KUTYUSKAI HÉTALVÓK

Kutyuska nemcsak egy ebecske, hanem egy kétszeresen törpefalu neve is.

Miért kétszeresen?

Egyrészt törpék lakják, másrészt csak három házból áll mindössze.

Az első ház a piros GOMBAHÁZ, abban lakik DAGADÁSZ, a kutyuskai főgombász. Ő főleg gombszedésből éldegél.

A második ház SZEDERLAK, abban lakik SZEDERÉSZ, a főszedrész. Ő főleg szederszedésből éldegél.

A harmadik ház a KUTYUSÓL, abban azonban nem kutyus lakik, hanem egy gyakran búslakodó törpe: FIREFURA. Azt, hogy Firefura miből él, nem tudom, de időnkénti búslakodásának okát sejtem: egyik-másik ügye balul szokott kiütni.

A törpék sokféle dolgot kedvelnek: ágyban aludni, vásárban alkudni, szamócát szájba lapátolni, nyelvecskéjüket mézbe lógatni, sült galambbal álmodni, - sőt, sült galambbal a tányérjukon felébredni még jobban!

E törpék igen kedvesek, segítőkészek egymáshoz.

Ha Firefura házacskáján, a Kutyusólon kopácsol, Dagadász és szederész bíztatja, hogy jobban menjen neki a munka. Ha Szederész ízletes szederre lel, nem venné rá a lelke, hogy Firefurának, meg Dagadásznak meg ne mutassa, mielőtt az egészet befalja. Amikor pedig Dagadász sok csodaszép és csoda kövér gombát talál, mindig küld két szomszédjának kellemes gombaszagot a szellő szárnyán.

Hát ilyen segítőkészek egymáshoz a kis törpék! Akárcsak gyakran az emberek is, akik innen, a százéves tölgyfa alól, ahol Kutyuska terpeszkedik, óriásoknak tűnnek, és csak közelről derül ki: mégsem óriások, bár némelyik óriásit tud ásítani.

Nos, a három törpe is szerette gyakorolni az ásítást, utána meg a hétalvást.

Nem olyan nehéz a hétalvás, mint gondoljátok, mert a három is, a hét is - mesebeli szám. Utóbbi annyit jelent: gyakran szerepelnek a mesékben: például az egyik sárkánynak három feje van, a másiknak hét. Mesebeli sárkánnyal, szerencsére, ritkán találkoztam. Fejetlenül viselkedő emberfiával, akinek látszólag volt fej a nyakán, de nem derült ki, hogy - a bendőtömésen kívül - mi okból, sokkal gyakrabban.

Nem jó az ördögöt a falra festeni, emlegetni, - tartja a mondás.

Hát, a mesében a sárkányt sem, mert, az emlegetésre, mint az ördög is, megjelenhet.

Meg is jelent.

Igaz, törpesárkány volt, amelyik csak valamivel nagyobb, mint a legnagyobb gyík, ha viszont a legkisebb gyíkhoz hasonlítjuk, akkor elégedettségünk fokozódhat: annál sokkal nagyobb.

Lángot is fújt ez a törpesárkányt, de csak akkorát, mint egy öngyújtó, vagy egy szál gyufa lángja. Az öngyújtónál azonban ön-gyújtóbb volt, mert az öngyújtót másnak kell a megfelelő rész benyomásával, vagy csavarásával, meggyújtani, a törpesárkány viszont e művelet nélkül is tud lángocskát kifújni. Ki is fújt.

A hétalvó törpék: Dagadász, Szederész és Firefura éppen házikójukban húzták a lóbőrt, vagyis aludták az igazak álmát.

A törpesárkány azonban úgy bedörgött az ablakukon, hogy menten kiugrottak az ágyból.

No, ha kiugrottak, kiugrottak, csak az volt a baj: a bajba meg beugrottak.

A törpesárkány ugyanis kerek-perec kijelentette: ezentúl a százéves tölgyfa kitudjahányéves odúja lesz az ő lakása, és a törpék mindegyike köteles naponta száz legyet fogni neki, mert ő, mint gyíkféle, a legyeket nagyon szereti, még az is mindegy neki, hogy reggelire, ebédre, vagy vacsorára kerülnek elébe e szárnyas hatlábúak.

Ha pedig a törpék nem engedelmeskednek neki, a házukra, meg rájuk nyelvel, - de lángnyelvvel! A végén még, ha nagyon felhergelődik, a százéves tölgyfát is felgyújtja!

Rossz idő következett szegény törpékre: egész naplegyekre kellett vadászniuk!

Így ment ez egy álló hétig. Álló, légyvadászó hét lett a hétalvó hétből!

A főgombászt légyfogás gondja várta, meg még a gombja is leszakadt ráadásul.

A főszedrész méregtől remegett, úgy kergette a legyeket.

Firefura sem volt többé a maga ura! Mindhármuk ura a törpesárkány lett. Az a lángnyelvvel nyelvelő!

Firefura egyre csak azt mondogatta magának:
- FEL A FEJJEL, FIREFURA!

Mondogatni mondogatta, de az orra csak húzta a fejét a föld felé. Búslakodott, - még légyfogás közben is!

Előbb búslakodott, utána meg csodálkozott: mit ki nem tud ő találni, ha a szükség rákényszeríti!

Levelet írt HAMUMANÓ BENEDEKNEK!

Kicsoda Hamumanó?

A Varjú-erdő tűzoltó főparancsnoka. Ő és tűzoltó manói a tűzoltás megszállottjai: szárazság esetén még vizet is alig isznak, hogy több maradjon a tűzoltáshoz.

Ha e tűzoltómanók tüzet láttak, mindig rohantak oltani. Volt tűzoltóautójuk, tűzoltó öntözőcsövük, tűzoltólétrájuk, tűzoltóbaltájuk, tűzoltójelvényük, tűzoltó díszegyenruhájuk tűzoltósisakkal, valamint tűzoltózenekaruk.

Annyira szerettek tüzet oltani, hogy, ha nem volt tűz, inkább ők gyújtottak tüzet, csak legyen mit lelocsolniuk. Húsvétkor is ők voltak a tűzrőlpattant manó menyecskék és lányocskák leglelkesebb locsolói.

Hamumanó Benedek és derék manói Firefura leveléből értesültek a lángot fújó sárkányról. Tíz perc múlva ott voltak a százéves tölgyfánál.

Tizenöt perc múlva a lángot fújó törpesárkány már nem fújt lángot, sőt, még füstölögni is csak befelé mert, magában, azért, amiért Hamumanóék majdnem vízbe fullasztották a százéves tölgyfa kitudjahány éves odújában.

Ám még ez sem volt elég! A törpesárkánynak meg kellett esküdnie sárkányságára és sárgászöld farkára, hogy ő maga fogja értesíteni Hamumanóék tűzoltóseregét, ha még egyszer fellángol benne a lángnyelvelő szenvedély.

Fellángolt-e, vagy mégsem? Nem tudom.

Annyi azonban bizonyos, hogy a törpesárkány a Kutyuska nevű törpefaluból még aznap elköltözött, mindörökre. Titokban öltözött, ami nem volt számára nehéz, mert egyetlen ruhadarabja sem volt.

Dagadász, Szederész, és Firefura mindenesetre cseppet sem sírt utána, sőt, mindhárman úgy örültek, hogy madarat lehetett volna fogatni velük!

Lehetett volna, de a madárfogás nem csak a madárfogásra kész törpén, - hanem a madáron is múlik!

(Folytatom)