Feltöltve: 2014-02-13 09:21:47
Megtekintve: 6353
HOPP és KOPP (9)
PICIMANÓ, MINT SÁRKÁNYREPÜLŐ
A hegy felett sárkányrepülők vitorláztak a szélben. Fel-felvillantak a piros-kék szárnyak.
Picimanó, csöpp irigységgel a hangjában, felkiáltott:
- Ha most egy igazi sárkány jönne, de megijednétek!
Hopp is arrafelé kószált, meghallotta, hogy mit mondott Picimanó, és tréfásan megjegyezte:
Az igazi sárkány? Juj!
Az a szélbe lángot fúj.
E nélkül is, nem kétes,
a repülés veszélyes!
Hopp továbbment.
Picimanó pedig leült egy kőre. Gondolkodott. Felállt. Újból leült. Ismét gondolkodott.
Hirtelen felkiáltott:
- Én is sárkányrepülőzni fogok!
- Ve-szélyess! Ve-szélyesss! - lármáztak körülötte a szajkók.
- Ti is repültök! - mondta nekik a manócska.
- Mi saját szá-szárnyunkkal! A sajátunkkal! - hangoskodtak a szajkók.
Eldobott műanyag zsák darabjaiból, zsinegből, fadarabkákból a manócska gyorsan elkészítette sárkányrepülőjét.
Neki tetszett, a varjaknak nem. Le is károgtak neki a magasból:
- Kár! Rák! Kár rá! Kő! Karó! Hamar munka ritkán jó!
Picimanó nem törődött velük. Egy vakondtúrás tetejéről, a szél segítségével, fura szerkezetével levegőbe emelkedett. Közben még dalt is költött:
Szél-kölök lök!
Repülök!
Jaj! Jaj! Mégsem!
Leesem!
Juj! Juj! Juj!
Jaj! Jaj! Jaj!
..de itt egy gally!
Bizony, jó, hogy ott volt a gally. Abban megkapaszkodhatott. A sárkányrepülő szárnya elszakadt. A manócska nadrágja csak megkarcolódott, mert az ördögbőrből készült.
- Én megtanítalak repülni! - cinegte a cinege. A madárka hálás volt Picimanónak, mert a manó BALRA BÁBOK! című verse nagyon hasznosnak bizonyult a számára. Ez még az ősz elején volt. Ekkor írta Picimanó:
Ne arra babrálj, te balga!
Elárulom: báb van balra!
Jegyezd meg jól: balra - báb!
Aztán bekapd legalább!
Tényleg sok rovar bábja volt balra, ezeket otthagyni a cinege nem volt balga. Ám most hiába mutogatta, viszonzásul, a manónak, hogy mint kell ágtól-ágig repülni, Picimanó inkább ágtól-ágig mászott lefelé, végül a földre huppant, és kimerülten lógatta a nyelvét. Nagy a különbség nyelvet öltés, valamint a nyelvlógatás között, - ezt talán már mások is tapasztalták!
A manócska fejéből azonban nehezen lehetett kiverni azt, amit beletett. Nekiállt új sárkányrepülőt készíteni.
Most nagyon gondosan dolgozott. Amikor készen lett, kiment a rétre. Fűszálakból széljelző készüléket is szerkesztett, nehogy megint túl erős szélben induljon el.
Itt, az erdőtől kissé távolabb, nem vihette neki fának, bokornak a szél, és a dús fűre is jobb, biztonságosabb leszállni, mint fatetőre.
Hirtelen a levegőbe emelkedett. Vidáman vitorlázgatott ide-oda, még a pocok figyelmeztetésére is jutott ideje:
A magasban ott a vércse!
Ebből, pocok, rögtön érts te!
Ha vércsét lát okos pocok:
kapja magát, s lyukba kocog!
A pocok el is kocogott.
Leszállt Picimanó, - vagy ott maradt a levegőben, mindmáig? Mit gondoltok?
Semmi sem tart örökké, még a sárkányrepülőzés sem.
Picimanó lassan leszállt. Jó helyre?
Nagyon is jó helyre, mert éppen felfedezőtársa, a csinos manókislány, Talantusz Lenke lábai elé.
Lenke nagyon megörült:
- Éppen téged kerestelek, Karampusz! Eljössz velem a patakhoz, békát brekegtetni?
- Máris mehetünk! - egyezett bele a manócska. Ám szükségesnek tartotta hozzátenni:
- Már nem vagyok Karampusz, visszavettem valódi nevem, a Picimanót. A Karampusz nagyon vad, ijesztő név, hasonlít a krampuszra.
A manókislány nevetett:
- Itt van pofidra egy pusz, tőlem lehetsz te krampusz! Ám a Picimanó tényleg jobban tetszik nekem is..
Leszaladtak a patakhoz. Itt mindketten fontos felfedezést tettek, közösen, de Picimanó tette versbe:
Zöld békuci brekeg, mikor brekegtetik,
s magától is brekeg, ha neki úgy tetszik.
Ám gólyával béka nem köt barátságot.
Láttuk a pataknál! Menj oda, meglátod!
Hosszú csőr, hosszú láb.. Gólya Szépek Szépe!
