Orrotfennhordó Ferenc varázsló volt, és a fejébe vette: oktatni fogja az embereket. Mindjárt hozzá is látott: megírta NŐI HIÚSÁGOK című könyvét.

Ebben - elrettentésül - többek között arról is írt: a hiú nők milyen ékszereket, ruhákat öltöttek magukra, ahelyett, hogy meghagyták volna eredeti szépségüket, természetességüket. Az a sok cicoma káros a léleknek, és a testnek sem előnyös. Okos nő nem vesz magára ilyesmiket!

A könyv sok-sok színes ábrán mutatta be a nőknek, hogy milyen tárgyakat, szöveteket, cipőket nem javasol nekik a jó ízlésű varázsló, aki, persze, az utóbbit nem árulta el magáról.

Sikeres volt a varázsló könyve?

Nagyon, csak szerzőjének nem tűnt fel a siker iránya. Persze, a könyvet olvasók között egy-két olyan okos nő is akadt, aki megfogadta: továbbra is, mint eddig, kerüli a cicomákat. Ám a többiek mindjárt nekiálltak a varázsló által nem javasoltak beszerzésének. Így Orrotfennhordó Ferenc könyve - finoman szólva - nem lett a női hiúság gyógyszere, csupán a szerző hitte ezt.

A könyv azonban nagyon kelendő volt, és a gyanútlan varázsló elhatározta: a női szeszélyeskedés veszélyeire is rámutat. Neki is állt megírni NŐI SZESZÉLYEK című művét.

Az írás nem volt nehéz számára, mivel Orrotfennhordó Ferencnek több inasa is volt.

Így Kakukkutánkapó Károly, aki felvette a listára a szeszélyeskedő lányokat, asszonyokat, valamint Fürgénfigyelő Ferdinánd, aki felkereste őket, és lejegyezte: miként szeszélyeskednek.

Ferencnek csak el kellett olvasnia Ferdinánd jelentését, utána pedig lediktálni mindazt, amit jónak gondolt, hűséges íródeákjának, Körmölöm Dánielnek.

Szeszélyes nőkből pedig volt éppen elég, - még sok is!

Kakukkutánkapó Károly azonban egy idő után így rohant be a varázslóhoz:
- Mesterem! Megtaláltam a Föld Legszeszélyesebb Leányát! Az egy leány csodabogár! Az egy női bogárcsoda! Tisztelettel azt javasolom, kedves Mesterünk, hogy kivételesen ne Fürgénfigyelő Ferdinánddal tanulmányoztassa a leány szeszélyeskedését, hanem személyesen!

A varázsló abbahagyta a macska kutyává való ismételt átvarázslását, ami a cicus készülő büntetése lett volna a második ellopott májas hurkáért. Egyébként a macska ezt megérdemelte volna, mivel előzőleg, kutya alakban, ugyanúgy ellopta a májas hurkát, mint macskaként. A varázsló is hibás volt, persze, mert előzőleg a TOLVAJ macskából csak kutyát varázsolt, - de BECSÜLETES kutyát kellett volna. Ám a varázslók sem szeretik bevallani hibáikat, még önmaguknak sem.

- Tényleg! - gondolta a varázsló. Egyszer személyesen is megvizsgálhatok egy szeszélyes leányt, ha az annyira szeszélyesebb más szeszélyeseknél, hogy a legszeszélyesebb

Így hát máris ott ült, láthatatlanul, egy hintóban, Ideodakedvű Katalin grófkisasszony mellett.

Gyönyörű volt a grófkisasszony, de rejtély maradt, hogy miért parancsolgat a bakon ülő kocsisnak nyávogó hangon. Éppen rászólt:

Nem kell e lapály!
E síkság csak áll,
azaz csak hever..
Gyerünk innen el!

A hintó kocsisa ijedten változtatott útirányt. Most a hegyre kapaszkodott fel a díszes, fellobogózott, címeres, négylovas jármű.

Félúton a hegyre megint mást gondolt a szeszélyes leány:

Mégsem kell a hegy!
Sehová sem megy!
Bámul, és a csúcs
rajta olyan bús!

A kocsis ördögi ügyességgel valahogy megfordította a hintót, és máris lefelé gurultak a hegyről.

A hegy lábánál csinos épület volt, A MAKKOT FALÓ VADDISZNÓKHOZ nevű vendégfogadó. Éppen vendégek érkeztek oda nyikorgó kerekű szekéren.

Ideodakedvű Katalin kikiáltott Jani nevű kocsisának:

Itt ne szálljunk meg!
Kerék nyekereg!
Kertben kutya rág..
Keress palotát!

Vendégekre váró palotát nem találtak, ami nem volt meglepetés sem a négy lónak, sem a varázslónak, mert tudták: ezen a tájon nem épült palota.

A meglepetés azonban a varázslót mégis elérte: rájött, hogy tetszik neki Ideodakedvű Katalin, - pedig a szépséges leány igen feldíszítette, kicicomázta magát, de még bájos pofikáját is nagyon kikenceficézte!

