Tigrisszemű éj metszi a Holdat
fénye elvakít, így sírni sosem látod.
Sóvárog a vágy; miért nem dalolhat
tiszta szívvel, üvöltve egy látnok...
Eb-ugatta sötét lepel! Ha nem rejtené arcod,
felhörögném eléd, hogy ne ünnepelj
ezredévnyi bűnöm, konok kudarcom.
Halott órák hallgatását őrzi átkos feled
elfedi lelkek gyászát, száradó kötelet
fonsz... gúzsba kötve-fojt, nem élsz,
titkokban igázod le néped, mert félsz...
Már nem bírod te sem szusszal sokáig?
Hosszú az út, melyet kövezett a sok bölcs
és szeretni remélt, egy honos hazáig.
Csenevész magzatok tejetlen kebleken
nem lehet más, ha te vagy az egyetlen,
a fétis. Hogy zúgnak a Hórusz-karzatok!
Szülj fény rabigát, vakságba ejts, csak azért is!