviselő választás (magyarországi és európai) néhány tanulságát, őszintén. Utóbbiak nyílt feltárását a választásokon érdekelt pártoktól aligha várhatjuk, és ez, ha erkölcsileg nem is helyeselhető, önérdek-szempontjuk tekintetében érthető, logikus. (A 2014-es parlamenti választás után több naplóbejegyzésemben foglalkoztam, ide tartozik a Tarolt a turul interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-tarolt-a-turul.14901/, valamint a Tisztelet című (http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Tisztelet.html.)
Mi az, amiről ma minden hatalmon vagy ellenzékben levő magyarországi parlamenti párt (és a kapitalizmus a nagyvilágban) mélyen hallgat (vagy, ha említi is, igen ritkán, mellékesen, mint lényegtelent)?
Két dolog, de az ezekről való hallgatással kezdődik a hazugság: 1.) Magyarországon kapitalizmus van, 2.) minden parlamenti párt (akár hatalmon van, akár ellenzékben) kapitalista.
A kapitalizmus (ezen belül a nagytőke), amely most úr a világban, hatalmas, félelmetes gépezetet működtet. Ebbe a gépezetbe sok minden beletartozik, nem csak hadseregei, materiális fegyverei (nem csak a fegyverek szűkebb fogalmába tartozóak!), hanem eszmei-ideológiai áramlatai (nem csak a jobboldaliak, hanem az igen mérsékelten baloldaliak, inkább látszat-baloldaliak is), társadalmi-politikai szervezetei.
Ide tartoznak az egyházak (természetesen nem csak a keresztény egyházak). Utóbbiak sokoldalú tevékenységében (melyben az elmúlt századokban mindig akadtak, de inkább marginálisan, tiszteletre méltóak is) nem az Isten-hittel való foglalkozás a leglényegesebb (bár magukról ezt állítják), hanem a kapitalista (előbbi időszakban a feudális) társadalmi rendszer támogatása. Ténylegesen politikai (és társadalmi, ideológiai) szervezetek, és mindig alapvetően a jobboldal támogatói. Talán legfontosabb támogatói a világban (a magyarországi helyzetre vonatkozóan - hagyományosan - biztosan azok).
A plakáton a magyaroknak (valójában az egyik párt választóinak) hízelgő, ide a sajtot te szép holló-jelszó: TISZTELETET A NAGYAROKNAK!
Mindenki azt ért alatta, amit akar. Lehet így is magyarázni, meg úgyis, de én nem tisztelem azoknak a vallásos embereknek tettét, magatartását, akik a rengeteg erkölcsileg elítélendő esemény után (amelyek a valláserkölccsel, a Bibliával is ellentétesek), még mindig nyájat alkotóan szavaznak le arra a jobboldalra, amelyik a huszadik században kétszer is tragédiába vitte az országot, és nagyhangú (a valósággal még köszönő viszonyban sem levő) dicsekvése, primitív nacionalizmusa ma sem ígér jót a jövőre nézve?
Miért kellene ilyen magatartást tisztelni egy becsületes embernek, magyar hazafinak, - akár Isten-hívő, akár istentagadó?
A nacionalizmus múltbeli és jelen bűneiről és vétkeiről írtam már Nacionalisták c. netnapló bejegyzésemben (az interneten megtalálható: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Nacionalistak.html).
Könnyű felismerni a múlt nacionalista vezéreinek szónoklataiban azokat a ravasz trükköket, praktikákat, amelyek átöröklődtek. (Jól tanulmányozható ez Hitler beszédeinél is, könnyen rá lehet lelni a németeket akkor megbolondító, szellemileg alacsony szintű, sőt, ócska, de éppen utóbbi miatt is a tömegeknél nagyon hatásos, nacionalista eszköztárra.)
Az ez évi áprilisi parlamenti képviselőválasztás előtt írtam egy naplóbejegyzést Melyik ördögöt válasszuk? címmel (az interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Melyik-ordogot-valasszuk-.html).
Tréfásan szólva: az angyalhoz nagyon közel álló parlamenti pártot nem is lehetett volna választani, de egy angol közmondás szerint - és ennek igazsága kétségtelen - célszerű két (vagy esetünkben kettőnél több) ördög közül a kisebbet választani, ha nincs más választási lehetőség (mármint annak, aki nem a győzelemre esélyesebb nagyobbik ördög cinkosa valamilyen materiális érdek-okból).
Az értelmes és becsületes (valóban hazafias) választás ilyenkor az országra nézve kevésbé veszélyesebb, kisebbik rossz, kisebbik ördög.
Ez pedig a kapitalista baloldal (liberális oldal).
Miért?
