Feltöltve: 2014-02-13 11:11:12
Megtekintve: 6030
HOPP és KOPP (10)
PICIMANÓ HORGÁSZIK
Picimanó sült halat szeretett volna enni. Számba vette: van horgászbot, csalétek, tó, de még patak is.
Mi kell még?
A csalétket bekapó hal.
Ilyen egyszerű a horgászás. Ám egyszerűből csak akkor lesz egyúttal nagyszerű is, ha 1. jön hal, 2. a csalétekre ráharap, a horgon fennakad, 3. a horgász ki tudja húzni a vízből.
Az erdőben volt egy tavacska. Tíz perc múlva Picimanó vígan horgászott. Újabb tíz perc múlva még mindig horgászott, de már kevésbé vidáman. Másik tíz perc jött az előbbihez, akkorra a manócska kissé már unta a haltalanságot. Így dudorászott:
Horgomon csalétek magánya ásít.
Várom a halat, az óriásit!
A szarka jót nevetett rajta, még a farka is le-föl billegett közben:
- Talán fürödni akarsz, hékás, ruhástól?! Ha óriási hal kapja be a horgod, úgy behúz a tóba, hogy Mehemed sem húz ki, még a tehenek segítségével sem!
Ezen Picimanó elgondolkodott, megváltoztatta a dudorászás szövegét:
Halból horgon elég a nagy.
Óriási, rá ne akadj!
Béka is mondja: Kvak! Kvak! Kvak!
Óriási, hordd el magad!
- Hahahaha! - kacagott a szajkó a közeli tölgyfaágon. Egy nagy hal majdnem épp úgy beránt a vízbe, mint az óriási! Kicsi halért fohászkodja, te golyhó!
Picimanó megfogadta a tanácsot:
Nagy-nagy halak, csi-csi-csi!
Horgomra te jöjj, kicsi!
- Brehekekeheheke! - mulatott a manócska szavain a kecskebéka. Mit értesz azon, hogy kicsi hal, amikor magad ilyen pinduri vagy?! Még egy tíz centiméter hosszú halat sem tudsz kirántani a vízből. Csak a hozzád hasonlóan pindurkákat hívd!
Picimanó belátta: igaza van a kecskebékának. Változtatott halat hívogató versikéjén:
Pinduri hal mind itt legyen!
A horgomon csalit egyen!
Nem talál máshol ily csalit:
nem kapható másutt, csak itt!
Hal, ha bájosan pinduri,
csalim nélkül egyre de rí!
Jöttek a pinduri halacskák?
Jöttek. Ettek. Többször is lették a manócska horgáról a kukoricamáléból készített csalit. A horgot nem kapták be, ám ezzel Picimanót nagyon is felhergelték:
Lopós népség! A csalétek
horogra akasztott étek!
Ne egye azt oly mihaszna,
ki a horgom be nem kapja!
Elhatározta: megbünteti a horgáról kukoricamálét csenegető kis uszonyosokat. Miként? Nem tesz a horogra semmit! Ha nincs a horgon semmi, akkor a halacskák kénytelen az éhkoppot nyelni!
A manócska mérges volt, a parton a tölgyfa kérges volt. Ám, amíg a tölgyfa megtartotta érdes kérgességét, addig a manócska nem tette ugyanezt mérgességével. Miért?
Hát azért, mert megjelent egy nevető szemű manólányka, Talantusz Lenke, mire Picimanó máris felejtett halat, vadat, - viszont jött hozzá jó falat. Lenke ugyanis szamócás tortát hozott, versikével:
A születésnapodon,
MOST, versikém elmondom.
Habár Picimanó vagy,
boldogságod legyen nagy!
Erdő, mező szeressen,
szóljon Hozzád kedvesen!
A tortámhoz itt a kés,
meg egy kis meglepetés!
Ebben a pillanatban - honnan, honnan nem? - sokan bújtak elő rejtekhelyükről: Hopp, Kopp, Fácán Bözsi, Fürj Panni, Nyúl Bandi, Pocok Pisti, de még néhány vidáman visítozó vadmalac is. Mindegyikük azt kiáltotta:
- BOLDOG SZÜLINAPOT!
No és hoztak ajándékot is. Hopp elhajítható fadarabot, Kopp kopogtatásra alkalmas kis követ, Fácán Bözsi fácántollat, Fürj Panni kukacot, igaz, előbb csőrbe kapta, utána meg véletlenül bekapta. A vadmalackák is hoztak valamit: éktelen nagy lármát, ami után jobban lehetett élvezni a csendet.
- Hű, el is felejtettem a saját szülinapom! - döbbent rá Picimanó. Ebben is a horgom be nem kapó halak a hibásak! Még jó, hogy a barátaim észben tartották e nevezetes napot!
Aki ajándékot hozott, evett a szamócatortából. Aki nem hozott, mint például Palika, a szarka, az is úgy tett, mintha hozott volna, és szintén csippentett a kerek édességből.
Hazafelé Picimanót újabb meglepetés érte: hatalmas őzlábgombát talált. Otthonáig napernyőként használta, mert a gombakalap olyan volt, mint a kinyitott napernyő, később viszont kirántotta, egy részét bendőjébe berántotta, de még másnapra is maradt belőle.
Este lekörmölte tokba rejtett titkos naplójába:
Kiderült, méghozzá nagyon:
épp ma van a szülinapom!
Kaptam tortát, szamócásat,
amit nem akárki várhat!
Hozták, ették.. Egy pillanat,
s nekem csupán annyi maradt:
szamócaszem pici vége, -
de szívem bú el nem érte,
hiszen Barátaim ették,
szívnek ez öröm, melegség!
