Hol volt, hol nem volt, - de tulajdonképpen, mit szépítsük: mindig volt! - egy ál-Ludas Matyi, sőt, nem csak egy, de egyelőre maradjunk egynél. Özvegy édesanyjával éldegélt, aki nem volt ugyan özvegy, mivel hites férje volt, változó hittel, egy testes veres ember, - de a mese kedvéért, jó, mondjuk özvegynek, nem szokatlan dolog mást mondogatni erről-arról.

Nos ennek az özvegyasszonynak volt egy nagy lakli gyereke, aki a férjére ütött (vagy ez a gyerek a saját feleségére?), és bátor volt, rettentőn. Ámult is a nép, amikor ez a Matyi, halált megvető bátorsággal, ráordított a döglött oroszlánra:
- Takarodj!

El is takarították a döglött oroszlánt. Matyi meg így szólt az anyjához:
- Elmegyek a döbrögfalvai privatizációs vásárba, lúd-ügyben!

Anyja beleegyezett: aki nem ludas semmiben, annak nadrágja előbb-utóbb lyukas. Mit történt ezzel a Matyival lúd-ügyben? Ahány kalendárium, annyiféle a változat. Egyik szerint Döbrögi elvette Matyi libáit, mások szerint csak elfedte Matyi hibáit. A rosszmájúak szerint pedig azt a sok libamájat jelképesen egy lyukas garasért... No de térjünk vissza Matyinkhoz és Döbröginkhöz!

Jól értesült rossznyelvek szerint ez az ál-Matyi, meg az a Döbrögi együtt mondták el a közismert gyerekes mondókát, kis változtatással:
- Én is ludas, te is ludas, gyere ludas, vesszünk össze! Persze, csak látszólag...

Össze is veszett ez a bizonyos ál-Ludas Matyi (de valóságosan ebben-abban ludas!), meg a druszája, Hangosbankosföldi Döbrögi Mátyás. Elővett a Matyi egy csalafinta végű botot, leparancsolta Döbrögit a kényelmes heverőre, majd pedig dolgozott a bottal. Döbrögi készségesen jajgatott:
- Jaj! Jaj! Fáj a popsim, a profitom, fáj a...

A bot csalafinta vége azonban nem Hangosbankosföldi Döbrögi Mátyást érte, hanem a körben álló, Matyit éljenző népet. Matyi utána beszedte a ludak árát a nép erszényéből, a nép azonban ezt sem vette észre. Miért? Nos én nem mondom, azaz írom, hogy azért, mert buta, mint a liba, ráadásul meg tyúkeszű, mivel én, kérem, nagyon finom ember vagyok: nem akarom megsérteni sem a libákat, sem a tyúkokat.

Matyi győztesen felkiáltott:
- Háromszor teszi ezt kenddel Ludas Matyi, vagyis cézárcsekélységem!

Az igazsághoz tartozik (kit érdekel az igazság, kérdik, no ez jó kérdés, ha nem is adható rá vidám felelet), hogy Matyi nem háromszor mutatta be a népnek a Döbrögit verő színjátékot, hanem sokkal többször. Ha már lúd, legyen kövér!

Döbrögi jajgatott, de titokban elégedetten tapogatta profiterszényét, meg nézegette fizimiskáját a "Száz széperkölcsű Döbrögi" című kiadványban, ami inkább beadvány volt, mert beadta a népnek azt, ami... Aki nem akarta bevenni, azzal a törvényszolga-hajdúk erőszakkal bevetették, mivelhogy a szólásszabadság úgy értelmezhető okosan: bármiről szólhatsz, amiről hivatalosan szabad, csak ne téveszd össze a "nem szabad"-ot a szabaddal... Számos kérdés, bizony, tabu, - nem tartod be? Elér a bú! (Ettől függetlenül is elér, persze, de a búdra még rá is lapátolhatnak ezt-azt, akár egy kis vörös iszapot, vagy némi mocskolódást.)

Mi lett az ál-Ludas Matyival, meg Hangosbankosföldi Döbrögi Mátyással? Ma is élnek, ha meg nem haltak, - de miért haltak volna meg? Akik meghaltak, azok nem ők voltak, hanem akikből nem sok bevételi haszna volt a piacgazdaságos államháztartásnak, inkább csak kiadási kára, mármint életükben, - de halálukkal megmutatták: jó, államköltség csökkentő hazafiak.

(2010)