Ha világgá megyek,
ki eteti a
kis vörösbegyet,
ki ad magot
a cinkének?
Ha magára marad
a Tó,
a ringató,
csónakom
üresen mereng:
léket kéne
kapnia,
s elsüllyedni,
hogy ne lássa,
hová süllyed még
a Haza...
.
Ma kék a köd,
és nem is száll fel,
sűrű és sós,
mint a könny,
mint a Holt-tenger,
már a fejem is kék,
asszem, menni kék...
Gáz ez az ország!
Ez a nemrég volt
kis terülj-terülj,
nézd,
én is már csak
voltam,
egy a harcosok közül,
ki küzd, nem menekül!
...Most lyukas szívemben
szél zenél,
mint téli tó,
dermedek,
s homlokomra
kék köd ül:
még hülyének néznek!
Mikor már
mindenki elment,
"ez" még mindig
itthon csücsül,
s totojázik:
a repülőre
felül, nem ül...
.
....fussatok,
fussatok csak el!
Zalán is futott...
de én,
a legkiseBB magyar,
még hűen
itt vagyok...
kacagnak,
mutatnak rám:
nézd,
bolond! bolond!
már mindenki elment,
"ez" meg
őrizgeti
a hont!
...nem sírok,
de nem is vigadok...
lehajtom fejem,
némán
hazaballagok...
.
Ha magyarok jelképe
birka lesz,
nem ló,
nem holló,
én azzá változom!
Megyek én is,
mint kis
szabólegények,
zsebemben az olló...
De addig:
Maradok!
Itt!
Ló!
**