Manóföldi történet

Mesejáték két felvonásban

Írta: Lelkes Miklós Zenéjét szerezte: Róm Gabriel
(a stúdiómunkák még folyamatban).

A mesejáték általános iskolások részére készült.
A szereplők lehetnek gyermekek, felnőttek, illetve különböző életkorú gyermekek és felnőttek együtt is.

ELŐADÁS CSAK A SZERZŐK ENGEDÉLYÉVEL ÉS TANÁCSAINAK KIKÉRÉSÉVEL!

ELSŐ FELVONÁS

Szín: fák, bokrok, gombák, virágok, a távolban hegy, a szín közepén hatalmas arany színű tojás egyik oldala látszik ki a bokrok közül

NYUSZMUSZ MAMA (két kisnyúllal, egyik nyúlfiú, másik nyúlkislány, beugrál a színpadra):

- Ó! Hű! Há! Hó! Micsoda nagy tojás! Ilyet még sohasem láttam!

NYUSZI MANCI (kíváncsian, de kicsit félősen):

Talán rókatojás lehet?
No, akkor én máris megyek!

NYUSZI PISTA (bátran):

Én nem félek oly rettentőn!
Legurítom majd a lejtőn..

NYUSZMUSZ MAMA (magyarázóan, egyúttal figyelmeztetően):

A róka nem tojik tojást, mert.. róka! Rókával ne mókázzatok, és egy ilyen nagy tojás láttán is legyetek óvatosak! Vannak nyuszit rabló madarak, ilyen a sas is, de az nem szokott a földre tojni, magas fán vagy sziklák között van a fészke..
Ám jobb, ha magunktól megyünk, mert még az a csuda nagy valami, ami kiszabadul majd e tojásból, esetleg oda visz bennünket, ahová semmi kedvünk eljutni! A nyúl legyen óvatos, így maradhat ép lakos! Selyemfüves legelő, gyerünk, nyuszik, egy-kettő! (eltávoznak)

A színre most különös kinézetű szerepelő sétál be, egy nyurga manó: Rímcsillogtató Benedek. Nadrágja piros, kabátja sárga, kalapja kék, egyik kezében nagy, végein kissé felkunkorodó papír, másik kezében hatalmas, lúdtollból készült írótoll. Három kis manó költőinas, tanítványai (egyik barna, másik kék, a harmadik fehér ruhában) követik. (A nagy tojást még nem veszi észre egyikük sem, mert az egyik bokor majdnem teljesen elfedi.)

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (kissé túlzottan önérzetesen):

A nevemre vidámabban repülnek a legyek:
Rímcsillogtató is vagyok, - és hozzá Benedek!
Minden versem világhíres, s nagyon büszkén zengem:
erdőnk kerek, és nincs hiány soha kerekekben.
Észkerékből mindenkinek egy kerékkel több van:
manóföldi manó így él, másnál okosabban.

(a három költőinas felé fordul)

- No, bikficek, daloljátok el gyönyörűen megzenésített költeményem, melynek címe: A MI ERDŐNK! Találó cím, mert valóban a mi erdőnkről szó, és nem másokéról.

A három költőinas egy sorba áll, első a barna, második a kék, harmadik a fehér ruhás. Lelkesen éneklik:

A mi erdőnk csudaerdő: tele van az fával,
s ha szárnyasok énekelnek, szárnyal a madárdal.
Csudaerdő! Puszit ígér benne nyúlnak róka,
s kezdődik a puszis-nyuszis, rókás nyúlfogócska.
Itt a gombán gombos mente, nagy okosan, nincsen,
s nincsen-gomb le nem szakadhat, - örömmel jelentem!
Itt a vackor oly vadkörte: nem húz félre szájat,
íze édes, száll feléje a mackós imádat!
A mi erdőnk, Manóföldünk, - az maga a Béke.
Megosztozik mogyorókon pelék pajkos népe.
A vaddisznó olyan szelíd, dehogy röffen másra:
udvarias rifiröfjét, aki hallja, áldja!
Kerek erdőnk, kerek-perec kimondom én, kérem:
olyan erdő, - nincs több ilyen a Földkerekségen!



RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK:

Csodálatos dal volt, megtapsolom magam, mert a szövegét én írtam, de titeket is, mert jól adtátok elő, mindent beleadtatok. Ám mi volt a tegnapi lecke? Nyelvtörő írása! Remélem, hogy nem tört bele a bicskátok.

(A kékruhás leány manócskához fordul.)

Olvasd fel mit írtál, Pililili Borka! Járjon most a nyelved, akár a motolla!

Pililili Borka (a kékruhás manócska):

A PIPI ÉS A PIPACS

Pipiskedő kis pipi pipacsunkat csipkedi. Ej, te pipi, tyúkgyerek! Pipacs pirul helyetted!
RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK:

Neked nem kell pirulnod, a feladat megoldott. Ámde máskor jobb, ha kél, olyan: nyelvet nem kímél!

(A barnaruhás fiú manócska felé fordul.)

Hát, Kackiás Kelemen, mi kél a te nyelveden? Tányért törtél, s fazekat, - de nyelvtörőd elmaradt?

Kackiás Kelemen:

Itt van, Tisztelt Tanítómesterem!

DUGÓS TÖRTÉNET

Üvegnyakban dugó dagadt. Dagadt dugó nyakban maradt. Dagadt dugót de nyaggatták! Nyakaskodott: nyakban hagyták. Ma is ott az üvegnyakban. Ideje, hogy abbahagyjam!

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK:

Nem mondom rosszat akarón, hogy károg rá varjú karón. Ám remélem: írsz majd jobbat, nyelvek erről sustorognak.

(A fehér ruhás manófiúcska felé fordul.)

Ide-oda guriga, Gurgulázó Gabika! Hoztál nyelvtörőt, mi húz, nyelvet, mint kis gézengúz?

Gurgulázó Lalika, a fehérruhás kisfiú:

Hoztam, Tisztelt Mesterem! Mindjárt elő is veszem!

Elővesz egy papírlapot, arról olvassa:

BÁTOR SZÜRKEGÉM

Volt egy madár szürkegém. Ki pattant rá? Szürke rém! A gém, erre kényesen, kit csípett meg rémesen? Rémbe csípett rémeset, - róla a rém leesett. Lesett a rém álla, - s e gém lett a rémálma!

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK:

Nem mondom e gémnek: - Ejnye!, a rém ezt megérdemelte.

Most viszont mi is megérdemlünk egy kis szünetet ezen a vadvirágos tisztáson.

A három költőinas vidáman ide-oda ugrál.

A fehér ruhás, Gurgulázó Lalika, észreveszi a hatalmas tojás bokorból kikandikáló végét, bekukkant a bokorba, majd odafut Rímcsillogtató Benedekhez:

Ó, a bokorban, Mesterem,
valami csillogó terem!
Bokortojás? Még elbotol
benne, ki rímre oly botor!
Ám, aki rímre nem botor,
rímet mindjárt előkotor,
mert a rímmel kihímezett
hímes tojás mosolya szebb!

E versért, Tisztelt Mesterem,
kérem ékes érdemjegyem,
nem lesz az hiúságra ír,
ha Ön egy ötöst ideír..

(A fehér ruhás költőinas hatalmas füzetet vesz elő, amelyen ez áll: ISKOLAI ELLENŐRZŐ, és Rímcsillogtató Benedek felé nyújtja..)

Rímcsillogtató Benedek nevet, beírja a hatalmas ötöst:

Látom, te nem vagy álszerény,
ezért ötöst beírok én, -
viszont lássuk: a csillogó
miért csillog? Hivalkodó?

Mindannyian a bokorhoz sietnek. A hatalmas tojás hirtelen kigurul a bokor alól. Ömlik a sok HŰ! HA! HŰHA! HÁT ILYET!

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (meglepetten, de örömmel):

Hű a kutyafáját! Hű a macska szőrét!
Miféle tojásnak látom nemes ősét?!
Ne legyen a nevem százszor sem Benedek,
ha nem írok erről verset, műremeket!
Ki tojta e tojást? Hatalmas aranytyúk?!
Mókussal, szajkóval majd kinyomoztatjuk!
Fő, hogy az aranytyúk végül enyém legyen:
tojatom, tojatom, - majd versembe teszem!
Arany a markomban, arany a versemben,
arany csibe csipog nálam, kint a kertben...
Gyere mókus, fürge, szajkó, oly beszédes,
szarka, ki szépséges csörgő hangra képes!
Térdig lejárjuk mi utánad a lábunk,
de téged, aranytyúk, végül megtalálunk!

