Barátaim? Hát itt-ott ők is vannak:
néhány fényruhás felhőpillanat
ballag elő csillogó messzeségből,
s nyugtalan fű mozgó lombok alatt.

S bokorarc. Hinnéd róla, hogy boszorkány.
Kicsikét csúf, de tudom róla, rég:
fészket ölel, s ha szól, kedves madárhang
dicséri tüskék védő idejét.

Keringő darázs verset költ a légben,
dallamával a barátod lehet,
míg köre elring, rózsalángba szédül, -
szirom szépségbe szerelmesedett.

Köztetek nem fáj már hiába-ének,
mit megtagadott a másik világ,
mely vágyni sem mer emberibb világra,
s dicsőít lármás diszharmóniát.

Hangya, te is, te csöpp hatlábú fickó,
tudod célod, társnak jelez a csáp.
Az én utam már céltalan, Barátom, -
de még hallom múltam parancsszavát.

A nappali hold fent van, félbe vágott
szellemgömbként, fenyőtorony felett,
s még szikladarab is, túlnan szíveknél,
itt jobban tudja: mi a szeretet.

A földre ég néz, és az ég a földre,
s patakvíz dajkál békét és derűt.
A Bonyolultból csókot dob a Tündér,
s bűbáj mutat megértett Egyszerűt.

Barátaim: erdők, mezők és rétek,
lelkek, melyeken átbújik a nap!
Miért csupán tiétek a szabadság, -
míg másik világ rabként ottmarad?

Fényruhában felém sétál a felhő.
Álom szikráztat ékszert, - gyíkmesét,
s bokor szól hozzám kedves madárhangon:
- Időd eljön, - de nagyon messze még!

- Az én időm? Az másoké, Barátom!
S e jelenből egy-egy versé? Lehet.
Ne vigasztalj, Te, Könnycseppes Varázslat!
Inkább alkoss, pusztítsd életemet!

(2014)