Kutya Károly és Macska János nem volt egymással kutya-macska barátságban, hanem nagyon is jóban. Károlynak két hold földje volt, Jánosnak három, de a földjükből nem tudtak megélni, kiegészítették elvállalt munkákkal, így, szűkösen bár, de fenntartották magukat valahogyan.

Igen, de az egyik évben nagy szárazság volt. A termés tönkrement. Azt mondta János Károlynak:
- Én nekivágok a nagyvilágnak, szerzek egy kis pénzt, mert ha itt ér el a tél, koroghat a gyomrom, naphosszat.

Károly is elgondolkozott:
- Igen, van benne valami. Azt mondta a papunk is a múltkori beszédében, hogy nagy a világ. Ezt megjegyeztem. Ha pedig nagy a világ, akkor benne van a szerencsénk is, csak rá kell találnunk. Tudod mit? Én is veled megyek! Te jobbra nézel, én balra, így könnyebben észrevesszük a szerencsét, mert két szemirány biztonságosabb!

Megörült ennek János, mert, tényleg, több szem többet lát, no meg a világjárás is érdekesebb, ha társa van az embernek, - és biztonságosabb is.

Feltarisznyáltak. Azt mondta János:
- A két házra, javasolom, Futó Feri bácsi vigyázzon, amíg távol leszünk. A földünket is használhatná, ami haszon volna belőle, azt majd megfelezzük vele! Mit gondolsz erről?

- Én azt gondolom, hogy jó ötlet! - válaszolta Károly. Feri bácsiéknak négy hold földjük van, de öt gyerekük, jól jön hozzá a te földed, meg az enyém, a világjárás idejére. Feri bácsi becsületes ember.

Át is mentek Futó Feri bácsihoz, aki örömmel vállalta a dolgot. Szépséges nagylánya, Futó Julis azonban sírva fakadt, és János nyakába borult:
- Ne menj el, János, megszakad a szívem! Szeretlek!

János így jött rá, hogy Julis szereti. Váratlanul jött ez neki, még váratlanabbul, hogy rádöbbent: ő is szereti Julist. Nem tudta megkeményíteni a szívét, elérzékenyülten mondta:
- Lehet, hogy egy-két év és visszajövök, a fülön fogott szerencsével. Megvársz, Julis?

Julis esküdözött: megvárja.

Érzékeny búcsú nem jó hosszan, mert jobban fáj a szívnek. János megcsókolta Julist, és már ment is Károllyal, a nagyvilágba.

A nagyvilág egyelőre olyasmiket adott nekik, amiben otthon sem szűkölködtek: hegyet, völgyet, rétet, erdőt, ligetet. Ezek tetszettek a szemnek, de a gyomornak nem, mert az ember gyomra nem olyan költői szerv, mint a szem, mely utóbbit a lélek tükreként is szokták emlegetni. Az éhes gyomor inkább a test pokla.

Az erdőben, réteken találtak itt-ott gyümölcsöt, meg a fészkekben madártojásokat. János ott, ahol négy tojás volt a fészekben, csak kettőt vett el, azt mondta:
- Kettőből legyen fióka, a madárnak, kettőből meg rántotta, nekünk!

Károly másképpen vélekedett:
- Ha a madár nem találja ott a tojásait, majd tojik helyettük másikat, mint a tyúk! Elveheted mind a négyet!

János azonban nem volt biztos abban, hogy az erdei madár is úgy viselkedik a tojásokat illetően, mint a tyúk, ezért erről lebeszélte Károlyt.

Károly elkezdett tűnődni:
- Világgá megyünk, de merre van a világ? No és mi a jó világot keressük, nem a rosszat, utóbbit otthon is megtaláltuk..

János egyetértett vele:
- Igazad van, ha valakitől kérdezősködünk, akkor így tegyük:
- Bátyám, néném, merre van a jó világ? Oda igyekszünk! No és merre van a rossz, hogy oda ne menjünk?

Elérkeztek egy faluba, de bárkit kérdeztek, mindenki a rossz világra panaszkodott. A jó világról nem tudták, hogy hol van, valamikor talán náluk is ott volt, - de hol van az már!

Falu falut váltott, végül a legények is ruhát, és nagy sokára azt mondta nekik egy dülöngélő, kutyás atyafi:
- Borban a jó világ, legények!