(Folytatom)
Picimanó sült halat szeretett volna enni. Számba vette: van horgászbot, csalétek, tó, de még patak is.
Mi kell még?
A csalétket bekapó hal.
Ilyen egyszerű a horgászás. Ám egyszerűből csak akkor lesz egyúttal nagyszerű is, ha 1. jön hal, 2. a csalétekre ráharap, a horgon fennakad, 3. a horgász ki tudja húzni a vízből.
Az erdőben volt egy tavacska. Tíz perc múlva Picimanó vígan horgászott. Újabb tíz perc múlva még mindig horgászott, de már kevésbé vidáman. Másik tíz perc jött az előbbihez, akkorra a manócska kissé már unta a haltalanságot. Így dudorászott:
Horgomon csalétek magánya ásít.
Várom a halat, az óriásit!
A szarka jót nevetett rajta, még a farka is le-föl billegett közben:
- Talán fürödni akarsz, hékás, ruhástól?! Ha óriási hal kapja be a horgod, úgy behúz a tóba, hogy Mehemed sem húz ki, még a tehenek segítségével sem!
Ezen Picimanó elgondolkodott, megváltoztatta a dudorászás szövegét:
Halból horgon elég a nagy.
Óriási, rá ne akadj!
Béka is mondja: Kvak! Kvak! Kvak!
Óriási, hordd el magad!
- Hahahaha! - kacagott a szajkó a közeli tölgyfaágon. Egy nagy hal majdnem épp úgy beránt a vízbe, mint az óriási! Kicsi halért fohászkodja, te golyhó!
Picimanó megfogadta a tanácsot:
Nagy-nagy halak, csi-csi-csi!
Horgomra te jöjj, kicsi!
- Brehekekeheheke! - mulatott a manócska szavain a kecskebéka. Mit értesz azon, hogy kicsi hal, amikor magad ilyen pinduri vagy?! Még egy tíz centiméter hosszú halat sem tudsz kirántani a vízből. Csak a hozzád hasonlóan pindurkákat hívd!
Picimanó belátta: igaza van a kecskebékának. Változtatott halat hívogató versikéjén:
Pinduri hal mind itt legyen!
A horgomon csalit egyen!
Nem talál máshol ily csalit:
nem kapható másutt, csak itt!
Hal, ha bájosan pinduri,
csalim nélkül egyre de rí!
Jöttek a pinduri halacskák?
Jöttek. Ettek. Többször is lették a manócska horgáról a kukoricamáléból készített csalit. A horgot nem kapták be, ám ezzel Picimanót nagyon is felhergelték:
Lopós népség! A csalétek
horogra akasztott étek!
Ne egye azt oly mihaszna,
ki a horgom be nem kapja!
Elhatározta: megbünteti a horgáról kukoricamálét csenegető kis uszonyosokat. Miként? Nem tesz a horogra semmit! Ha nincs a horgon semmi, akkor a halacskák kénytelen az éhkoppot nyelni!
A manócska mérges volt, a parton a tölgyfa kérges volt. Ám, amíg a tölgyfa megtartotta érdes kérgességét, addig a manócska nem tette ugyanezt mérgességével. Miért?
Hát azért, mert megjelent egy nevető szemű manólányka, Talantusz Lenke, mire Picimanó máris felejtett halat, vadat, - viszont jött hozzá jó falat. Lenke ugyanis szamócás tortát hozott, versikével:
A születésnapodon,
MOST, versikém elmondom.
Habár Picimanó vagy,
boldogságod legyen nagy!
Erdő, mező szeressen,
szóljon Hozzád kedvesen!
A tortámhoz itt a kés,
meg egy kis meglepetés!
Ebben a pillanatban - honnan, honnan nem? - sokan bújtak elő rejtekhelyükről: Hopp, Kopp, Fácán Bözsi, Fürj Panni, Nyúl Bandi, Pocok Pisti, de még néhány vidáman visítozó vadmalac is. Mindegyikük azt kiáltotta:
- BOLDOG SZÜLINAPOT!
No és hoztak ajándékot is. Hopp elhajítható fadarabot, Kopp kopogtatásra alkalmas kis követ, Fácán Bözsi fácántollat, Fürj Panni kukacot, igaz, előbb csőrbe kapta, utána meg véletlenül bekapta. A vadmalackák is hoztak valamit: éktelen nagy lármát, ami után jobban lehetett élvezni a csendet.
- Hű, el is felejtettem a saját szülinapom! - döbbent rá Picimanó. Ebben is a horgom be nem kapó halak a hibásak! Még jó, hogy a barátaim észben tartották e nevezetes napot!
Aki ajándékot hozott, evett a szamócatortából. Aki nem hozott, mint például Palika, a szarka, az is úgy tett, mintha hozott volna, és szintén csippentett a kerek édességből.
Hazafelé Picimanót újabb meglepetés érte: hatalmas őzlábgombát talált. Otthonáig napernyőként használta, mert a gombakalap olyan volt, mint a kinyitott napernyő, később viszont kirántotta, egy részét bendőjébe berántotta, de még másnapra is maradt belőle.
Este lekörmölte tokba rejtett titkos naplójába:
Kiderült, méghozzá nagyon:
épp ma van a szülinapom!
Kaptam tortát, szamócásat,
amit nem akárki várhat!
Hozták, ették.. Egy pillanat,
s nekem csupán annyi maradt:
szamócaszem pici vége, -
de szívem bú el nem érte,
hiszen Barátaim ették,
szívnek ez öröm, melegség!
(Folytatom)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!