A CSŐLAKÓ MANÓK

Sünóka, a híres erdei manó, a tisztás szélén szipogást hallott.

Két icurka-picurka, sőt, inkább irinyó-pirinyó manócska ült a füvön, és szemükből potyogtak a krokodilkönnyek.

- Nono, gyerekek, nem vagyunk Afrikában, messze van a Nílus! Miért itatjátok az egereket krokodilkönnyekkel? - szólította meg őket.

Az egyik manócska hüppögött még egy sort, azután megtörölte a szemét. Kis fehér kő alól galagonya levelet húzott elő, arról kezdte olvasni:

Manók vagyunk: Tóni, Lóni.
Csőtésztában szoktunk lógni.

S mi lógott még? Tóni orra:
nem telt neki pónilóra,

s kacsalábon forgó várra, -
így szorultunk csőtésztára.

Mi tagadás: eme csőben
nem éltünk úgy, mint bölcsőben.

Szűk volt a cső, s bár egyenes:
mindkét végén nagyon szeles!

Tóni, a kis szeleburdi,
a sok szelet kezdte unni.

Végül mérges lett a lába,
s jót rúgott a csőtésztába.

Tóni! Fel kell neked róni:
szétrepedt a makaróni!

Az utolsó sornál ismét sírós lett a csöpp manó hangja, és szemrehányóan bökött mutatóujjával társa felé.

Ezt azonban a másik manócska sem hagyta szó nélkül, vissza mutatott, vádlón, Lónira:

Lóni felől, mivel hagyta,
betért a sok BEKI hangya.
Ez mind utálatos állat:
úgy csiklandoz hasat, lábat!

Lóni erre megint felcsattant:

Több volt ám a KIBE hangya!
Bejöttek, mert Tóni hagyta.
Csoda volna, ha e hangyák
szegény manót élni hagynák!

- Mit jelent BEKI, meg a KIBE? - kíváncsiskodott Sünóka.

- A BEKI hangyák bemennek a csőtészta bejáratán, és kimennek a kijáratán! - magyarázta Lóni.

- A KIBE hangyák pedig bemennek a kijáratán és kimennek a bejáratán! - okította Tóni Sünókát.

- ..és Tóni becsalogatta a hangyákat, mert sajtot evett! - kiáltotta Lóni.

- ..és Lóni még inkább becsalogatta őket, mert még több sajtot evett! - visította Tóni, úgy, hogy még egy vadmalac is megirigyelhette volna.

- Azt a sajtos makaróniját! - bosszankodott Sünóka. Ha folyton egymásra mutogattok, egymást okoljátok a bajokért, az sehová sem vezet, de még annál is rosszabb dologhoz, mert veszekedéshez. Én szempillantás alatt olyan házat teremtek, hogy csak na! No és mindegyikteknek külön-külön, nehogy összevesszetek azon: ki kerüljön a földszintre, és ki az emeletre?

No, erre már Lóni is, Tóni is eltátotta a száját, és még akkor is nehezen csukta be, amikor Sünóka a fűszálerdő sűrűjéből előhúzott két gyönyörű, üres csigaházat.

Úgy felmosolygott erre a manók szeme, hogy az még a földről is felszárította az odapottyant krokodilkönnyeket.

- Ráadásul, aki szebb verset ír a házacskájáról, kap egy marék vadcseresznyét! - toldotta meg Sünóka. Ám mindegyiktek a saját háza táján seperjen, akarom mondani, verseljen!

Nem telt bele tűnődő félórácska, készen volt a két versike.

Elsőnek Tóni pattant Sünóka elé:

Én mondom ezt, Manó Tóni,
el kéne a házam tolni!
Jobb lenne ott, a tóparton,
hol a halnak nincsen pardon,
persze, csak ha olyan csacska,
és a horgot be is kapja,
amit kivetnék a házból..
Horgászhatnék, - vetett ágyból!

Lóni nem kevesebb igyekezettel szavalta saját versikéjét:

Én szólok így, Manó Lóni:
az orromnak mért kell lógni?
Házam itt, de egyre lesem:
mikor lesz a magaslesen?
Ott előkapnám a puskát.
Dirr! Durr! Az a puska húst ád.
Szarvashúst szúrnék a nyársra,
s telne büszke trófeára.
Csigaházból lőnék nyulat,
mikor éppen rajtam mulat!

Nem volt ugyan túlontúl hihető, hogy a manócska bodzafa puskájába tett mákszemmel le tudná lőni a szarvast, vagy a nyuszit, - de azért a versike, - versike.

Közben egy szarka is a közelükbe cserregtette magát, majd le is cserregett hozzájuk:
- Cserr.. cserr.. cserr.. cseresznyét!

- Neki nem jár! - kiáltott fel szinte egyszerre Lóni, Tóni. Lop, mint a szarka!

- Nono! - nevetett Sünóka, és szép piros vadcseresznyét dobott fel a szarkának. A szarka azért szarka, hogy időnként elcsenjen ezt-azt. Gyanús volna, ha maholnap csenés helyett ajándékokat kezdene osztogatni!

Megsimogatta a két manócska buksiját, szétosztotta közöttük az érett vadcseresznyét, és hozzátette:
- Ám ti véssétek jól eszetekbe: ne legyetek szarkák soha!

Cseperegni kezdett az eső. Sünóka egy nagy őzlábgomba kerek kalapja alá állt, a két csigaházban pedig a kis manók vidám táncot roptak az eső elől hozzájuk bemenekült szöcskékkel. Tánc közben időnként még a szöcskéknél is magasabbra ugrottak. Igaz, egyszer-kétszer beverték a kobakjukat a csigaház mennyezetébe..

Tóninak eszébe jutott a nóta, aminek szövegét Sünóka írta, rá is zendített:

Csöpp baleset
nem báleset,
s ha báleset,
nem bájeset,
de nem bőgök, -
azt lesheted!

Ebcsont beforr,
bibis baba!
Csíkos házban
csúszik csiga!
Csúszó csigán
csábos a csáp.
Incifinci,
táncoljunk hát!

(Folytatom)