No, ez meglepetésnek egy, de második is jött. A varázsló azt hitte: mindenkinek láthatatlan. Katalin azonban megszólította őt, ráadásul nem nyávogó, hanem szépen csengő hangon:
- Ne haragudjon, de kicsoda Ön, Félig Láthatatlan Úr? Talán Szellem?

Orrotfennhordó Ferenc úgy elcsodálkozott a leány szavain, hogy leesett az álla, de azután így szólt:
- Hogyan? A kisasszony lát engem, amikor láthatatlan vagyok?

- Csak a körvonalait látom! - mondta a leány. Meg valami sugárzik a fejéből.. Valószínűleg az úr nagy esze.. Meg szeretném kérdezni: miként került a hintómba?

A varázsló belátta: a fél láthatatlanságnak nincs értelme. Talán rosszul mondta el a bűvös igét, és kezd visszaváltozni? Ismét láthatóvá tette magát.

Teljesen látható alakjában az is világosan látható lett: ő is nagyon tetszik a leánynak.

Azt mondta a varázsló:
- Önt tanulmányozom, kedves kisasszony! Látom, hogy olvasta NŐI HIÚSÁGOK című könyvem, de rosszul. Azt a cicomázás ellen írtam, az Ön fülében meg azok a hatalmas fülcimpalehúzók.. Nyakában az a cifra ábrákat mutató sál.. Fején az idétlen kis madártollas kalap.. Mindez az én könyvemből van, de azért tettem bele: ilyeneket ne viseljenek a nők!

- Hát ezeken a dolgokon könnyen segíthetünk! - egyezett bele a leány.

Füleiből kivette a lelógó, hatalmas díszeket, nyakából a sálat, fejéről a kis kalapot, és valamennyit kidobta a hintó ablakán.

Meghökkent Orrotfennhordó Ferenc. Erre nem számított.

A leány nevetett:
- Ha a rajtam levő ruhát is kifogásolja, közölhetem: az Ön kedvéért azt is kidobnám az ablakon. Ám be kell látnia: tisztességes hölgy nem ülhet egy hintóban meztelenül sem fél szellemmel, sem teljessel! Ha pedig Ön nem szellem, akkor még kevésbé..

Ferenc ezt belátta. Miután Katalin a kenceficét is letörölte az arcáról, és így lemondott a cicomázásról, a varázsló hihetetlenül szép, kékesszürke cicát vett elő, és átnyújtotta Katalinnak.

A leány nagyon megörült a bájos pofikájú nyávogónak.

Ezt követően a varázsló megtudta a leánytól, hogy az elvesztette édesapját, édesanyját, édesapját.

- Ó, nagyon sajnálom, hogy meghaltak a szülei! - mondta őszinte együttérzéssel.

- Azt nem tudom, hogy meghaltak-e.. - vallotta be a leány. Apám a hatlábú rovarok tudósa, anyám a kétlábú madaraké. Tekintettel arra, hogy minden rovarnak hat lába van, és minden madárnak kettő, volt mit tanulmányozniuk. Ha elmerültek a tudományukban.. Engem, bevallom a bűnöm, nem érdekeltek akkortájt, Ázsiában, sem a rovarok, sem a madarak, így elvesztettem a szüleim. Sehol sem leltem rájuk. Hazajöttem.

Azóta nem találom a helyem. Bánkódom. Szeszélyeskedem.

Mondja is időnként szolgám, ez a bakon ülő Jani, aki nagy költő lehetne, ha volna neki miből költenie:

Úrnőm! Ön olykor oly szeszélyes:
férfinépre az már veszélyes!
S talán Önnek sem vezet jóra..
A szeszély nem arany karóra!

- Hm! - mondta a varázsló. Mit tagadjam: nekem megtetszett a kisasszony. Nagyon. Volna egy javaslatom, ami legalább három.

Először elmegyünk Ázsiába, megkeressük az igazságot: élnek-e a szülei? Lehet, hogy csak visszaélnek rovar- és madárszeretetükkel? Másodszor: megtudjuk, hogy szívem az Ön szerelmére esélyes-e, - vagy csak az Ön szeszélyére? Ha az előbbi igaz, akkor jöhet a harmadik: csók, de nem csíkos csigára, ajkamra, ha úgy kívánja!

- Az Ön csókját kívánja ajkam, - de kivárja, miként a dalban! - egyezett bele mindebbe Ideodakedvű Katalin, akinek kedve már csak egy irányba tartott.

Odaszólt Janinak, az meg rászólt a lovakra, de a lovak nem palotát kerestek már, hanem Katalin kastélyát. Kicsike volt a kastély, mert csak huszonnégy szobás, hét szolgával, de azért elfértek benne, tizenöt szoba még üresen is maradt.

A tálak azonban, amiket a szolgák behoztak, nem maradtak üresen, mivel a szolgák értették a dolguk, de a szakácsnő még inkább!

