BÚCSÚ SÜNÓKÁÉKTÓL

Sokféle tájra utazott Sünóka és Nyúl Benő, és minden utazásuk érdekes volt. Nem gondoltam, hogy hamarosan búcsút veszek tőlük, és én utazom el valahová.

Hol volt ez a valahol?

Bikmakkbükkföldön. Oda csábított el két picike manó: Hopp és Kopp.

Sünóka, a Kerekerdei Hírkürt főszerkesztője, világhíres költő és számtantanár, elutazásom előtt a Legnagyobb Tölgyfa alatt búcsúünnepséget rendezett a tiszteletemre.

Még ajándékokat is kaptam!

Fecsi manó főakadémikus saját vaskos könyvét nyújtotta át. Már a címe is sokat ígért: MINT SZAPORÍTSUNK SZAVAKAT? Hozzátette: - Jól jön az ilyesmi, ha kuka kópéval találkozom, és helyette is nekem kell járatnom a szám!

Deli manó tábornok, a nagyhatalmú tűzoltó főparancsnok létrát hozatott, és azon mászott fel felöltőmig, amire kitüntető érmet tűzött. Ez állt rajta: TÜZEK DICSÉRENDŐ EL NEM OLTÁSÁÉRT.

Kissé meglepődötten kérdeztem:
- A tűz el nem oltásáért is jár kitüntetés?

Deli manó elmosolyodott tudatlanságomon:
- Miért ne járna? Azok, akik nem oltják el a tüzeket, nem veszik el a tűzoltási lehetőségeket a derék tűzoltóktól! Így mások, mármint a tűzoltók, könnyebben jutnak eloltható, vagy el nem oltható lángokhoz.

Ez egy kicsit szíven ütött:
- No, de ha én tüzet találtam volna, akkor nem csak hívom a tűzoltókat, hanem, ha a tűz még kicsi, akkor előbb megpróbáltam volna eloltani!

Deli manó nem jött zavarba:
- Tüzet Te is találtál, mert tűz duruzsol a kályhában, tűz rotyogtatja azt, ami a fazékban fő, tűzön sütik a nyársra szúrt szalonnát.. Soroljam?

Hát ezen én is nagyon elgondolkoztam..

A legbecsesebb ajándékot azonban a világhíres manóköltőtől, Sünókától kaptam.

Mi volt az?

Egy vers, címe pedig a jól ismert közmondás: NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL!

Ha a SEMMIT megtalálod
kisvilágban, nagyvilágban, -
hát az nagyon sokat érő!
Ezt én, komám, rég beláttam!

A SEMMI BAJ jobb a bajnál.
VALAMI sokszor veszélyes!
Valamivel fejbe vernek?
Arra sok fej nagyon kényes!

Persze, igaz, SEMMI kolbászt
kolbászra kell elcserélned,
azoknál, akiknél kolbász,
de híjával vannak észnek..

No, és ha kolbászuk nincsen,
sonkára cseréld a SEMMIT,
ám semminél többet ne adj, -
kis versemből tanulj ennyit!

Utazz el Bikmakkbükkföldre,
de annyit se mondj, hogy: - Bikmak!,
míg nem tudod azt, hogy érte
eme földön mit is adnak!

Ezt követően Sünóka megölelt. Nyúl Benő is meghatottan makogta, nem tudni a búcsú által elérzékenyült szívéből, vagy az erjesztett, szeszes szamócabortól:
- Ha sa-sa-saláta a-azért nyú-nyúlj mi-mindjárt! Ha a sze-szerencse csak nyú-nyúlfarknyi, a-azt-is fo-fogd meg, jól!

Biztosítottam e derék nyuszit: így fogok tenni!

Fellépett a színpadon a Kerekerdei Kujtorgók manókórus is, száztizenkét hangocska zengte a búcsúdalt.

Abban is bölcs zenés tanácsok voltak, ilyenek:

Sas légy, ne tyúk! Róka, ne lúd! Vész jön? Hamar ússz, mint a hal!

Elbúcsúztam Sünókáéktól.

Később észrevettem, hogy tölgyfaágra akasztott kabátomból lába kelt néhány apróságnak, ezektől is elbúcsúzhatom: elhagyott ezüst irónom (vagyis töltőceruzám), kis noteszkém, zsebkendőm, bő bugyellárisom (vagyis pénztárcám), tizenkét féle dologra is dolgos zsebkésem, meg lyukas szerencsemogyoróm..

Nem kutattam, hogy ezen apróságokat apróságok vitték el, vagy óriások.. Ám óriásokat sehol sem láttam köröskörül..

VÉGE