A költőinasok felé fordul:

Bámulgató békák, kertelgető kertek! Gyerünk füles népség, írjunk csodaverset! Nagy tojás, aranytyúk, - kitűnő a téma, jobb ez, mint nyuszinak ízes sárgarépa.

Miközben távoznak a színpadról, nagy szarkacsörgés hallatszik, és a költőinasok mindegyike mond két verssort.

Barnaruhás költőinas:

Toj, toj, toj, toj, - titkos tojás!
Titoktyúk tojta, senki más!

Kékruhás költőinas:

Kikelhet nagy titokcsibe,
s csőre sem lesz tán kicsike!

Fehér ruhás költőinas (most jut eszébe, hogy balul üthet ki a dolog, ezért elkiáltja a két verssort, majd a többiek után gyorsan kiszalad a színről):

...s ha e csibe csibész kicsit,
és a végén popsinkba csíp?!

Juj!

A függöny néhány pillanatra legördül, de mindjárt vissza is tér a szín. Most három tudós jelenik meg, ők egyből megpillantják a hatalmas tojást, amit már nem takar el bokor.

TUDÓS BERCI, TUDÓS MARCI, TUDÓS KARCSI (komoly, fontoskodó arcú manók, Berci ruhája arany-, Marcié ezüst-, Karcsié vörösréz színű, bő köpenyükön több érem, kitüntetés fityeg, és mindegyikük hóna alatt nagy könyv van, fejükön kúpalakú kalap)

TUDÓS BERCI (csodálkozik a tojáson):
- Jé, hát ez meg milyen tojás?! Madár tojta műalkotás? Ily nagyot sohasem láttam, pedig jártam Ázsiában!

TUDÓS MARCI (még inkább ámuldozik):
- Itt ilyet mily állat hagyott?! Strucctojásnál sokkal nagyobb! Talán struccok óriása? Nem is gondolhatok másra!

TUDÓS KARCSI (a nagy meglepetéstől dadogni kezd, és a tojásra mutogat):
- Mi-mi-mi ez a csu-csu-csuda?! Tojás? Honnan gurult oda?!

HOLLÓ HENRIK (nagy fekete madárruhában, csapkod a szárnyaival):
- Én ilyet máskor is láttam! Benne egy törpesárkány van! Kutyából is van nagy, testes, s más is: picurkaként kedves!

TUDÓS BERCI (a madarat letorkolja):
- Tudatlan! Nem hiszünk neked! Mutasd tudós okleveled!

HOLLÓ HENRIK (kissé sértődötten):
- Megjósolom jó előre: törpesárkány lesz belőle!

TUDÓS MARCI (mérgesen):
- No, ez már túl sok a jóból! Tudós legyen, aki jósol! Oktondi! Ne játszd az eszed! Mutasd inkább okleveled!

HOLLÓ HENRIK (védekezőn):
- ..de hisz saját szemmel láttam, egyszer! Törpesárkány van benne! Az kelt ki belőle!

TUDÓS KARCSI (hessegetően):
- Hess, hess, el, tudatlan madár! Tudós veled szóba sem áll!

HOLLÓ HENRIK (csapkod a szárnyával, kirepül a színről)

TUDÓS BERCI (hirtelen megváltoztatja a véleményét):
- Kedves Kollégák, ebben a tojásban sárkány van, és én feltaláltam a sárkánybeszélgető telefont. Ezt a két követ összeütöm. Ha a tojásból kopogás jön erre a hangra, akkor abban sárkányfióka van, nem fóka! (összeüt két követ, a tojásból hasonló kopogás jön vissza) Látják, Tisztelt Kollégák?! Igazam van!

TUDÓS MARCI (elutasítóan):
- Ellenkezőleg! A tojásban levő sárkány azt kopogta vissza, hogy ő nem sárkány! Az én módszerem sokkal jobb: NEM kopogok, és ha erre a tojásban levő sárkány szintén NEM kopog, akkor ez azt jelenti, hogy ő nem sárkány, és én sem vagyok az! Világos, Kollégák?!