Másnap a varázsló elutazott a leánnyal, meg Janival Ázsiába. Jani a poggyászt cipelte, de nem egyedül, hogy ne szakadjon meg az erőlködéstől, hanem tizenkét teherhordó segítségével. Így nem volt nehéz a nehéz!

Elhatározták: tűvé teszik egész Ázsiát Katalin szülei után.

Ázsiát tűvé tenni még egy varázslónak sem könnyű feladat. Ám Orrotfennhordó Ferenc tudta, hogy hol kezdje: a rovaroknál és a madaraknál.

Először Katalin édesapját találták meg, aki nagyítóval nézegetett egy furán tudományos nevű légyfélét. Megörült a leányának, meg Ferencnek is, majdnem annyira, mint előzőleg a ritka rovarnak.

Megígérte nekik: ha leánya megházasodik, a lakodalomra hazalátogat. Volt ott néhány puszi, meg egy nyuszi is, de az Katalin édesapját nem érdekelte, mivel ez a négylábú, hosszú fülű nem volt rovar, sem akkor, sem előzőleg, és remény sem volt rá, hogy azzá lesz.

Katalin édesanyja is boldogan ölelte át elveszett leányát, akiről eddig azt sem tudta, hogy elveszett. Jobb is volt így tudnia meg, utólag, legalább nem idegesítette a dolog előzőleg!

Madarat lehetett volna fogatni vele, ha a közeli erdő összes madarát már nem fogta volna össze, mielőtt leánya megérkezett. Most együtt gyűrűzték meg a madarakat, és utána elengedték. Édesanyja, merő szórakozottságból, Katalin egyik ujjára is madárgyűrűt akart húzni, de utána bocsánatot kért, és a leány arany gyűrűvel való meggyűrűzését Ferencre bízta. Megígérte: ő is hazajön leánya lakodalmára.

Betartották ígéretüket a szülők?

Be!

A lakodalomra Katalin édesanyja igen becses madarat hozott az ifjú házasoknak ajándékba, amelyik a Kikszkrakszkrukszkreksz tudományos névre hallgatott, amikor hallgatott. Nagy szárnya, görbe csőre, és bár csúf, rikácsoló boszorkányhangja volt, utóbbit ki lehetett bírni, ha e szárnyas befogta a csőrét.

Azt mondta az édesanyja leányának:

Amikor e madár csíp,
kérjed férjed csókjait!
Mikor e madár nem csíp,
duplán kérd a csókjait!

Hamar kiderült: a fura kinézetű madár csak saját magára hallgat, ilyen önfejű, - visszarepült Ázsiába!

Az ajándékot illetően Katalin édesapja is gavallér volt, mivel a lakodalmas népségnek különféle, felbecsülhetetlen értékű, ritka bogarakat hozott denevérbőrből készült zsákocskában, és osztogatta.

Megfelelőképpen értékelték a lakodalmi vendégek ezt a tudományos nagylelkűséget?

Hát, attól függ, hogy mit értünk az alatt: megfelelőképpen. Annyi bizonyos: a lányok, asszonyok kétségtelenül nagyon visítottak, de nem állítható, hogy mind-mind örömükben. Sok lány a legszebb bogarakért sem rajong, hanem inkább zajong miattuk, és ezt a szokását még asszonyként is megtartja!

A mézeshetek után Orrotfennhordó Ferencnek ismét meg kellett állapítania, amire már a lakodalom előtt is rájött: felesége gyönyörű, kedves, szerény, hűséges hölgy, - de, mióta lányból asszonnyá lett, a női szeszélyeskedés tanulmányozására már nem alkalmas. Ritka átváltozás, de ilyen is előfordul!

Utóbbit azonban Ferenc nem vette a szívére. Maradt még szeszélyeskedő lány, asszony a világon, éppen elég, akár hétezer hétszázhetvenhét könyvre való is. Majd foglalkoznak ezekkel varázslóinasai: Kakukkutánkapó Károly és Fürgénfigyelő Ferdinánd!

Úgy vélte Ferenc: el kell néznie felesége e kis hibáját. El is nézte!

Hanem, ami késik, az nem múlik. Megjött a szeszélyeskedés is, de már csak Katalin és Ferdinánd kislányánál, Orrotfennhordó Klárikánál.

Mondogatta is édesapja:

A kislányom szeszélyes,
de szeszélye oly édes!
Fejbúbján megcsókolom,
s szigorúan azt mondom:
- Szeszélyes vagy, Klárikám!
Gondold át: ez illik tán?
Most ezt kéred, holnap azt?
Bár apucid csókot ad,
két csók között azt mondja:
- Szerénységre gondolj ma!

Leszokott Klárika a szeszélyeskedésről?

Egyből nem, de még nem volt iskolás sem, és édesapja arra gondolt: van rá ideje addig, amíg nagylánnyá nem lesz.

Utána meg beleszerethet egy varázslólegénybe..

(2014)