Águmbágum, az óriás, meghallotta egy nyuszitól, hogy a közeli hegy barlangjában hatalmas vasláda alussza álmát. Gondolta: ő majd felébreszti, mert biztosan kincset rejt az a láda!

Igen, de termete nem fért be a barlang szűk nyílásán. Éppen arrafelé sétált a varázsló. Águmbágum még neki sem akarta elárulni titkát, ezért csak ennyit mondott könyörgő hangon:
– Segíts rajtam, Hatalmas és Fényességes Varázsló! Törpe szeretnék lenni!

A varázsló vallatóra fogta, hogy miért kívánja ezt. Águmbágum azt füllentette, hogy beleszeretett egy szépséges törpelányba.

A varázsló törpévé változtatta Águmbágumot, aki most már könnyűszerrel bejutott a barlangba. Megtalálta a vasládát, nagy nehezen kinyitotta, és tényleg tele volt a láda gyönyörű ékszerekkel, állatbőr-zsákocskákba tett arany- és ezüstpénzekkel. Elkezdte kihordani a kincset a barlangból.

A hegy, Águmbágum szerencséjére, mélyen aludt, így nem vett észre semmit.

Később felébredt, észrevette, hogy meglopták, de nem tudta, ki lehetett a tettes.

Águmbágum közben rájött: igaz, hogy most gazdag, de kényelmetlen dolog törpévé lenni annak, aki azelőtt óriás volt. Még az egerek is cincogtak rajta, nevették, hiszen törpetermete volt ugyan, de olyan fölényesen, vállveregetően beszélt mindenkivel, mint ahogy óriáskorában szokott.

A hegy alján Águmbágum ismét találkozott a varázslóval. Nosza, belefogott a könyörgésbe:
– Segíts rajtam, Hatalmas és Fényességes Varázsló! Ismét óriás szeretnék lenni! Beleszerettem egy gyönyörűséges óriásleányba!

A varázsló kérdezgetni kezdte, hogy mi lett a szépséges törpelánnyal, aki miatt törpévé varázsolta. Puhult az óriás orra, hebegett-habogott, izzadt, megpróbált a füllentések mezejére lépni, de hiába! A varázsló rájött: hazudik ez az Águmbágum!

Végül az óriás nem tehetett mást, hacsak nem akart egész életére törpe maradni, meg kellett mondania az igazat.

Jó füle volt a hegynek, ő is meghallotta. Iszonyú mérges lett. Elkezdett sziklákat dobálni a törpeóriás felé.

A varázsló azonban nyugalomra intette az erdőkoronás-sziklás uraságot:
– Águmbágum megtévedt, de bocsánatot fog kérni tőled, és visszaviszi barlangodba a kincset! Ugye, Águmbágum?!

Águmbágum szégyenkezve bólintott.

Erre a varázsló ismét visszaadta Águmbágum óriásalakját, aki, kicsit fancsali képpel, de teljesítette, amit ígért.

Visszaadta a kincset a hegynek.

Fancsali képe hamarosan felderült. Amit az előbbiekben füllentett, hirtelen valósággá vált.

A fenyők között megjelent egy bájos óriásleány, sugárzó aranyhajú, kékszemű, nevetős.

Águmbágum óriáslegény hirtelen úgy érezte: az igazi kincs nem a barlangban volt, hanem ott van e leány szemében, mosolyában.