Említett írásomban rámutattam:
1.) Aki figyelmesen nézi, hallgatja a televízióban a hazai gazdasági helyzet problémáiról nyilatkozó szakértők fejtegetéseit, vagy olvassa ezeket az újságokban, könnyen beláthatja: a kapitalista baloldalon több a jól felkészült szakértő a gazdasági életet, a pénzügyeket tekintve.
2.) Az abszolút hatalom abszolút korrumpál - tarja a közmondás, és ez nagyon sokszor így van, majdnem mindig. Az elmúlt néhány év is ezt igazolta Magyarországon.
Nem jó, ha az erőviszonyok a kapitalizmusban nagyon eltolódnak, és egy társadalmi réteg szinte mindent kisajátít. A kapitalista baloldal egy olyan országban, mint Magyarország, amelynek erős jobboldali nacionalista hagyományai vannak, ha egyszerű többséggel kormányra kerül is, teljhatalmat akkor sem szerezhet.
3.) A kapitalista baloldaltól (itt József Attila Vigasz c. verséből is idéztem, illusztrációként) nem várható ugyan el, hogy megvalósítja a társadalmi-gazdasági igazságosságot (ha ezt megtenné, akkor nem is volna kapitalista). Még csak az sem várható, hogy nagyon jelentősen csökkenti a jövedelem különbségekből adódó társadalmi feszültségeket (ezt a gazdasági válság sem teszi egyelőre lehetővé), - de az elvárható, hogy az "egy pakli balkán kibontása" (a fenti idézetre utalok) helyett, ha lehetősége lesz rá, azért többet tegyen ez irányban.
4.) A kapitalista baloldal stílusa, politikai kommunikációja, hangvétele, még akkor is, ha a tettek fontosak igazán, és nem a stílus, jól láthatóan sokkal elfogadhatóbb, kulturáltabb, ízlésesebb, mint az utóbbi évek jobboldali propagandája, amelynél olykor érthetetlen gőgösség, a szegényebb néprétegek lenézése is tapasztalható volt, még egyes kifejezések használatánál is.
A fejtegetéshez hozzátettem:
"A kisebb ördögnek, a kapitalista baloldalnak azonban, ha valóban győzni akar egy parlamenti választáson, másként kell viselkednie. Szerintem erőteljesebb, világosabb, közérthetőbb, a fontos részleteket és a lényeget együtt, magyarul közlő kampányt kellene folytatnia. Vissza kellene szorítani az észjátszó televíziós adásokat, amelyek ugyan nagyon szórakoztatóak bizonyos magasabb szintű (de valójában szűk) szellemi kör számára, ám ugyanakkor szemmel láthatóan nem igazodnak szélesebb rétegek tényleges elvárásaihoz. No, és a baloldali ellenzékhez tartozóknak régen fel kellett volna hagyniuk belső torzsalkodásaikkal, amelyek az e tekintetben okosabban viselkedő jobboldalon nem, vagy sokkal kevésbé jelentkeznek.
Nem volna baj, ha most, a választások előtti utolsó órában, a kapitalista baloldal megértené a közmondást: - Ne igyál előre a medve bőrére!
Félek, hogy a medve előbb érti meg.."
Utólag teszem hozzá, amiről akkor is tudtam az igazat: a medve régen megértette már, hogy mitől lesz övé a mézes bödön.
Nézzük meg és kicsit közelebbről tűnődjünk el rajta: mi is a baj ezzel a kapitalista baloldallal (mármint az ország érdekeit figyelembe véve)?
Önmagában nem az, hogy a jobboldali nacionalizmussal szemben most, a 2014-es parlamenti választásokon, csatát vesztett. A mélyebben levő baj akkor is megmaradt volna, ha nyer.
A magyar baloldal parlamenti (kapitalista) pártjai 1989-ben a XIX. század második felének eredményei és látszólagos eredményei ellenére, egy alapvetően nacionalizmus felé hajló országot örököltek. Minden bizonnyal az utóbbi években tapasztalható választási vereségeiknek ez az egyik fő oka, a legjelentősebb.
Ám van egy másik, szintén jelentős "rejtett" oka is: amíg a jobboldali szellemiségű parlamenti pártok (akár kormánypártok, akár ellenzékben vannak) valóban jobboldaliak, annyira érvényesítve ezt, amennyire a körülmények (nemzetközi, európai és hazai körülmények) megengedik, addig a magyar (kapitalista) baloldal parlamenti pártjai csak mérsékelten "baloldaliak", és nem használják ki azokat a lehetőségeket sem eléggé a szociális helyzet javítására, a társadalmi igazságtalanságok enyhítésére (sem akkor, amikor a hatalom birtokában vannak, sem pedig ellenzékben), amelyeket
a kapitalizmus megenged.
