Hát aznap, sajnos, nem volt kelendő a szamár Kicsikecske városka piacán. Túl sokan árultak ilyen lógófülűt. Szamárból is megárt a sok, - mármint azoknak, akik nem venni, hanem eladni szeretnék ezt a fajta négylábút.

Kötényes Klárinak mindenképpen el kellett volna adnia a csacsiját, és legalább három ezüstpénzért. Ennyi kellett volna még ugyanis ahhoz, hogy ne árverezzék el az árvává lett leány házikóját. Ha nem tud fizetni.. Hű, arra még gondolni is rossz!

Szép fülű csacsi volt, de senki sem akart érte többet adni két ezüstpénznél.

Elkeseredésében sírva fakadt a leány.

Meglátta ezt Kalapos Karcsi. Furfangos legény volt, vágott az esze, mint a borotva, de azért borotválkozásra nem használhatta.

Kivallatta a leányt: miért itatja az egereket?

Klárika mindent bevallott. A legény figyelmesen hallgatta, majd így szólt:
- Valamit teszünk, mert helyén van az eszünk! Eladó csacsi helyett kínálj tanácsot. Ha nem veszik, akkor adj el engem, azaz, akarom mondani, add át a szót nekem!

A legény kiírta nagy papírlapra, és azt a csacsi nyakába akasztotta:

MEGGONDOLTAM MAGAM!
MÉGSEM ADOM EL EZT A SZAMARAT, DE AZOKNAK, AKIK NAGYON KÉRIK, ELADOK HELYETTE MÁST!

Kérdezgették az emberek:
- Mi az a más?

- Hát.. tanács! - mondta a leány. Ám előre ki kell fizetni az árát..

A legtöbb ember mindenkinél okosabbnak tartotta magát, nem kellett neki tanács, ha egyébként szüksége is lett volna rá. Egyesek ugyan szerettek volna bajos ügyeikben tanácsot kapni, de nem akartak előre fizetni, csak, ha a tanács beválik, - és nagy kérdés, hogy akkor végül fizettek volna, vagy mégsem?

A pénzre viszont Klárikának most volt szüksége, nem holnap, vagy holnapután.

Nem ment az üzlet. Ám olykor az, ami nem megy, később mégis tehet egy lépést előre.

Elegáns öltözetű úr közeledett feléjük. Kezében elefántcsont fejű sétapálca volt, fején magas cilinderkalap. Utóbbit már senki sem hordta, de az úr, úgy látszik, ebben ragaszkodott az idejét múlt divathoz. Mögötte igen csinos szolgálólánya hozta utána a kosarat.

Karcsi Klárika fülébe súgta:
- Ő lesz a mi vevőnk! Adj el neki, mint Gondolkodót! Ne félj, én mindig talpra esem, mint a macska, és kivágom magam a szavak erdejéből, úgy, hogy közben az erdő is ottmarad!

Megállt az úr, kérdezte:
- Mi az a más, amit eladnál, a szamarad helyett, te leány?

- Nem mi, hanem ki! Ez a legény! - mutatott Klárika Karcsira.

Az elegáns úr elnevette magát:
- Talán csak nem rabszolgának akarod eladni? Az ilyesmit manapság már bünteti a törvény!

- Nem rabszolgának, hanem Gondolkodónak! - válaszolta a leány.

- Hüm-hüm.. - lepődött meg az úr. No és miért Gondolkodónak, és miért éppen nekem? Azt hiszed talán, hogy én nem szoktam gondolkodni?!

Erre már a legény válaszolt:
- Éppen ellenkezőleg, azért kínál a leány Önnek engem, mint Gondolkodót, mert tudja: e városkában, de még ettől messze földön is, egyedül csak Ön becsüli meg a gondolatokat! Az én fejemben van helyes gondolat, éppen úgy, mint helytelen. Hajlandó vagyok ezeket, ha az úr parancsolja, őszintén kimondani, - így tanulmányozhatja mindazt, ami a fejemben van!

Az úr elnevette magát:
- Ezek szerint olvastad, te legény, A HELYES GONDOLKODÁS ISKOLÁJA című könyvem?!

- Nem olvastam, csak a könyvesbolt kirakatában láttam. Szívesen elolvastam volna, de honnan teremtettem volna rá elő a pénzt? - vallotta be a legény.

Az úr bólintott:
- Igaz, igaz. Hallottam, hogy a szamarat három ezüstpénzért áruljátok, bár az négylábú, neked meg csak két lábad van, de négy, meg kettő, az hat, annak a fele három, így megveszlek téged, a szamárral együtt, fél áron, három ezüstpénzen. Ugye, tudok alkudni? Ám hozzáteszek egy másik ezüstöt, ha kitalálod, hogy miért egyezek bele e furcsa vásárba!

Karcsi elmosolyodott:
- Kitaláltam, hogy miért! Önnek nagyon tetszik ez a leány, itt mellettem, akinek Kötényes Klárika a neve. Árvaságra jutott, és kis pénzéhez még három ezüst hiányzik, hogy kifizethesse az adósságot, különben elárverezik a házát. Ma találkoztam e leánnyal először, de segíteni szeretnék rajta.

- Ördögöd van! - bólintott az úr elismerően. Talán túl nagy szemeket meresztettem erre a szépséges kisasszonyra, onnan jöttél rá? Filozófus Ferenc a becsületes nevem, de az ajánlatom is becsületes. Ha Klárika akarja, akkor felfogadom szakácsnőnek. Ám, úgy látom, te is igen örülsz, hogy nálam Gondolkodó lehetsz! Talán azért, mert megtetszett szolgálóm, ez a csinos, tisztességes leány, Keresendi Éva?