TUDÓS KARCSI (megvetően):
- Nem világos, hanem sötét! Az én módszerem a legbiztosabb és legtitkosabb, éppen ezért a legjobb. Nagyot nevetek, és ha a tojásban levő sárkány visszanevet, akkor ez azt jelenti, hogy kinevet benneteket, Tisztelt Kollégák, mert nem sárkány! Odalép a tojáshoz: HE! HE! HE! HEHEHE! A tojásból nevetés hallatszik: HA-HA-HA! BRUHAHA! BREHEHE!

TUDÓS KARCSI (diadalmasan körülnéz):
- Látják, Tisztelt Kollégák, fényes igazam?!

TUDÓS BERCI ÉS MARCI (együtt):
- Ellenkezőleg! Ez nem fényes igazság, hanem fénytelen! A tojásból a sárkány
az Ön szavain nevet, mert Ön sárkánynak hiszi őt, pedig ő nem sárkány!

A TOJÁSBÓL RECSEGÉS HALLATSZIK, majd pedig felszakad a burka és előbújik belőle egy kedves, zöldruhás, humorosan ijesztgető, nyögő sárkányfióka.

A HÁROM TUDÓS (ijedten felkiáltanak): - Jaj! Jaj! Jaj!

TUDÓS BERCI (rémülten):

BÚJJUNK GYORSAN BOKOR MÖGÉ,
MERT MÉG ROSSZUL JÁRUNK!
TÜZET OKÁD, KÖPENYT LERÁG,
BEKAPJA A LÁBUNK!
(félig bebújik egy bokor mögé, onnan nézeget kifelé)

TUDÓS MARCI (térdre esik a sárkányfióka előtt):

KEGYELMEZZ MEG NÉKEM SZÉP HÜLLŐKIRÁLYFI!
TUDÓS ÉRDEMEIM MÁR MESSZIRŐL LÁTNI!
ÍROK MAJD RÓLAD EGY HÍRES, VASTAG KÖNYVET:
EGY MÁZSÁNÁL GRAMMAL SEM LESZ ÁM AZ KÖNNYEBB!

TUDÓS KARCSI (hajlong a sárkányfióka előtt, kérlelőn):

NE FÚJJ REÁM TÜZET, TE TOJÁS CSODÁJA!
ELVISZEM A HÍRED SZÉLES VAKVILÁGBA!
ÖRÖMÖD LESZ BENNE, ÍGÉREM, MEGLÁTOD:
BELÉD SZERETNEK A LEGSZEBB HÜLLŐLÁNYOK!

A TÖRPESÁRKÁNY FIÓKA (békítőn):

Nem bántok én senkit, tüzet sem okádok.
Ismerni szeretném ezt a szép világot!
Azt sem tudom, kérem, mint kerültem ide..
Nem gonosz óriás törpesárkány szíve!
Nagyobbra növök-e? Tán csak egy arasszal..,
de az sem lesz előbb, mint jövő tavasszal!
Szép köntösű lények, Tisztelt Tudós Urak!
Mutassanak nékem bölcsességhez utat!

A HÁROM TUDÓS felbátorodik, óvatosan közelebb lopakodnak a sárkányfiókához, végül azonban már leereszkedően veregetik vállon.

TUDÓS KARCSI (a másik két tudós buzgó, helyeslő bólogatása közepette):

KIRÁLYNŐNKHÖZ VISZÜNK, KEDVES, FURCSA ÁLLAT!
IMÁDJA A NYÁJAS, HÍZELGŐ CICÁKAT..
HŰSÉGES KUTYUSKÁT SZINTÉN NAGYON KEDVEL.
LEHET: TÖRPESÁRKÁNY OTT SZERENCSÉT MEGLEL.
ÚGY REMÉLEM: ÉN IS KAPOK TŐLE ÉRMET.
VAN MÉG HELY RUHÁMON ÚJ KITÜNTETÉSNEK!
KIRÁLYNŐNK BELÁTJA, HOGY ÉN TALÁLTALAK,
S TUDTAM: E TOJÁSBAN LAPUL SÁRKÁNYALAK,
FURA TÖRPESÉGKÉNT, MINDENKIHEZ JÁMBOR..