Utóbbit most csak a Magyar Szocialista Párt példáján mutatom be. Létrejötte az 1989-es rendszerváltáskor ugyan a huszadik századi nagy "kommunista" tömegpárt (a Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP) viszonylag kis részéből jött létre kapitalista pártként, ami "reálpolitikai árulásként" akár erkölcsileg elfogadható is lehetett volna, hiszen egy, a nemzetközi ellenforradalom által hatalomra jutott társadalmi rendszerben nem válhatott volna a huszadik század második felének időszakát is vállalóan politikai erővé.
Ám azt sem vállalta eléggé nyíltan, hogy kapitalista párt, sőt, nevében megtartotta a "szocialista" szót, ami egyrészt erkölcsileg kifogásolható, másrészt nevetséges is, hiszen mi köze van a szocializmushoz, ha a szocializmust (vagy egy hozzá hasonló "közösség-centrikus" társadalmi rendet) még igen távlati célkitűzésként sem vállalja.
Ezt követően viszont eltűrte, vagy legalábbis nem tiltakozott és tiltakozik élesen ellene, hogy a jobboldal pártjai és hívei lekommunistázzák, és mindmáig nem tett valami sokat (szinte semmit) azért, hogy a huszadik század második felének társadalmi rendjét (a Kádár-korszakot) tárgyilagosságra törekvő értékelésben ismerhesse meg a lakosság. (Több írásomban felhívtam a figyelmet egy ilyen, tárgyilagosságra törekvő, munkára. Kopátsy Sándor írta, a címe: Kádár és kora. A C. E. T. Belvárosi Könyvkiadó jelentette meg 2001-ben. A Magyar Elektronikus Könyvtárban is elolvasható (http://mek.oszk.hu/03300/03345/). Azoknak, akik becsületesen akarnak gondolkodni múltról, jelenről, mindenképpen ajánlom!)
Ám nagy bajok vannak nem csupán a huszadik század második felének tárgyilagos értékelésével, hanem a múlt század első felére is vonatkozik ez.
A jobboldal részéről a történelemhamisítás jelenlegi mértéke (így a Horthy-korszakot illetően) teljesen érthető, hiszen a jobboldal - mint a történelem folyamán más esetekben is - a lakosság egy szűkebb rétegének érdekeit szolgálja a többség kárára. Ám a kapitalista baloldal sem használja ki lehetőségeit addig a határig, ameddig (a jelenlegi szövetségi rendszer korlátai között) elmehetne. Így a holocaust rettenetes tragédiájánál nem fordítódik kellő figyelem annak bemutatására, hogy miként, mennyiben volt ez a tragédia a kor szerve része, milyen volt a Horthy-korszak társadalma a valóságban. Természetesen e múlt tárgyilagos bemutatásának határt szab a jelenlegi (kapitalista) társadalmi rend, de azért a kapitalista baloldaltól többet letett volna (lehetne) elvárni.
Baj van tehát a magyar kapitalista baloldal eszmei alapjával is. Ha becsületesen azt mutatná meg, és közérthetően, hogy a tőkés rendszer keretei között mennyivel és milyen módon tudna többet adni a lakosság többségének, mint a jobboldal, az némileg segíthetné a baloldal választási esélyeit.
Nagyon lényeges, hogy amíg a magyar jobboldal teljesen tisztában van a hazai tömegek jelentős részének szellemi, erkölcsi színvonalával, és ehhez igazítja már rövid, néhány szavas jelszavait is, addig a kapitalista baloldal pártjainak vezetői ezt mindmáig nem értették meg kellően.
A 2014. évi - eddigi - kedvezőtlenül alakult választási eredményeihez fentieken kívül - szerintem - több más tényező is hozzájárult.
Egyik ilyen dolog a fiatalság felvilágosításának elhanyagolása. Valamikor - még talán a Horn-kormány idején - javasoltam, hogy a Magyar Szocialista Párt indítson gyermeklapot is, nem direkt propaganda céllal, persze, hanem a szépirodalom felhasználásával. (Esetleges félreértések miatt jegyzem meg, hogy 1989 óta egyetlen politikai pártnak, vagy politikai párttal kapcsolatot fenntartó szervezetnek sem vagyok tagja, és a kapitalista baloldalnak csak szavazója vagyok, nem eszméjének híve.) Akkoriban - a nemzetközi gazdasági válság előtt - még lett volna erre pénz.
Véleményem szerint a kapitalista baloldal szervezettsége, összefogása, és készsége az összefogásra sok kívánnivalót hagy maga után. Amikor összefogásra van égető szükség, akkor nem jó dolog, ha elhúzódnak az egyeztető viták.
