Feltöltve: 2014-02-10 19:36:26
Megtekintve: 6018
HOPP és KOPP (5)
HOPP ÉS KOPP ÉS A SZÉL
Hopp, a picurka kis manó, valahányszor meglátott a mogyoróbokron egy érett mogyorót, hosszú pálcájával megütötte az ágat, és hopp! - máris zsákba dugta a lehullott, fapáncélba bújt csemegét.
Kopp, a szintén pinduri kis manó, a diófánál szüretelt, de a szél segítségével. Valahányszor azt hallotta, hogy: kopp! - a hang irányába futott, felemelte és - zsupsz! - zsákba dugta a diót.
A szél egyszerre csak azt mondta:
- Szüret után elmegyek hozzátok, beleülök a karosszéketekbe, és veletek leszek egész ősszel, meg télen!
Hoppot és Koppot ez nem hagyta hidegen, még a hátuk is libabőrös lett erre a gondolatra.
Ha a szél a kunyhójukban mulat, ott játssza az urat, - akkor vacogni fognak a hidegtől!
Hazasiettek, jól betapasztottak kunyhójukon minden rést mohával, száraz taplógombával, zirgő-zörgő levelekkel.
A szél bezörgetett az ajtón, de a manók nem nyitották ki neki. Kopogtatott az ablakon, de azt se tárták ki előtte. Akkor mérgében elkezdte a kunyhó falát döngetni, és azt süvítette:
Velem bolondját ki járat?!
Merre is van a bejárat?!
- A kéményen keresztül! - kiabálták a manók.
A szél bele is bújt a kéménybe, onnan a kályhába, de a tűz elébe állt, és igen nekitüzesedve azt mondta:
- Ha nem duruzsolsz egy altatódalt, fel is út, meg le is út!
Nekiállt a szél a kályhában, duruzsolt, duruzsolt, és annyira belejött, hogy abba sem hagyta.
Hopp és Kopp pedig a vetett ágyban úgy elaludt, mint a bunda, és olyan szépet álmodott mindkettő, hogy egyikük sem unta!
Hát, ha a duruzsolt dalocskát Tücsökcsápos Tóni hallgatta volna, még neki is tetszett volna, ha ezúttal nem is ő szerezte zenéjét, nem ő írta is a szövegét:
Züm-züm-zümzümzöm!
Mind jók legyetek!
Kergessetek fürgén, frissen
szélkerekeket!
Dum-dum-dinidum!
Dió, mogyoró!
Szélkerekek szaladjatok, -
futni csuda jó!
Sim-sum-sisisüm!
Én vagyok a szél!
Faparázsról égő csillag
nekem mit mesél?
Dan-dan-danadam!
Álomföldi táj
szemetekre előbb-utóbb,
érzem, rátalál!
(Folytatom)
Hopp, a picurka kis manó, valahányszor meglátott a mogyoróbokron egy érett mogyorót, hosszú pálcájával megütötte az ágat, és hopp! - máris zsákba dugta a lehullott, fapáncélba bújt csemegét.
Kopp, a szintén pinduri kis manó, a diófánál szüretelt, de a szél segítségével. Valahányszor azt hallotta, hogy: kopp! - a hang irányába futott, felemelte és - zsupsz! - zsákba dugta a diót.
A szél egyszerre csak azt mondta:
- Szüret után elmegyek hozzátok, beleülök a karosszéketekbe, és veletek leszek egész ősszel, meg télen!
Hoppot és Koppot ez nem hagyta hidegen, még a hátuk is libabőrös lett erre a gondolatra.
Ha a szél a kunyhójukban mulat, ott játssza az urat, - akkor vacogni fognak a hidegtől!
Hazasiettek, jól betapasztottak kunyhójukon minden rést mohával, száraz taplógombával, zirgő-zörgő levelekkel.
A szél bezörgetett az ajtón, de a manók nem nyitották ki neki. Kopogtatott az ablakon, de azt se tárták ki előtte. Akkor mérgében elkezdte a kunyhó falát döngetni, és azt süvítette:
Velem bolondját ki járat?!
Merre is van a bejárat?!
- A kéményen keresztül! - kiabálták a manók.
A szél bele is bújt a kéménybe, onnan a kályhába, de a tűz elébe állt, és igen nekitüzesedve azt mondta:
- Ha nem duruzsolsz egy altatódalt, fel is út, meg le is út!
Nekiállt a szél a kályhában, duruzsolt, duruzsolt, és annyira belejött, hogy abba sem hagyta.
Hopp és Kopp pedig a vetett ágyban úgy elaludt, mint a bunda, és olyan szépet álmodott mindkettő, hogy egyikük sem unta!
Hát, ha a duruzsolt dalocskát Tücsökcsápos Tóni hallgatta volna, még neki is tetszett volna, ha ezúttal nem is ő szerezte zenéjét, nem ő írta is a szövegét:
Züm-züm-zümzümzöm!
Mind jók legyetek!
Kergessetek fürgén, frissen
szélkerekeket!
Dum-dum-dinidum!
Dió, mogyoró!
Szélkerekek szaladjatok, -
futni csuda jó!
Sim-sum-sisisüm!
Én vagyok a szél!
Faparázsról égő csillag
nekem mit mesél?
Dan-dan-danadam!
Álomföldi táj
szemetekre előbb-utóbb,
érzem, rátalál!
(Folytatom)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!