Ezt mondta, de már nem dülöngélt, mivel lefeküdt a földre. A kutyája melléje, mint aki megszokta gazdája ilyen földimádó állapotát.

Károly így vélekedett:
- Nincs igaza ennek az embernek, mivel úgy mondják: borban az igazság, - nem pedig a jó világot teszik bele! Az igazságot mi is tudjuk: nincs pénzünk, ezért kellett nyakunkba venni a világot.

Azonban a rossz világ sem egyformán rossz mindenütt. Nagy folyóhoz érkeztek, amelyik folyt, szorgalmasan. A halászó emberek sem voltak lusták, és őszintén bevallották: nem tudnak munkát adni a legényeknek, mivel nincs pénzük, kifogott haluk is kevés.

János azonban kigondolt valamit:
- Tudják mit? Egy hónapig segítünk maguknak halászni, és nem pénzt kérünk érte, hanem azt: segítsenek nekünk tutajt építeni. Így nem kell majd tovább gyalogolnunk, letutajozunk a folyón, egészen a jó világig, és fülön csípjük a szerencsénket.

- Hát, ha úgy gondolják, hogy a jó világot útba ejti a folyó.. - mondta nekik egyikük, aki a többiek vezetőjének látszott. Rendben! Egy hónap munka, egy tutaj. Kalyibával a tetején, hogy ne kajabáljanak, káromkodjanak, ha esik az eső.

Derekasan dolgozott a két legény, ám a halászok segítségével elkészült tutaj is igen alkalmatos lett.

Elbúcsúztak a hálókat húzó emberektől, akik ráadásnak megajándékozták őket három nagy, sütnivaló hallal. Még egy kis pénzt is kaptak, szorgalmukért.

Vitte a víz a tutajt, rajta Károlyt és Jánost. Egy városnál kikötöttek. Itt Károlynak támadt egy ötlete:
- Hamarosan itt a húsvét. Ez egy város. Ahol város van, ott piac is van. Ahol piac van, ott tojást is árulnak. Ahol tojást árulnak, ott ecsetet és festéket is lehet szerezni. A tojásokat ki lehet festeni, és a piacon eladni. Ha nem lehet eladni, akkor is meg lehet főzni később, és megenni. Ám húsvét előtt a hímes tojást talán veszik a lányok, asszonyok, mert a városi nép nem olyan tojásfestegető ilyenkor, mint a falusi.

János fellelkesedett:
- Te szépen rajzoltál az iskolában, igaz, nem a rajzórán, hanem a számtanórán, de rajzaidon Tökös Feri bácsi is jót nevetett. Igaz, a nevetésen kívül apád is behívatta, aki, Isten nyugosztalja szegényt, kifenekelt.., - de azért a piros fenekű siker is siker..

Károly kissé sértődötten vágott vissza:
- Te pedig jó kis versikéket írtál a rajzaimhoz, azokat Tökös Feri bácsi csak két nap múlva találta meg, amikor kihullottak a táskádból, és a te apád sem dicsért meg értük, hanem..

- No, jó, hagyjuk! - ment el János kedve a visszaemlékezéstől arra, hogy mi történt az ő fenekével és mivel.. Arra gondoltam: így is, úgyis fessünk ki tojásokat, és én majd írok melléjük versikéket, ilyeneket is, olyanokat is..

Így tettek. Megvették a szükségeseket. A tojások egy részére csak piros vagy kék hullámos vonalak, csíkok, pöttyök, csillagocskák, szívecskék kerültek, ilyesféle versikék kíséretében:

Legény vagy a talpadon!
Köszönöm a locsolást!
Tálon sonkaszeletek.
Az evésnek nekiláss!

Puszi, nyuszi! Teszek róla:
jöjjön hozzá az itóka!

Másféle tojások is készültek azonban, így olyanok, amelyekről mérges tekintetű szép leány nézett le, és a vers sem volt túlzottan szelíd báránykás, mint például ez is:

Ha még egyszer más leánynak
csapod a szelecskét,
rád uszítom a kutyát, meg
a nagy szarvú kecskét!

..vagy ez:

Idedugtad a képed,
mivel húsvét hétfő?
Addig kérd meg a kezem,
amíg nem lesz késő!

.. vagy akár ez:

Ha még egyszer ily pacsulit
hozol locsolásra:
puszi helyett kapsz nagy pofont,
úgy: mindenki lássa!