(Itt már a másik két tudós, Berci és Marci rosszallóan néz Karcsira, mert ők is szeretnének kitüntetést kapni, ezért mérgesen kiabálják egymásnak és Karcsinak:
- Nem így volt! Én találtam a tojást! Nem te, én!!! Én mondtam először ki ezt a szót: törpesárkány! Nem te, én!!)

TUDÓS KARCSI (elszántan):

TUDOM, AMIT TUDOK, HISZEN TUDÓS VAGYOK!
MIKOR KELL: NYÁVOGOK, MIKOR KELL: UGATOK..
HA KELL: KELKÁPOSZTÁM NAGYKANÁLLAL ESZEM..
A SÜLT HÚST A TÁLBÓL IDŐBEN KIVESZEM.
GYERÜNK KIRÁLYNŐNKHÖZ, HEGYEN ÉS VÖLGYÖN ÁT,
(itt ujjával a törpesárkányra mutat)
S VIGYÜK EL MAGUNKKAL E PIKKELYES CSODÁT!

(valamennyien eltávoznak a színről, a törpesárkánnyal együtt, és a függöny legördül)

MÁSODIK FELVONÁS

Szín: aranyozott, díszes trónon ül Manóföld királynője, Tündér Éva, körülötte udvaroncai és udvarhölgyei, különböző ruhákba öltözötten, trónszéke mellett jobboldalt cica, baloldalt kutyuska áll, a színfalakon Manóföld címere, zászlója, valamint nagy betűkkel, jól olvasható:
"MANÓFÖLDI MANÓS SZÍVBEN ÖRÖK ÉNEK: JÓSÁGOS KIRÁLYNŐNK, IMÁDUNK MI TÉGED!" (Rímcsillogtató Benedek, Hahómanó-díjas manóköltő)".

TÜNDÉR ÉVA (Balambérbambarához, egy nyurga manóhoz fordul):

Vedd elő a messzelátót, Balambérbambarám!
Hadd lássuk, hogy bizonyos-e miről kérdjük: - Talán?
Akad-e sok okos gyerek Nézőtér országban?
Olyan sok, mint amennyit én eddig mindig láttam?
Harsogj át a határ túlra kérdésből nem egyet,
hadd tapsoljunk, örvendezzünk ügyes feleletnek!

BALAMBÉRBAMBARA (sapkája kék, köpönyege barna, nadrágja zöld,
köpenye alól hosszú látcsövet vesz elő, a nézőtér felé fordítja, többször is kíváncsian belenéz):

Ti, gyerekek, messze-messze!
Készek vagytok feleletre?
Aki keres, kérdést talál,
még akkor is, ha nem tanár.
Kérdezek, ti válaszoltok, -
de baj az, ha halkan szóltok!
Nem mondom, hogy üvöltsetek,
de lendítsen tüdő leget!
Ki csak motyog, úgy szól, az hát
veheti is a motyóját!

ELSŐ TALÁLÓS KÉRDÉSEM:

Kerek tálban
sütkérezik,
majd lekvárt vagy
túrót eszik,
s mikor látod
felcsavartan,
nemsokára
vidám "hamm!" van.

Mi az?

BALAMBÉRBAMBARA (örömmel nyugtázza a helyes választ):

Jól hintált pipis palinta!
Igen! Az a PALACSINTA!

MÁSODIK TALÁLÓS KÉRDÉSEM:

Mikor kicsi
rajta csík
nem is egy,
s olykor visít.
Mikor felnő:
csíkja nincs,
s minden makkszem
néki kincs.

No, ez milyen állat lehet?!

(örömmel nyugtázza a választ):

Igen! Igen! Nem dísz-ló,
röfög az , - és vaddisznó!
Vegyétek hasznát kegynek:
most ti is röföghettek!

(ő maga többször is mulatságosan, nagy hangosan többször a nézőtér felé röfög)

HARMADIK TALÁLÓS KÉRDÉSEM:

Rajta bájos csengettyűk.
Tündökölnek kéken.
Ott leltem e virágot
erdő sűrűjében.
Otthagyom e virágot:
lássa, aki eljő,
ő is milyen gyönyörűt
teremtett az erdő!

