MI KELL KEREKERDŐNEK?

Fenti címmel hirdetett versenyt a Kerekerdei Hírkürt, melynek főszerkesztője, Sünóka, a híres erdei manó, most nagyon gondterhelten járkált fel és alá tölgyfabeli dolgozószobájában.

Nem is csodálom, mert rengeteg pályamunkát kellett elbírálnia, ami még neki is nagy munka volt, de nem bízhatta másra. Aki a versenyen nyer, az a nyerő, de aki versenybíró, az gyakran nyelő. Neki kell lenyelnie azokat a szemrehányásokat, amit a nem nyerők hánynak a szemére: miért nem ők nyertek?

Nem babra ment a játék, akarom mondani, a verseny: az első díj egy vadászkürt volt, a második egy postakürt, - de még a harmadik díjasnak is megígérték, hogy ingyen megtanítják kesztyűbe dudálni!

Sünóka elsőnek Nyúl Benő versikéjét olvasta, izgatottan. Félt: a nyúl fűhöz-fához fog kapkodni, szaladni, panaszkodni, ha nem kap díjat. Mi is kell, a nyuszi szerint, Kerekerdőnek?

A hosszú vers így kezdődött:

Mi kell erdőnknek? Fő a fű!
A fű, miben zsong dús nedű!
Két nyúlfülemmel tapsolok,
ha nő a fű, a fű, ha sok!

Bár néha, ebéd után, Sünóka is elrágcsált egy-egy fűszálat, ha nagyon elmerült gondolataiban, és egyszer majdnem fűbe harapott, amikor egy Kerekerdőbe betévedt vaksi vadász tovább tévelygett és összetévesztette őt Nyúl Benővel, de mindezek ellenére - Sok, ami sok! felkiáltással - a nyuszi versét csak harmadik díjra javasolta.

A róka költeményéből csak e szívbe markoló sorokat idézem:

Nyúl kell! Erdőnknek! Új parancs:
nyúlfülhöz érjen minden mancs!
Ha nyulak fülét fogod át,
mancsodban ott a boldogság!

- No, nem egészen! - csóválta fejét Sünóka. Láttam én már a róka mancsában boldogtalan fülű nyulat is!

A medve rigmusai rögtön a lényegre tértek rá:

Az okosak továbblépnek.
Adj erdőnknek, - gépesmézet,
azaz, brumm-brumm, lépes mézet,
amit gép gyűjt, nem a méhek!
Jó a méz, de rossz a fullánk.
A boldogság rögtön hull ránk,
mézes bödön ha számtalan,
s méh, ha van is, fullánktalan..

Sünóka úgy gondolta, hogy a mézgyűjtő gépnek is, ha lesz, szüksége lesz medveorr-koppintó alkatrészre.

Az erdei manó tovább olvasgatta a leveleket. Legvégül a vakondét vette elő.
Az így szólt:

"Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Főszerkesztgető Manó Úr!

Mi kell Kerekerdőnek? Mi kéne, ha vóna?

Én mondom, a vakondok, akinek éleslátását és jövőbe látását a sas is megirigyelhetné: PAJOR!

Pajorból kéne nagyon-nagyon sok, azt én mind megenném, de ha mégis maradna belőle, az sem volna baj, mert a pajor a cserebogár lárvája, belőle lesz a cserebogár. Utóbbit bármire el lehet cserélni, benne van a nevében is.

Engem azzal rágalmaznak, hogy rövidlátó vagyok, pedig, kérem, én mindig eljutok a dolgok, akarom mondani a növények gyökeréig. Igaz, tovább nem, de ez is igen nagy dolog, mert ott, kérem, igen sötét van. Egy szó, mint száz: PAJOR kell Kerekerdőnek!

Tisztelettel: a vakond, alagútgyáros, vakondtúráshegy készítő és földalatti főépítész"

Sünóka egyik hóna alá a vadászkürtöt csapta, a másik alá a postakürtöt. Ez annyit jelentett: az első és második díjat nem adja ki a Kerekerdei Hírkürt, csak Nyúl Benőt tanítják meg kesztyűbe dudálni

Meg is tanították, sőt, egy Kerekerdőbe tévedt vadász még a nyuszi fülét is kicsipkézte, söréttel. A nagy BUMM! miatt hat szarka is megijedt, hatan hét felé szálltak.

Miként szállhat hat hétfelé?

Nos, a válaszért legjobb, ha eljöttök Kerekerdőbe, - ott majd kacifántosan elmagyarázza nektek az a hetyke Picipacipántos, akinek kalapja elefántos, de még azt is megláthatjátok előbb-utóbb, hogy mi van a kalapja alatt! No, akkor bámulhattok!

Megegyeztünk?

(Folytatom)