KEREKERDEI VADÁSZOK

No, ilyen gyászos napja nemigen volt még a magára és magának oly sokat adó kerekerdei asztaltársaságnak, - akarom mondani vadásztársaságnak, no de ez a kettő egykutya, akárhány farkat csóvál is

Elsőnek deli manó tábornok, a délceg tűzoltó főparancsnok érkezett vissza a körvadászatról. Néhány galamb már előre turbékolta, hogy a zsákmányból nála csak üres zsákra futotta.

Sünóka, a híres manóköltő, puskával a vállán is buzgón költött ugyan, és később lövéseivel néhány fácánt is felköltött a költői merengésből, de vadásztarisznyájában ő is bánatosan cipelte a semmit.

A kacskaringósan ringószakállas Manónyájas, akit a Kerekerdei Hírkürt nevű helyi világlap világra szóló bölcsként tisztelt, most - zsákmány híján - szintén hallgatott. Még akkor is néma maradt, amikor Mézesmázos Ákos főmanó érkezett meg, egy hajtóval.

A hajtó két lábon érkezett, de Mézesmázos Ákos a maga számára biztonságosabb megoldást választott: ő négykézláb. Mi történt, mi nem? A hajtó nem mutatott nagy hajlandóságot, hogy erről beszámoljon, de amikor Deli manó ráparancsolt, akkor mégis rámutatott Ákosra, és kibökte:

Puskájából nem szállt sörét.
Vederszám vedelte sörét.
Összehordott hetet-havat.
Mondott vadat, s nem lőtt vadat.

Legvégül Fecsi manó érkezett meg, a Manóakadémia elnöki tisztének ármányos várományosa, aki oly hosszasan magyarázta, hogy miért nem lőtt fecskét, kecskét, legyecskét, kerekecskét, gombocskát, hogy a többi főmanó mérgesen vetette oda neki: süsse meg a tudományát! Meg is sütötte, de nem sült ki belőle semmi.

A kerekerdei nagy réten pedig már nyüzsgött a kondér, bogrács, ott lábatlankodott a sok lábas, tepsi, és kezdett a manónép ki-kilesni: hol maradnak a sütni-főzni való elejtett vadak?

A vadhúsra váró manók láttán Manónyájas, vadásztársai előtt, váratlanul kijelentette:
- No, hát nem lőttünk semmit, - és ez l á t s z ó l a g nem nagy dicsőség!

A többiek felkapták a fejüket. Sünóka értette meg elsőként a csíziót, nem csoda, mert olyan éles az esze, mint a borotva, - no, persze, nem olyan, mint egy kerekerdei borotva, amelyikről köztudott, hogy a szakállra csak morog ma, - és másnap sem tesz mást..

Ha pedig a híres manóköltő értette a csíziót, be is szedte érte a tíz diót, s rögvest elszavalta:

Mit kell tennünk? A nemjóját!
Amikor kilóg a lóláb, -
rámás csizmát a patára,
s nem ismer rá a papája!
Jelszó jöjjön: NE LŐJ BAKOT!
HAGYD, HOGY FUSSON AZ ŐZBAKOD!

Erre a többiek is észbe kaptak.

Fecsi manó visszagyömöszölte hátizsákjába a kitűnő kézikönyv első kötetét (HOGYAN CSINÁLJUNK BOLHÁBÓL ELEFÁNTOT?), és gyorsan előhúzta a második kötetet az időszerűbbé vált címmel: HOGYAN CSINÁLJUNK AZ ELEFÁNTBÓL BOLHÁT?

Öt perc múlva Deli manó parancsára a legvastagabb tölgyfákra falragaszokat ragasztottak, és ami rajtuk állt, ahhoz nagyon ragaszkodtak. Csak azt a két feliratot említem, amelyik a legszívhezszólóbb, illetve legmeggyőzőbb volt (bár a gyomorhoz egyik sem intézett szózatot).

Az egyiken ez állt:

NE LŐJ CSAK ÚGY, PIFF-PUFF, VADAT!
Képzeld a helyébe magad!
Élete nem könnyű vagyon..
Szegény vad úgy nő fel: vadon!

A másik viszont a manónép eszét okosította:

AKI OKOS, NEM LŐ VADAT, -
ÍGY MAJD HOLNAPRA IS MARAD!
Ki erre gondosan gondol, -
megszabadul sok-sok gondtól:
nem kell lábas, fazék, tepsi,
mi fő, mi sül, nem kell lesni!

No, ha elejtett vad nem is volt, a kerekerdei nagy réten hamar kifőzték, hogy akkor majd kását főznek!

Ha elmentek Kerekerdőbe, ti is megkóstolhatjátok azt a híres kását, de ne feledjétek, hogy Sünóka pompás versével együtt az igazi.

Azzal, amelyik így kezdődik:

Fácánsültnél jobb a kása!
Ki nem lát ki, be is látja!
Kerek erdőn nincsen mása!
Ugye, kelmed se kér mást ma?!

(Folytatom)