No, milyen virágot találtam az erdőben?

(örömmel nyugtázza a választ)

Igen! Igen! Harangvirág!
Ránézel, s már szebb a világ!

TÜNDÉR ÉVA (megelégedetten):

Ügyesek voltatok, gyerekek, ott, tőlünk távol, Nézőtér országban! Most füleljetek, mert jutalmul Etyepetye Manó, Manóföld Tinglitangli-díjas fő zenebonatudósa, egy kis dalocskát ad elő nektek. Ez a manó icipicit hiú, a dal után tapsoljatok erősen, különben megsértődik, és elmegy. Igaz, ha nem sértődik meg, akkor is elmegy, de sértődés nélkül.

ETYEPETYE MANÓ (orra óriási, két füle igen nagy, kabátjának hiányzik az egyik ujja, de igen magasan hordja az orrát, gőgösen szól):

Akárkivel nem etyepetyézek!
Halljátok e dalt, majd nagyot néztek,
mert ilyet eddig, kicsik és nagyok,
sohasem-hahaha-halottatok!

(belekezd a dalba)

Egy tücsök csöpp, csökönyös öccse
belecsüccsent csecse köcsögbe.
Csörtet a csöpp csökönyös öcs lenn..
Csönd abban a csöcsös köcsögben!

Lili lovagolt lila lovon.
Lovát tartotta szűk abrakon.
Nyerített végül - joggal! - a ló,
zabosan: - Zab itt nem kapható?!

Gergő kószált hol erdő kerek,
s közben az eső úgy megeredt!
Gond gurult oda, s ő szólt: - Nahát!
Jól jönne most egy esőkabát!

- Kutyuli-mutyuli, vakkantyú!
A tavon ott úszik hat hattyú!
- Mormormor így, de mondták: - Csoda?!
A tó hattyúk, - nem tyúkok hona!

Füleljetek rám! Tanácsolok!
Csöcsös köcsögbe ne másszatok!
Lila, nem lila: zabot a ló
kapjon, - akkor lovagolható!

Esőben erdő, jobb, mint a sík,
mégis megázhatsz olykor kicsit, -
jobb, ha már eső előtt veled,
s nem utána jön köpönyeged!

Kedd van, vagy nem kedd? Egy hegyre megy?
Őrizd a kincset: jó kedvedet!
Hattyúk elúsztak?! Így van, - vagy úgy?!
Ábécét akkor is tanít a tyúk!

A dalt itt félbeszakad, mert váratlan dolog történik: a színpadra megérkezik a törpesárkány, nyomában, szorosan utána, a három tudós.

UDVARONCOK ÉS UDVARHÖLGYEK (nagy ijedezéssel lármát csapnak, egyikük még a trónszék alá is igyekszik bebújni, de csak a feje fér be, általános kiabálás, fejvesztettség, pánik):

- Jaj! Végünk! Egy sárkány! Meneküljünk! Félek! Segítsetek! Segítség!

TÜNDÉR ÉVA (nyugodtan ül a trónján, mosolyog):
- Miért e nagy ribillió?! Szétgurult tán hét zsák dió?! Ha a tudós urak nem ijedeznek, kedves híveim, ez azt jelenti: a TUDOMÁNY már megvizsgálta ezt a törpesárkányt, és nem találta veszélyesnek.

A tudósok meghajolnak, TUDÓS KARCSI sietősen előrelép, félretolja társait:

Nagy Királynőnk! A tudásunk
tartjuk mi szerénynek,
különösen királynői
bölcsességhez képest!
Megtaláltuk a nagy tojást,

(a másik két tudós helyeslően bólogat)

s tudtuk ám ki tojta:
azért tudós, aki TUDÓS, -
mindent vegyen sorra!
A kis sárkányt kioktattuk
mit tegyen és mit nem,
ennél talán jómagamnak
nagyobb volt a tisztem.

(a másik két tudós erre tagadólag a fejét rázza, mert saját maguknak még nagyobb érdemet tulajdonítanak, de nem mernek vitázni királynőjük előtt)

E sárkánykát hozzád örök
szívhűség úgy áthat:
kéri vedd be udvarodba
sárkánykutyuskának!

