Szép tavaszi nap a mai, de netnaplómba, - a természet és az időjárás dicséretén túl - nem írhatok szépeket.

A hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát, - tartja a közmondás. Egyik írásomban, némi gúnnyal hozzátettem: - No, és ha utolérik, mit csinálnak vele? Különösen akkor, ha a hazugok nagyon elszaporodtak?

Napjaink Magyarországának - nem ismeretlen ez a múltból! - egyik jellemzője, hogy tömegek mennek rossz irányban, olyan úton, amely nem egyeztethető össze a becsületességgel, hazafisággal, az alapvető erkölcsi normákkal. Ez a menés, menetelés nem csupán az alacsonyabb szinten iskolázottakra jellemző, hanem, sajnos, úgy tűnik, az értelmiség nagyobb részére is, legalábbis a közélet ezt mutatja.

Utóbbinak több oka van. Ezek közül leglényegesebb talán az, hogy a társadalmi rendet a világban azok az 1989 körüli nemzetközi folyamatok határozzák meg, amelyek kedveznek a nacionalizmusnak.

Holnap március 15-e, menjünk hát vissza az időben Petőfi Napjához, 1848-ban.

Akkor átmenetileg, a polgári forradalmaknak és szabadságvágyaknak kedvező európai légkörben, lehetővé vált, hogy Magyarország előre léphessen a jó úton, ami nem csupán az ország függetlenségét jelentette, hanem azt is, ami nem kevésbé fontos: a társadalmi-gazdasági reformok elfogadását is. Miközben nagyra értékelhető a márciusi fiatalok bátorsága, eszméje, pillanatra sem szabad elfelejtenünk, - mint a Költő, 1848 című versemben megemlítem - az európai történések jelentőségét az események láncolatában:

"Ó, csacska Pest! Magad gondoltad nagynak?
Nagy dolgokat csak Óriás akarhat!

Európát akkor kezébe vette,
s figyelt készülő csillag-égjelekre.

Ha Óriás nincs (aki ma élsz, nem látod
milyen pökhendi Helytartótanácsod?!),

hiába akár milliónyi zászló
három színével igazat kiáltó."

Akkor valóban szívdobogtató volt a háromszínű zászló, és a "nemzeti" szó is, - fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.

Ezt követően azonban sokszor használták e zászlót, és a "nemzeti" jelszavakat, szégyenletes, embertelen célokra.

Ilyen szégyenteljes felhasználásuk jellemző ma is Magyarország hihetetlenül silány közéletében.

A "nemzeti" jelszavakkal hangoskodók többsége nem hazája, nem az ország, nem a magyarság érdekében cselekszik, hanem elsősorban saját hasznát, és annak a viszonylag szűk társadalmi csoportnak érdekeit tartja szem előtt, amelyik hatalmát szolgai módon támogatja, - más társadalmi rétegek, és az ország nyilvánvaló, nap, mint nap tapasztalható, kárára.

Utóbbi hangoskodóknak égvilágon semmi közük sincsen Petőfi Márciusához, Eszméjéhez, ahhoz, ami akkor valóban büszkén volt nemzeti, még akkor sem, ha ökölnyi nemzeti színű kokárdát tűznek a mellükre.

Petőfi nem csupán nagy költő volt, hanem nemzetének, és egyúttal népének költői lelkiismerete, amíg élt.

Hol van ma e költői lelkiismeret, - sőt, maga a lelkiismeret?

A nacionalizmus mérhetetlen szenvedést, tragédiát okozott később a huszadik században, - Magyarországnak is. Gondoljunk az első, majd pedig a második világháborúra! Gondoljunk arra a szomorú tényre, hogy a mai Magyarországon még mindig milyen sokan hívei a káros nacionalizmusnak, mennyire jelen van még - erkölcsileg elítélendő érdekek miatt - a népbutítás, és mennyi emberre, sokszor saját hibája miatt is, a történelmi vakság a jellemző!

Nagyon ritkák azok a becsületes törekvések, amelyek fel akarják ébreszteni az emberek lelkiismeretét.

Egyik barátom küldte el az egyiket, videón (Lehet-e példakép Horthy Miklós? Németh Sándor válaszol, internet címe:
https://www.youtube.com/watch?v=p_a0Dpbn8Ic&feature=youtube_gdata_player).

Úgy vélem, hogy érdemes meghallgatni, mindenkinek, a keresztényeknek különösen. Amint a lelkész kifejti, én sem hiszem, hogy a földi javak mohó hajszolása érdekében való meglapulás a holocaust-kérdésben, rossz, embertelen eszme támogatása, akár a gyáva hallgatással is, összeegyeztethető a Biblia tanításaival.

A nacionalisták majdnem minden országban ott vannak, de nem mindegy, hogy milyen társadalmi befolyással. Becsületesen, tárgyilagosan, humánusan gondolkodó ember semmilyen nacionalizmust nem támogathat, sem Magyarországon, sem a világban, nem csupán a "szélsőségest" nem, hanem azt a "rejtett" nacionalizmust sem, amelyik, saját önző érdekében, gyakran a szélsőségeseknek is teret enged.

Tisztázni kellene a fogalmakat! Az egyáltalán nem nacionalizmus, ha egy eszme képviselője igyekszik saját hazája jogos, méltánylandó érdekeit, a világ nagyobb közösségeivel összhangba hozóan, képviselni. Ellenkezőleg: az ilyen magatartás hazafias, de úgy, hogy egyben a világ előrehaladását segítően kozmopolita is.

A nacionalizmus viszont káros, ezt látjuk a nagyvilágban, mindenütt.

Többek között (ha ennél bonyolultabb kérdésről van is szó) Ukrajna mai helyzete is jelentős mértékben az ukrán nacionalistáknak köszönhető, és nem csupán a "szélsőségeseknek", hiszen a most hatalomra került "derék ukrán demokratáknak" is miért volt első dolga, hogy a parlamenttel olyan nyelvtörvényt fogadtassanak el, amelyik a kisebbségi jogok terén nagy visszalépés?

Ha kicsit átgondoljuk a múltbeli és jelenbeli eseményeket a világban, tömegével találhatunk az említettekre riasztó példákat, tragédiákat.

(2014)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)