Nem volt a Retyerutyafalva melletti erdőn-mezőn különb tojásfestő a nyulak között, mint gombfarkú Káposztás Károly, meg a felesége, leánykori nyúlnevén Szépbundás Amália.

Közelgett a húsvét, mindketten tojásokat festegettek hímesre, gyönyörűre. Egyiket a férj, másikat a feleség, szép sorjában, békében, egyetértésben. A sok tojásból jutott mindkét hosszú fülű festőművésznek.

A tojások száma azonban páratlan volt, így végül egy festetlen tojás ottmaradt. Ezt Károly is, Amália is maga akarta kifesteni.

Ha Károly eléggé udvarias: odaadja a feleségének. Ha Amália elég okos: átengedi a férjének.

Nem így történt.

Károly fogta az utolsó tojást, és bárányt festett rá.

A megsértődött Amália ecsete a bárányból nyulat varázsolt.

Mérges lett a férje, ecsete ide-oda járt a tojáson, ismét bárány lett a nyúlból.

Bosszús felesége erre fogta az ecsetet, visszanyulasodott a bárány.

A végén szegény nyúlbárány úgy nézett ki a tojáson, mint egy különös, bohócos csacsi.

Volt rajta piros petty, mint a katicán, fekete csík, mint a zebrán, tágra kerekült szem, mint az új kapura bámuló borjún..

Hahotázni kezdett a különös tojáson Károly, kuncogni Amália. Egymásra néztek, elnevették magukat. Ismét szent lett közöttük a béke!

Ám a furcsa, bolondos hímes tojás csak odakerült a többi közé, és így végül Kakukkhangú Kelemen nyúlbundás kereskedő erdőszéli hímes tojás boltjába.

A sors kereke is különösen forgott azon a tavaszon. A retyerutyafalvai leányok korábban vásároltak hímes tojást, mint valaha. Így dolgos Julcsinak, a falu legszebb, és igen serénykezű leányának már csak egyetlen nyuszi festette tojás maradt a boltban: Káposztás Károly és felesége, Amália közös műve. Ez is csak azért maradt ott, mert a retyerutyafalvai leányok úgy vélték: ezt valami félnótás nyúl festette. Ki látott még ilyen furcsán összevissza pingált tojást, amelyen kissé bárány, kissé nyúl a rápingált, - de annyi bizonyos, hogy a fülei szamárfülek?

Julcsi megvette ezt a különös tojást, a többit a saját tyúkjától kérte el, saját kezével festette ki. Valójában kicsit sem bánta, sőt, élvezte a tojásfestést.

Ám a kicsit nevetni való tojás a végén megtetszett neki. Festett egy piros szívecskét a másik oldalára.

Elhatározta, hogy ezt a tojást Jóbanjáró Jánosnak adja, ha eljön hozzá locsolkodni, - márpedig János biztosan eljön!

Mérges volt Julcsi Jánosra csudamód. Miért?

János, ez a kedves, szorgalmas legény a kéréseket illetően nem volt ügyefogyott, mert Julcsi mézes és lekváros süteményeiből mindig háromszor kért, ha nem többször, mikor a leány kínálta. Kölcsönkérni is buzgón átjárt Julcsihoz, hol a kisfűrészt, hol a nagybaltát, hol pedig, valamilyen indokkal, más tárgyat. Dolgos Julcsi azonban beleszeretett Jánosba, és azt szerette volna, ha János mást is kér: az ő kezét kéri meg. Jaj, szereti-e őt a legény? Vagy mégsem?

Eljött húsvét hétfő. Meg is jelent Julcsinál János, illatszeres üvegcsével, tréfás locsolkodó versikével. Ám meglepődött, amikor az elhervadás ellen megöntözött Julcsi a különös, viccesen kifestett tojást adta neki, méghozzá ezekkel a szavakkal:

E tojáson ábra, titok,
de megfejted, ebben bízok!

Megpakolta a leány János kosarát ízletes süteményekkel.

Ment a legény hazafelé a különös fizimiskájú tojással. Mi lehet a tojás titka? Talán a ráfestett szamárfülekkel akarja tudtára adni a leány, hogy nem kell neki ilyen csacsi legény, udvaroljon másnak? Ha így van, akkor miért ölelte meg őt Julcsa olyan szívbéli melegséggel? Hej, nehéz a lányoknál kiigazodnia a legénynek!

Kivel találkozott János hazafelé menet?

Kati nénivel, aki mellékesen jövendőmondással is foglalkozott. Nem tenyérből olvasta ki a jövendőt, hanem a legények, lányok szeméből. Ismerte a faluban lakó embereket, mint a saját tenyerét.

János elmesélte Kati néninek, hogy azon a tojáson, amit mutat neki, és amit Julcsitól kapott, valamiféle titok van? Mi lehet az?

Kati néni nevetett:
- Mi lehet az a nagy titok? Látod ezt a félresikerült csacsit a tojáson?! Az te magad vagy! Miért? Látod a kis piros szívet a tojás másik oldalán? Hát azért vagy nagy szamár, mert nem vallod be Julcsinak a szíved vágyát!

Elvörösödött János képe, mint a rák ollója a forró vízben. Ijedten mondta:
- Jaj, édes Kati néni, és ha Julcsi kikosaraz, azt mondja, hogy nem jön hozzám feleségül?!

Kati néni elmosolyodott:
- Fogadjunk három szál kolbászba, hogy nem kosaraz ki!

A legény boldogan fogadott Kati nénivel, mert tudta: az okos öregasszony eddig még egyetlen fogadást sem veszített el. Gyorsan szaladt hát visszafelé. Halkan beszólt az ablakon:
- Julcsi!

A leány kidugta a fejét:
- Mi a baj, János?!

- Kikosarazós kedved van ma?! - kérdezte a legény izgatottan.

Julcsi szíve megdobban, nevetett:
- Picit sem, ha neked kérős a kedved!

János kicsit nekibátorodott:
- Nekem kérős, ha leánykezet is kérhetek!

Julcsi még jobban kihajolt az ablakon:
- Az enyémet kérheted, de csak ha örökre kéred!

A legény most már teljes bátorsággal mondta:
- Örökre és örömmel! Szeretlek, Julcsi!

Olyan csókok következtek, hogy még az arrafelé szálló galambok is megirigyelték a nagy boldogságot.

Ősszel hét falura szóló lakodalmat tartottak. A vicces kinézetű tojást pedig még most is őrzik az üveges szekrényben. Hiába kínált érte egy külföldi hímes tojás gyűjtő csinos összeget, nem váltak meg tőle.