A KEREKERDEI MANÓISKOLA

Sünóka legbuzgóbb tanítványáról, Csincsókáról, többször volt már szó, de egy fecske nem csinál nyarat, egy tanítvány sem iskolát, - a többi nebuló nélkül.

Én is így gondoltam, ezért csatlakoztam Kecseskukac Károly manóhoz, a kerekerdei iskolák főtanfelügyelőjéhez.

Kecseskukac Károly megörült annak, hogy elkísérem, mert szerette mutogatni, hogy ő milyen szigorú.

Félt is Károlytól Bajuszmozgató Aladár, az iskolaigazgató, még bajszát sem merte mozgatni, amikor a tanfelügyelőt meglátta. Ijedtében a szemét is behunyta, hogy ne lássa, de az sem segített.

Mérgesen nézett Károly erre is, arra is. Volt is oka rá: az olvasókönyvek nem olvastak, csak heverésztek, az irkák sem írtak, és egy ajtón hiába díszelgett a táblán: TANÍTÓ, kiderült, hogy ott nem tanít Ó, hanem az Ó egy NAPLÓ nevének végén lopja a napot, - a tanítást elnapolta!

Szerencsére Harangviráglengető Hajnalka is előjött valahonnan, a rajz. és énektanárnő, egy csomó szőrszállal. Barátságosabb lett Károly fizimiskája, mert tetszett neki Hajnalka. Igaz, Hajnalka tanárnőnek is a főtanfelügyelő.

Éles bicskát vett elő Kecseskukac Károly, nekiállt a szőrszálhasogatásnak, pedig szőrszálhasogató kedve, a szépséges tanárkisasszony láttán, már szőrén-szálán eltűnt, - de hát fő a kötelesség!

Amikor e tanfelügyelővel beléptünk az osztályba, ott olyan csend volt, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett, de mégsem volt akkora csend, mint amikor a légy zümmögését sem lehet hallani.

Utóbbi, kissé körmönfont kijelentés oka: az osztályteremben a kefehajú Sörtéske Törpécske műanyag zacskóban háromszáz legyet zümmögtetett. Azt volt ám a zümmögés!

Itt rögtön kiderült: Sünóka nem csak híres költő, és a Kerekerdei Hírkürt főszerkesztője, - hanem micsoda kiváló számtantanár is!

Mire Sörtéske Törpécske, Sünóka felszólítására, leszámolta a szeméttartóba a háromszáz legyet, és rájuk tette a tartó fedelét, nem csak a zümmögés szűnt meg, hanem Törpécske is úgy megtanult számolni, hogy csak na!

Kecseskukac Károly elismerően hajolt meg Sünóka előtt, de én sem sajnáltam tőle egy barátságos biccentést.

Ezt követően Sünóka Nyifinyafka Nyefele manógyerektől kérte a házi feladatot, ami fogalmazás volt, tetszés szerint bármiről. Nyefele ugyan fogalmazás helyett tévedésből ezt írta fel magának: bogárhozás, és egy szarvasbogarat hozott.
Sünóka azonban megengedte neki, hogy fogalmazás helyett elszavalhassa az ő MIÉRT HASZNOS A NYAFOGÁS? című versét:

Ó, én vígan nyafogok,
s kitartok egy kalapot!
Beletesznek csemegét:
- Nyafizásból de elég!
Csemegém belegelem,
s kivisítom kereken:
kellene egy kisvasút,
állomás, meg alagút!
Büszkén tartom kalapom:
kivisítom, megkapom!
Megkapom az agarat,
meg a császármadarat.
Minek kopjon a torok?
Vettem egy kis robotot.
Kalapot tart, nyafizik..
Én meg játszom ott, meg itt!

Szépen szavalt ez a Nyifinyafka Nyefele manógyerek, meg is kapta érte az ötöst: öt barackot nyomtak a feje búbjára, de eléggé savanyú pofikát vágott hozzá, úgy látszik, éretlenek voltak a barackok.

Ezek után Mindenlébenkanál Klárika olvasta fel TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK című fogalmazását:

Egyszer a buzgó MIÉRTEK
erre-arra választ kértek.
Lassan jöttek a válaszok,
s nem is voltak túl vállasok.

Egyszer jött épkézláb ÖTLET,
s kés is: az ötletből öt lett!
Megnéztem én mind az ötöt,
- így már egy sem ért egy tököt!

Egyszer konok volt egy KÉRDÉS.
Karon fogta félreértés.
E kérdés most hever, nyugton!
Rajta csinos kényszerzubbony.

- Nem is kérdés, - megjárhatja némely kérdés! - nyomott jutalombarackokat Klárika fejére is Sünóka, majd pedig hozzátette:
- Én is mesélek nektek egy ilyen történetet, hallgassátok áhítattal, mert ezt Manónyájas írta, Kerekerdő Bölcse:

Ó, egy kérdés túl fogas volt!
Lett is ebből kára!
Bámulhat most, kérdőjelként,
otthagyott fogára!

Kikürtölte: ő nem kertel,
habár erre kérték.
No, egyszóval, kimutatta
a foga fehérét!

Most ott kuksol szekrény mélyén,
rajta ruhák csüngnek,
s mikor sétál a nagykabát, -
az már néki ünnep!

Sorsa legyen örök intés
minden okos kosnak:
ruhafogas lesz belőlük,
hogyha okoskodnak!

No, Manónyájas nevének említésére még a főtanfelügyelő is nyájasabb lett.

A manógyerekeknek is nagyon tetszett a vers, csak Kíváncsika Ancsika ijedt meg kissé valamitől, és a szokásosnál kevesebbet kérdezett:

A pityke is lehet hetyke?
Pityeregve nézhet pettyre?
S pitizik-e pitykegombom,
s pitteg-pattog, hogyha mondom?
Zörög ravasz haraszt, csalit,
ha a róka vaddal csal itt?
Ráz-e csörgőt szarka cserre,
s cserreg csereberét erre?!
Teveháton megy-e tehén
telkeken át ez év telén?!
Látni-e majd: légyre - hű! - lő,
s mikorra hűl ki a hüllő?
Kalapács ver hű üllőre,
s dűl kovács, ha benne lőre?!

- Dűl, ha benne sok a lőre, - ennyi elég egyelőre! - kapta meg a neki járó búbos barackokat Sünókától Ancsika, aki ettől megnyugodott.

Egy perc múlva már az egész manóosztály Kertelőcske Kürtölőcske MIT TEGYÜNK? című dolgozatát hallgatta:

Álljon sorba minden sörte!
Fel a lé, le fül és föl!
Törökmézre az csak nézzen,
aki nem tud törökül!
Kánya karma hányja hátra,
ki orrán túl nézeget,
s túl kerekre kerekítget
akármilyen szép szemet!
Húzz ki lutrit! Hívd a macskát,
amely eddig hallgatott!
Haj!-ban, hej!-ben jaj de baj van:
fejen vaj van, s olvad ott!

Itt azonban Lefele Kefele elfenekeletlen manógyereke közbekottyantotta:

Kinek fején túl sok a vaj, -
ne menjen a napra,
s némely hetyke hejehuját
halasszunk holnapra!
Vannak, akik, némi gúnnyal,
súgnak hosszú listát:
kik fürödtek tejben-vajban,
s dehogy lettek tiszták!

Szerencsére ebben a pillanatban meghúzták az ügyeletes macska farkát, - a kerekerdei manóiskolában macskanyávogás jelzi a tanóra végét.

(Folytatom)