Mégsem kell békának gólyacsőrös béke!
(Folytatom)
A hegy felett sárkányrepülők vitorláztak a szélben. Fel-felvillantak a piros-kék szárnyak.
Picimanó, csöpp irigységgel a hangjában, felkiáltott:
- Ha most egy igazi sárkány jönne, de megijednétek!
Hopp is arrafelé kószált, meghallotta, hogy mit mondott Picimanó, és tréfásan megjegyezte:
Az igazi sárkány? Juj!
Az a szélbe lángot fúj.
E nélkül is, nem kétes,
a repülés veszélyes!
Hopp továbbment.
Picimanó pedig leült egy kőre. Gondolkodott. Felállt. Újból leült. Ismét gondolkodott.
Hirtelen felkiáltott:
- Én is sárkányrepülőzni fogok!
- Ve-szélyess! Ve-szélyesss! - lármáztak körülötte a szajkók.
- Ti is repültök! - mondta nekik a manócska.
- Mi saját szá-szárnyunkkal! A sajátunkkal! - hangoskodtak a szajkók.
Eldobott műanyag zsák darabjaiból, zsinegből, fadarabkákból a manócska gyorsan elkészítette sárkányrepülőjét.
Neki tetszett, a varjaknak nem. Le is károgtak neki a magasból:
- Kár! Rák! Kár rá! Kő! Karó! Hamar munka ritkán jó!
Picimanó nem törődött velük. Egy vakondtúrás tetejéről, a szél segítségével, fura szerkezetével levegőbe emelkedett. Közben még dalt is költött:
Szél-kölök lök!
Repülök!
Jaj! Jaj! Mégsem!
Leesem!
Juj! Juj! Juj!
Jaj! Jaj! Jaj!
..de itt egy gally!
Bizony, jó, hogy ott volt a gally. Abban megkapaszkodhatott. A sárkányrepülő szárnya elszakadt. A manócska nadrágja csak megkarcolódott, mert az ördögbőrből készült.
- Én megtanítalak repülni! - cinegte a cinege. A madárka hálás volt Picimanónak, mert a manó BALRA BÁBOK! című verse nagyon hasznosnak bizonyult a számára. Ez még az ősz elején volt. Ekkor írta Picimanó:
Ne arra babrálj, te balga!
Elárulom: báb van balra!
Jegyezd meg jól: balra - báb!
Aztán bekapd legalább!
Tényleg sok rovar bábja volt balra, ezeket otthagyni a cinege nem volt balga. Ám most hiába mutogatta, viszonzásul, a manónak, hogy mint kell ágtól-ágig repülni, Picimanó inkább ágtól-ágig mászott lefelé, végül a földre huppant, és kimerülten lógatta a nyelvét. Nagy a különbség nyelvet öltés, valamint a nyelvlógatás között, - ezt talán már mások is tapasztalták!
A manócska fejéből azonban nehezen lehetett kiverni azt, amit beletett. Nekiállt új sárkányrepülőt készíteni.
Most nagyon gondosan dolgozott. Amikor készen lett, kiment a rétre. Fűszálakból széljelző készüléket is szerkesztett, nehogy megint túl erős szélben induljon el.
Itt, az erdőtől kissé távolabb, nem vihette neki fának, bokornak a szél, és a dús fűre is jobb, biztonságosabb leszállni, mint fatetőre.
Hirtelen a levegőbe emelkedett. Vidáman vitorlázgatott ide-oda, még a pocok figyelmeztetésére is jutott ideje:
A magasban ott a vércse!
Ebből, pocok, rögtön érts te!
Ha vércsét lát okos pocok:
kapja magát, s lyukba kocog!
A pocok el is kocogott.
Leszállt Picimanó, - vagy ott maradt a levegőben, mindmáig? Mit gondoltok?
Semmi sem tart örökké, még a sárkányrepülőzés sem.
Picimanó lassan leszállt. Jó helyre?
Nagyon is jó helyre, mert éppen felfedezőtársa, a csinos manókislány, Talantusz Lenke lábai elé.
Lenke nagyon megörült:
- Éppen téged kerestelek, Karampusz! Eljössz velem a patakhoz, békát brekegtetni?
- Máris mehetünk! - egyezett bele a manócska. Ám szükségesnek tartotta hozzátenni:
- Már nem vagyok Karampusz, visszavettem valódi nevem, a Picimanót. A Karampusz nagyon vad, ijesztő név, hasonlít a krampuszra.
A manókislány nevetett:
- Itt van pofidra egy pusz, tőlem lehetsz te krampusz! Ám a Picimanó tényleg jobban tetszik nekem is..
Leszaladtak a patakhoz. Itt mindketten fontos felfedezést tettek, közösen, de Picimanó tette versbe:
Zöld békuci brekeg, mikor brekegtetik,
s magától is brekeg, ha neki úgy tetszik.
Ám gólyával béka nem köt barátságot.
Láttuk a pataknál! Menj oda, meglátod!
Hosszú csőr, hosszú láb.. Gólya Szépek Szépe!
Mégsem kell békának gólyacsőrös béke!
(Folytatom)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!