Ez a 2014. évi - eddigi - választásoknál szerintem sok esetlegesen baloldali szavazópolgárnál okozhatott visszatetszést, akkor is, ha nem ez okozta a kedvezőtlen választási eredményt önmagában. Nem tudom megítélni (és nem is akarom), hogy a nehezen induló, és végül talán nem is megfelelően létrejött választási összefogásban hol és mennyiben játszottak szerepet esetleges túlzott egyéni ambíciók, de én - egyszerű választópolgárként - úgy érzem: itt sem volt minden rendben.
Azt hiszem, hogy senki sem vádolhat zsidóellenességgel, vagy bármiféle rasszista megnyilvánulással, a legcsekélyebb mértékben sem. Ám értelmesen gondolkodók előtt világos: Magyarországon erős az antiszemitizmus. Utóbbinak számos jele van. Én a zsidó és nem zsidó magyarok megbékélésének, együttműködésének vagyok híve, - ez szolgálná Magyarország igazi érdekeit. (Zsidók c. versem is ennek szellemében született, az interneten megtalálható.)
Sajnos, e megbékélés igazi lehetőségeit most nem látom, - csak szeretném látni. Ám az bizonyos, hogy - bár az antiszemitizmus döntően a jobboldalhoz kötődött és kötődik - a kapitalista baloldali zsidóság is valamivel többet tehetne a megbékélés érdekében (igaz, megbékélés ezt ma még, önmagában, nem hozhatna, mert az antiszemitizmus igen jelentős tényezők tartják fenn, - erről majd más alkalmakkor írok még).
Érthető a kapitalista szellemiségű zsidók összetartása és egymás támogatása, mégsem hiszem, hogy ez, bizonyos ponton túl, okos dolog a baloldali parlamenti pártok számára.
A baloldali televíziós adásokban így olyan személyek is túl gyakran szerepelnek, akik kétségtelenül okosak, szellemi színvonaluk magas, ám hajlamosak arra, hogy akkor is az eszüket játsszák, amikor ez már - parlamenti választásoknál különösen - pártjuk, szavazótáboruk számára nem kedvező, mert bizonyos stílus a nézők jelentős részénél ellenszenvet vált ki (és csak sokkal kevesebb számú nézőnél rajongást). Neveket nem írok, már csak azért sem, mert naplóbejegyzésemben nem személyekkel foglalkozom, hanem társadalmi eseményekkel, folyamatokkal. A baloldali kapitalista sajtóra vonatkozóan is úgy látom, hogy túlzottan sokszor foglalkozik szatirikusan (vagy szatíra nélkül) olyan személyes dolgokkal, eseményekkel, amelyek az olvasóban azt az érzést keltik: a jobboldalhoz hasonlóan hajlamos mellékvágányra terelni az olvasókat, ahelyett, hogy egy-két oldalon, jó összefoglalásban mutatná be például azt: mit köszönhet - konkréten - Magyarország az Európai Uniónak, és mi az, amiben az Uniónak kellett volna többet adnia? Milyen hibákat követett el Magyarország uniós kapcsolataiban és miért?
A baloldali sajtóból szerintem éppen ezek az érdemi, lényeges kérdéseket tárgyaló összefoglalóak hiányoznak leginkább, - és ezek nem helyettesíthetőek személyi kérdések, a jobboldal által kreált vagy esetleg részben valódi ügyek hosszan tartó taglalásával, mivel ezekben a kulisszák mögé nem látók nem is tudnak egykönnyen eligazodni.
Ám hagyjuk most a pártokat, azt a kérdést tegyük fel: győzhetett volna a 2014. évi parlamenti választáson Magyarország, - vagyis Magyarország érdeke?
Akár tetszik a válasz, akár nem: nem győzhetett volna, mert az ország érdeke, akárhogy szavaz is a nép, olyan érdek, ami a lakosság többségének az érdeke. Ez a kapitalizmus kereti között nem érvényesíthető eléggé, - más lehetőséget pedig jelenleg nem kínál a világ.
Magyarország nem győzhetett, de - ha a kaptalista baloldalt választja, - jobban választhatott volna. A jelenlegi nemzetközi és hazai helyzetben ugyan a kapitalista baloldal sem tudta volna (több ok miatt is) megoldani az ország jelenlegi problémáit, de esetleg enyhíteni tudta volna azokat, és több esély lett volna a különböző társadalmi erők, társadalmi rétegek közötti értelmes párbeszédre is, ami a jobbítás egyik előfeltétele. Ez a lakosság mintegy húsz százalékának érdekeit a lakosság többi részének kárára preferáló jobboldaltól nem várható.
Így Magyarország nagyobbat bukott, mint kellett volna. Ebben pedig, ha tízmillió plakát harsogja is, hogy "TISZTELETET A MAGYAROKNAK!" - nincsen semmi tiszteletreméltó.
Éppen ellenkezőleg!
(2014)
Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!