"Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!"

Tóth Árpád Március c. verséből valók ezek a sorok, és olykor eszembe jutnak. Kicsit giccsesek ugyan, túl könnyedek voltak már akkor is, mikor Tóth Árpád, ez a számomra sok szempontból rokonszenves poéta, megírta. A vágy azonban szép. A költő valószínűleg őszintén így érezte, az Új Isten szerzője vonzódott a társadalmi igazságtalanságok felszámolásához, a szabadsághoz.

Holnap már április elseje, de ezt a netnapló bejegyzést még március utolsó napján írom, a két hónap határán. Március egyébként a valóságban régen nem Petőfi hónapja már, talán csak 1848-ban és 1849-ben volt az, 1848. március 15-e miatt. Később hányszor történtek Magyarországon olyan események, amelyek szégyent hoztak, - többek között az 1848-as polgári demokratikus forradalomra is!

A rendszerváltás óta is csak Petőfi Napjának hamis ünneplését láthatja, hallhatja az, aki az igazságot keresi. Utóbbiak túl kevesen vannak azonban, mint ahogy nagyon kevesen voltak az első-, és a második világháború kezdetén is. Megrendítő, hogy az akkori tapasztalatok, tények, amelyeket a hiteles dokumentumok megőriztek, milyen kevéssé hatnak a legtöbb mai ember gondolkodására, magatartására!

Április egyébként a huszadik század második felében nem kevéssé József Attila hónapja is volt, - az 1989-es rendszerváltás után azonban öröksége teher a hatalom számára. A jobboldalon sokan legszívesebben még a költő szobrát is belöknék a Dunába (egyelőre csak odébb helyeztették, oda, ahonnan könnyebb belökni). Valójában azonban egyetlen parlamenti párt sem használja fel méltóképpen József Attila örökségét. Ennek okaira több írásomban is rámutattam..

Az elmúlt években mindig írtam valamit a Költészet Napjára is, amely egyelőre még József Attila születésnapja, - bár költészet ma, ha a fogalmat azzal a nemes tartalommal fogadjuk el, amit többek között Petőfi Sándor és József Attila neve fémjelez, nincsen. A Költő "nem középiskolás fokon" szerette volna "egész népét" tanítani, - nos, tanította is, de mit tanult múltjából ez a nép, ha jelenéből is alig tanul valamit?

A válaszon Eltűnt ország c. versem írása közben tűnődöm, - de, sajnos, nem is kell valami nagyon tűnődnöm rajta, tudom a szomorú választ.

Erkölcsi hanyatlás, becstelenség itt is, ott is, nem csak a bűnök elnézése, hanem a bűnök pártolása, sőt, sokszor a bűnösök dicsőítése.. Utóbbiak is hozzájárulnak ahhoz (a világ eseményei, a gazdasági válság mellett), hogy az ország a társadalmi-gazdasági mélypont felé közeledik.

Ukrajna eseményei is aggasztóak. Nem gondolom (bár csalódhatok!), hogy a harmadik világháború fenyeget, de azt igen: polgárháborúra kerülhet sor Ukrajnában, ami jelentős menekültáradatot is eredményezhet. Ukrajna, persze, nem valószínű, hogy Szíriává válna, de azért egy rövidebb lefolyású polgárháború is nagy teher volna a térség országainak.

A jelen hazai helyzet ismeretében olyat, hogy Magyarország jobban teljesítene, értelmes és becsületes ember nem állíthat. Már maga jelszó is hihetetlenül ostoba, csonka, hiszen kérdést szül: mihez képest?

Magyarország rossz gazdasági teljesítményéért, és a hozzá kapcsolódó társadalmi visszásságokért nagyobb részben a gazdasági válság, a nemzetközi események a felelősek, de valamelyest azok is, akik az ország (tehát mindenki) pénzéből a saját zsebüket tömték és tömik, semmibe véve az ország, a lakosság nagyobb részének érdekeit.

Nem új dolog ez, így volt a huszadik század első felében (sok vonatkozásban még inkább így). Tóth Árpád, ez a rokonszenves, beteg poéta is hasonló gondolatot szőtt bele finoman Áprilisi capriccio c. költeményébe:

"Kövér úr sétál lebegő
Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája
Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét,
És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság
Helyett valami jóság

Zsendül, mint egy kis korai
Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullnak,
Ha majd e drága úrnak

Súlya alatt új és remek
Autója bőgve megremeg..."

Nyilván a zsebüket töltő becstelenekben is megmozdul olykor valami jóságféle tavasszal a virágok, a természet szépsége láttán, - csak hát nem annyira, és nem olyan következményekkel, mint amit ettől a sokszor kicsit butácska, elvakult Szeretet-hirdetők remélnek. Igen, erről is írtam A Szeretetnek.. c. versemben.

A virágzó kökénybokrok, vadcseresznyefák fehér virág tüze azonban tényleg gyönyörű..

(2014)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból)