HOPP ÉS KOPP ÉS A TOJÁSOK

Hopp és Kopp, e két kis manó, egyik nap arra ébredt erdei kunyhójában, hogy nincs otthon ennivaló. Igaz, picike cicamicájuk igazán ennivalóan kedves, de nem tanácsos e kis szeleburdit megkóstolni!

No, leültek gondolkozni: bal felől Hopp, jobb felől Kopp, középen, kettőjük között, pedig a cicamica.

Gondolkoztak, gondolkoztak, de semmit sem tudtak kigondolni arra: mit is egyenek reggelire, ha üres a kamrájuk?

Helyet cserélt a két manó: Kopp átült a bal oldalra, Hopp a jobb oldalra. Remélték, hogy így jobban megy a gondolkozás. Nem ment jobban, csak ugyanúgy, ahogy addig: sehogyan sem.

Ám egyszer csak a tyúkanyó elkezdte mondogatni:
- Kot-kot-kot-kot-kotkodács! Kot-kot-kot-kot-kotkodács!

Erre eszükbe jutott a tyúkanyó fészke, és benne a három tojás!

Kopp ezt javasolta:

Cicamica,
s kedves Hopp!
Ne nyeljük az
éhkoppot!
Van tojás,
van serpenyő, -
süssünk tojást,
egy-kettő!

Hopp azonban így válaszolt:

Baba, bimbó mélyén bibe.
Tojásból lesz kicsi csibe!
Tojást kikölt ügyes tyúk,
ha alatta otthagyjuk!

A cicamica is belenyájaskodott a párbeszédbe:

A tojásnál jobb a csibe, -
az sem baj, ha még kicsike!
Én megenném majd a mellét,
meg, - amit mellette lelnék!

Okos cica nem válogat:
hájat, májat, zúzát bekap!
Csibe combját rögvest eszi, -
s nem ám balgán félreteszi!

Hopp és Kopp egyszerre búbozott le néhány huppanó hoppot és kurta koppot a cica feje búbjára:

Ne bántsd majd a kiscsibét!
Abból tarka tyúk lesz még,
vagy kakas, nagytarajú,
s kél büszke kukurikú!
Keltetünk, kikeltetünk!
Három csibénk lesz nekünk!

Három hét múlva ki is kelt a három tojásból három kiscsibe: Pityi, Patyi, Lityi.

Hopp és Kopp úgy megszerették a három kiscsibét, hogy, amikor csak tehették, velük játszottak.

Miféle játékokat?

Hopp kitalálta a huppantóst. Kopp kiötlötte a koppantóst.

Pityi, Patyi, Lityi meg összedugta a fejét, és a három fej együtt kitalálta a csippentőst. Velük játszott a cicamica is, de az, ha megcsípték a farkát, mindig azt nyávogta: - Nem ér a nevem!

Egyébként mindhárom játék egyszerű fogócska volt, csak más-más kiszámolós versikével.

Hoppé így szólt:

Hup, hup, huphuphup!
Porban fürdik hasznos tyúk.
Kútból ördög ki-kinéz.
Ha nem futsz el, baj lesz még!
- Kitűnő, kot, kot, kot! - mondta a tyúk, mivel őt a versike hasznos állatként említette.

Kopp is gyorsan költött egy versikét:

Kop, kop, kopkopkop.
Csörgő szarka gyűrűt lop.
Ördög gyomra de korog!
Kit kap be ma? Fussatok!

A szarka a bükkfaágról tiltakozott:
- Azt a gyűrűt szereztem! A fészkemben eltettem. A szerzés még nem lopás. Nem igaz? Ki mondhat mást?

- Én! - vágta rá Kopp. Enyém volt a gyűrű! Nem minden szerzés lopás, de a gyűrűt a kunyhónkban találtad, - és elcsented!

Hopp másra terelte a szót, Koppra panaszkodott, rá mutatott:

Bim-bam-bilibam!
Versikédben ördög van?
Elcsented az ördögöm!
Ezért nem jár köszönöm!

- No, mi az? Én talán nem tehetek a versembe ördögöt, csak te?! Az ördög mindenkié! - sértődött meg Kopp.

Pityi, Patyi, Lityi azonban békítően csipogta:

Pity, pity, pitypitypity!
Manó manót meg is csíp?
Kéri három kiscsibe:
legyen másik versike!
Kukac kacag viszályon.
Az ördög elugráljon!
Fogó legyen legelébb,
ki előbb fog kiscsibét:
Pityit, Patyit, vagy Lityit, -.
ő legyen a fogó itt!

Ebben - csodák csodája! - mind egyből megegyeztek. Kettőből már fogócskáztak is.

(Folytatom)