No, voltak egyes tojásokon utóbbiaknál erősebb hangvételű legényt kioktató versikék is, de azokról, jobbnak látom, ha most nem számolok be Nektek, tisztelt Olvasóim!

Kelendőek voltak a kifestett tojások?

Nagyon is! A lányok, asszonyok nevették, - és vették! Gyűlt a legények pénze. Megismételték a dolgot néhány városkában, ahová a tutajon leutaztak. Két újságíró is kérdezgette őket: mint jutott eszükbe ez a tréfás tojásfestés?

- Hát az csak úgy, hogy a fejünk tele ésszel, oly sokkal, hogy időnként rá kell szólnunk: másik feled mért nem mégy el? - mondta nevetve Károly.

Amikor a tutajjal húsvét hétfőn kikötöttek Birkabámulósnál, egy kedvesen aluszékony városkánál, már percenként sétáltak el mellettük a lányok. A különös tojásfestésekről ugyanis a Birkabámulósi Hírharang című lapocska is beszámolt, előre beharangozta a legények jöttét.

Azt mondta Károly Jánosnak:
- Te megígérted Julisnak, hogy hű maradsz hozzája, - de az én szívem szabad, mint a madár! Körülnézek a városban, hátha az én madárszívemhez is odaröppen egy boldogító leánymadár szív..

Félig tréfából mondta ezt Károly, de olykor az, amit tréfából mondunk, komolyra fordul.

Már az első lányos háznál oly kedvesen fogadta a locsolkodó Károlyt egy Madár Piroska nevű, kicsit pironkodó, de azért nem túlságosan félénk gyönyörű leány, meg annak anyja, apja, hogy Károly e leányos háznál nem is ment tovább. Azt mondta:
- A barátom, János, most a folyóparton ül, mivel az ő szíve foglalt, egy falujabeli leányé, Juliskáé, de ha megengedik, őt is idehívom, hadd locsolja meg ezt a szép leányt. Ha le akarja csapni a kezemről, miközben még nem is enyém a keze, majd rácsapok erre a Jánosra, de akkorát!

János is meglocsolta Piroskát, de nem fordult meg a fejében, hogy hűtlen legyen Juliskához.

Hamarosan kiderült egy igen örvendetes dolog, a véletlen hozta hihetetlen: a leány apja éppen a Birkabámulósi Hírharang szerkesztője volt.

Azt mondta a legényeknek:
- Nagy szerencse ért bennetek, - vagy mégsem? Rátok bízom három hétre a Birkabámulósi Hírharang Tréfás Lelki Klinika című rovatának vezetését. A levélben tanácsot kérőknek kell válaszolnotok az újságban, tréfásan, mégis félig-meddig komolyan. Ez lesz a próbaidőtök. Ha beváltok, rátok bízom ezt az újságoldalt, mert eddigi írója elment Kukutyinba, zabot hegyezni!

Beváltak a legények, mint humorral okosan bánók, és nem unalmasan okoskodók?

Nagyon is! A három hét alatt a kis lapocska sokkal népszerűbb lett, a Tréfás Lelki Klinika miatt vették, mint a cukrot. János hamarosan pénzt küldött Futó Feri bácsinak, utazzon el hozzá, hozza magával Julist is, nehogy otthon felejtse a leányt!

Szó szót követett, tett tettet, szerelem leánykérést Piroskánál is, Juliskánál is, leánykérés leánykapást, feleségnek, de a leányok is megkapták legényüket, férjnek.

A két férj Tréfás Lelki Klinika című könyve pedig, aminek szövegét főleg János írta, rajzainak többségét pedig Károly készítette, de azért szépséges feleségeik is belekontárkodtak mindkettőbe, nem csak Birkabámulóson jelent meg, hanem más városokban, de még külföldön is nagy sikert aratott: az emberek nevették, - és vették!

A nevetés, ha szívből jön, és nem bántani akar, hanem jobbá tenni másokat, - korántsem megvetendő!

Így hát Birkabámulóson négyen is megtalálták boldogságuk és szerencséjük: Károly és Piroska, valamint János és Juliska.

A szerencse is velük maradt, miután a legények így fülön csípték, de azért, hogy velük maradjon, a fiatalasszonyok is tettek, nem is keveset!

(2014)