BIBI MANÓ LOVAT KERES

Bibi manó Kerekerdőben éldegél. Kicsi házacskájának már kész a vázacskája, de addig is lakik itt-ott, gyakran veremfenéken, ha verembe esik.

Utóbbiról nem ő maga tehet, hanem az, hogy Kerekerdőben nem igaz a mondás: AKI MÁSNAK VERMET ÁS, MAGA ESIK BELE.

Ellenkezőleg. A Bibi manónak szánt verembe Bibi szokott belesni, a veremásók pedig saját, drágakövekkel kirakott karosszékükbe esnek bele a fáradtságtól, mert a veremásás nem könnyű munka, ha esetleg jövedelmező is.

No de, e történet szempontjából, most nem itt van a bibi, hanem ott, hogy Bibi manó olvasott egy könyvet a lovagokról, és szeretett volna az Igazság Lovagja lenni, - ám lehet valaki lovag ló nélkül? A ló szerepét Bibi nyerge alatt senki sem akarta elvállalni.

Bibi először a libát kérlelte:

Igen tisztelt Liba Úr!
Tegyen a jó lóra!
Legyen lovam! Nem lelhet
vitézebb manóra..

A liba azonban öntelten sziszegte:

Lóvá tenne?! Vérmes remény!
Ki lesz ló vermek fenekén?!
Gondoljon inkább a tyúkra!
Arra vár, hogy sarkantyúzza!

No, futott Bibi a tyúkhoz, aki éppen előadást tartott arról miként kell kunkorodó kukaccal kecsesen kukacoskodni. A jó modor éppúgy kell, mint a jó motor!

A tyúk, azzal a nagy tyúkeszével, készségesen elismerte, hogy ő az ábécé legkitűnőbb tudósa. Ám azt már tagadta, hogy lóvá való kinevezése jó ötlet volna:

Én csipkedek, de csak kicsit,
mert megnézik azt, hogy ki csíp!
Néha itt-ott kapirgálok,
de ha kell, - rögvest megállok!
Most vágtassak?! Hová, mondja?!
Nekem szent más szemétdombja!
Büszke taraj ring, szerteszét:
nálunk is van elég szemét!

- Nem baj! - legyintett Bibi manó. Máris megyek a kacsához, amíg a nap le nem áldoz!

A kacsa éppen a baromfiudvar lapját, a HÁPHÁPHÁP nevű bohóckodó újságot szerkesztette.

Még nem olvastátok a Hápháphápot? Azt az óriási falragaszt sem láttátok, amelyik az olvasására buzdít? Tudjátok, azt, amelyiken nagy betűkkel ez áll:

MIKÉNT KERÜLD EL A NÁTHÁT?
OLVASS! ITT VAN A HÁPHÁPHÁP!
EZT OLVASSA MINDEN EVET,
S A NÁTHÁN CSAK JÓKAT NEVET!

Ki is az evet? Hát az a bundás farkú állatka, aki azt a kedves "Pá!"-t kapta. Úgy is hívják őt, hogy mókus, de ha tudod róla - jó?! - kuss!

A kacsa háromszor is körbekacsázta Bibi manót, mielőtt arról nyilatkozott volna: szívesen lenne-e Bibi manó lova, vagy mégsem. Utána viszont így hápogott:

Háp! Háp! Háp!
Vár! Vár - láp!
Táp? Táp? Táp?
Hát.. Láb - láp!

Bibi manó elővette a kacsaszótárt, és annak segítségével lefordította a választ: a kacsa nem szeretne Bibi manó lova lenni, mert az ilyen lovat ingoványos talaj (láp) várja, és nemigen telik neki kacsatápra, lába pedig könnyen rálép a lápra, ami végzetes lehet.

Bibi manó még mindig nem adta fel.

- Megyek a rigóhoz! - kurjantott a lovat akaró makacs manócska. Ő lesz a lovam, még repülni is tud, így táltos paripának is beillik!

A rigó éppen a cseresznyefán cseresznyézett, még nem egy tálból ugyan a kerekerdei nagyurakkal, de azért Bibi manó kérdésére elég kevélyen fütyülte le a választ:

Ti-ti-ti-ti-ti-tillió!
Ti-ti-ti-ti-tízmillió!

- Hű! - szörnyedt el Bibi manó. Ez a rigó tízmillióért vállalná csak el, hogy lovam legyen. Ebbe belefájdul a fejem..

A kerekerdei manótanács ezalatt már megneszelte, hogy Bibi manó az Igazság Lovagja akar lenni, és ehhez most lovat keres.

A nemes tanács dehogy akart ügyében kerékkötő lenni, nem szokása ez olyankor, amikor a kerékbetörést is választhatja! Fecsi manó ugyan ledarálta, hogy Bibi manó ötletét darálják le a darálón, ami elektromos, utána meg kéz kezet ha mos..

Ám a mézes szájú Manónyájas, Kerekerdő Bölcse, másként határozott:
- LOVAT ADUNK ALÁJA!

No, álmélkodtak is a döntésen a magonc udvaroncok, de Sünóka, a híres kerekerdei manóköltő, már vezette is ki a palotából azt a gyönyörű fogú agarat, - nincs több ilyen szépség a nap alatt! Olyan dallamosan ugat, - hű, de adnak neki utat! Akihez ő beáll lónak, máris szólhat a hollónak!

Bibi manó most is annak áldozata lett, hogy a kerekerdei közmondások néhanapján kissé mások, mint másutt.

Így az "AMELYIK KUTYA UGAT, AZ NEM HARAP" mondás sem szó szerint értendő. Nem szó szerint, inkább szósz szerint. Erre most Bibi manó sok bibije, és nyelvet öltő felöltője lett a tanúbizonyság.

Ám Bibi manót végül az a nagy megtiszteltetés érte, hogy maga Manónyájas ütötte lovaggá.

Igaz, Manónyájas, mint bölcselő, a gondolatokkal biztosabban bánt, mint a karddal, és így Bibi manót nem a vállán ütötte meg e lovagi harci szerszámmal, hanem tévedésből a manó kobakját érte a megtiszteltetés, továbbá véletlenül nem is olyan gyengéden ütött, mint Bibi manó várta. Persze, az erős ész és erős kéz találkozhat..

No, majd, ha a lovaggá ütött manó magához tér, egyéb kalandjaira is rátérhetünk.

Ti pedig, ha szintén lovagok szeretnétek lenni, csak szóljatok nekem!

Kardom ugyan nincsen, mert már régen leszoktattak a kardoskodásról, de azért bármikor lovaggá ütlek bennetek egy palacsintasütővel..

(Folytatom)