Elpirult Éva, de Karcsi sem tagadhatta a dolgot, viszont csak ennyit mondott:
- Az úrnak is ördöge van, de most már Gondolkodó szolgalegénye is!

Filozófus Ferencnek kis kastélya volt a hegytetőn, a városka környékén. Csak hétszobás ugyan, de jó emberek kis helyen is elférnek. Különösen úgy, hogy a kastély gazdája, Filozófus Ferenc, főleg a könyvtárszobában olvasgatott vagy írt. Klárika kifizette adósságát, de utána eladta házikóját, és a kastélyba költözött, sütött-főzött. Évi meg lejárt a városba bevásárolni. Karcsi kitalálta, hogy ő, mint Gondolkodó, úgy tud legjobban gondolkodni, ha Évit elkíséri e bevásárló utakra.

Éva és Klári barátok lettek, - de egy idő után miért alakult ki Karcsi és Évi között kutya-macska barátság? A leány gyakran illette Károlyt karmolós szavakkal, melyekre a legény ugatósakkal válaszolt.

Utóbbit Klári nem sokáig nézte jó szemmel, mert értő szemel nézte. Kérdőre vonta Évát: miért csinálja ezt a legénnyel?

- Hát azért, mert beleszerettem, de nem akarok olyan férjet, aki túlságosan parancsolgatós! - pityeredett el a leány.

- Nagyobb szamár vagy, mint a Gondolkodó szamár, aki rád néz, de most nem gondolkodik jól! - oktatta őt Klári. Vegyél vissza a karmolós szavaidból, és többször használd a dorombolósakat! Kedves legényvakkantások lesznek az ugatásokból!

Jó tanács volt, amit Klári adott?

Kitűnt, hogy nagyon is jó, mivel a következő héten, amikor Klári benyitott a konyhába, azt látta: Évi Karcsi ölében ül, és nagyon békésen eszegetik a Klári által sütött mazsolás kalácsot. Néhány hét után esküvőjükre is sor került.

Filozófus Ferenc viszont sok dicséretet mondott azokra a finomságokra, amiket Klári készített, de nem mert udvarolni a leánynak. Utóbbi ellenére abból, ahogyan időnként ránézett, meg egyéb jelekből látszott: legszívesebben ölbe kapná a leányt, és megcsókolná, lehetőleg sokszor.

Éva és Károly egyik nap kirándulni mentek.

Klári kigondolt valamit. Nagy tortát készített, rája pedig cukormázból versikét írt. A versikét nem a világirodalomnak szánta, hanem egészen más célra. Így szólt a kerek, költeményes édesség:

E TORTÁRA ÍRTAN ITT ÁLL:
NE LEGYEN CSÖKÖNYÖS SZAMÁR!
MA MÉG ÖNNEK TORTÁT ADOK,
HOLNAP KAP HELYETTE - ZABOT!
PERSZE, CSAK HA SZAMÁR MARAD,
ÉS EGY HÖLGYNEK CSÓKOT NEM AD!

Nem volt Filozófus Ferenc akkora csacsi, hogy ne értse meg ezt a kétszeresen is finom célzást!

Megértette. Így, amikor Évi és Karcsi visszaérkezett a kirándulásról, Ferenc nagy megelégedéssel közölte velük:
- Klárikának felmondtam, - mint szakácsnőnek, de továbbra is süthet-főzhet, ha kedve tartja, feleségként, háziasszonyként. Jövő hétre tervezzük az esküvőnket, természetesen bennetek is meghívunk!

Nagy volt az öröm. Évi és Karcsi gratuláltak.

Meg is történt az esküvő, de a jó hír mellé rossz is belopakodott. Az országban kitört a háború.

Azt mondta Karcsi Ferencnek, aki már régen nem a szolgájának, hanem a barátjának tekintette őt:
- Ideje, hogy Gondolkodóként kimondjam a gondolatot, ami szerény kútfő fejemben megszületett, és remélhetően nem értéktelen.

Jó háború nincsen, de most, ráadásul, a jó oldalon sem harcolhatunk, mert olyan sincsen. Javasolom, hogy inkább távolból szolgáljuk az ország érdekét: ha már a jó nem győzhet, akkor győzzön a kisebbik ördög, a kisebbik rossz! Mi erről a véleményed, Ferenc bátyám?! Mi erről a véleményetek, Éva és Kári?

- Én is így látom a dolgot! - helyeselt Filozófus Ferenc. A két feleség is egyetértett, szomorúan nekiálltak a készülődésnek.

Összecsomagoltak mindent, amit most még magukkal tudtak vinni, és elutaztak.

Az ország hol ide, hol oda gurult a harcok során. Kicsikecske városka is hol ennek mekegett, hol annak.

Jó ötlet volt a távoli földre utazás! A hétszobás kastély megsínylette kissé a harcokat, de falai kőből épültek és - a szólással ellentétben - kő kövön maradt.

Jó háború nincsen. Jó béke volna, ha lehetne, - olykor van is, de rendszerint nem tart sokáig.

A békekötés után mindkét család visszaköltözött a kastélyba. Négyen utaztak el, hatan jöttek vissza, mert velük volt két kisgyerek is: Filozófus Lacika és Kalapos Évike.

Ez a béke tovább tartott, mint az előzőek, így a két család még az is megérte, hogy Filozófus Lacikából legény, Kalapos Évikéből gyönyörű nagylány lett.

Megszerették egymást, összeházasodtak. A kastélyt ki kellett bővíteni, így hétből tizenkét szobássá lett, - de nem erre lett olyan büszke, hanem a tetejére került gólyafészekre, és benne a négy kis, csőrét ki-kitátó fiókára!

A gólyapár senkire sem kiáltott kígyót-békát, ezzel szemben kígyót, békát hozott - a fiókáknak. Nagy különbség!

(2014)