A királynő trónszéke mellől a kutyus megszólal:
- VAU! BAÚ! KUTYUS MÁR VAN, ANNAK NEM!

TUDÓS KARCSI (gyorsan véleményt módosít):

Ha nem lehet sárkánykutyus
büszke udvarodban,
nevezd ki sárkánycicusnak,
s a megoldás ott van!

A királynő trónszéke mellől a cica megszólal:
- Nyaú! Nyió! Miaó! Cicának ne, cicus már van, én!

TÜNDÉR ÉVA (nevet, majd kedvesen):

Kinevezlek, törpesárkány
fő trónszéki őrnek.
Látom is már pofikádon
jelét örömödnek..
Neved legyen ily szépséges:
Sárkányvitéz Márton!
Trónszék védő bátor tettek
sorát el is várom!

SÁRKÁNYVITÉZ MÁRTON (vidáman ugrál):
- Köszönöm! Nem tagadom: erős rajtam a karom! Éles foggal majd megvédlek, de azért békét remélek..

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (Hahómanó-díjas manóköltő, berohan, a három költőinas követi):

Megvan! Megvan, ami nem volt!
Itt van már a költemény!
Manóföldi Aranytyúkról
büszkén, bátran zengem én!
Tojt e tyúk egy aranytojást,
megcsodálta két szemem.
Szólj tojásról, hatalmasról,
manóföldi énekem!
E tojásban aranycsibe.
Nagyobb az, mint bármely sas..
Aranytyúkok kotkodája
szép álomba átringass!

TÜNDÉR ÉVA (mosolyog):

Gyönyörű e költemény, és
kincstárba vitetem, de
mit most hallasz, Benedek, azt
ne vedd úgy a szívedre!
Kiderült: a nagy tojásban
nem volt csibe-óriás,
hanem ez a törpesárkány.
s rajta kívül senki más.
Ezt a Sárkányvitéz Mártont,
néked be is mutatom, -
csodálja majd költészeted
az erdei utakon!

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (vigasztalja magát):

Berohantam, s elrohanok.
Költő másként mint tehet?
Ha nem így volt, hanem úgy van:
átírom a versemet!
Címe: MANÓFÖLDI SÁRKÁNY,
új ihletre bíztató,
vezesd tollam, lúdtól szerzett,
csókolj álmot szép való!

(elrohan, hogy átírja a verset, a költőinasok követik)

TÜNDÉR ÉVA (elismerően biccent a három tudós felé):

Érdemetek oly nagy, érte érmet nyertek.
Kellő tudás nélkül a tészta sem kel meg.
Kellő tudás nélkül oly könnyen elérnek
minket búk és bajok, kellemetlenségek!

(a főszertartásmester előrelép és mindhárom tudós mellére nagy érmet tűz)

KAJABÁLÓ KELEMEN (kiáltozón bejön, elkezd sírósan panaszkodni):

- Kuhuj! Kahaj! Bajabaj! Böhöhöbő! Mi is történt! Mi is nem történt! Jaj! Jaj!

Általános csodálkozás: Ó! Mi az?! Micsoda?! Micsiga? Csicsiba?!

TÜNDÉR ÉVA (elkomorult arccal):

Mi hát a baj, Kelemenünk?!
Kérlek, közöld gyorsan velünk!
Segítünk, ha segíthetünk!
Ne teszünk ölbe a kezünk!

KAJABÁLÓ KELEMEN (még mindig ijedten, feldúltan):

Árnyék borult Manóföldre!
Hull majd minden manó könnye!
Ijedezik fában a szú.
Készülődik a háború..
Szélén a völgyi határnak
a törpék átkiabáltak.
Nem mondom mit kiabáltak!
Nem hagyja el az a számat!

TÜNDÉR ÉVA (szigorúan):

Mondd csak el, mivel tudnunk kell,
ki és miért hogy ránk nyelvel!

KAJABÁLÓ KELEMEN (nehezen nyögi ki, olyan borzasztónak tartja):

- Azt mondták ránk, - s ez rettentő:
bikát vadít nálunk kendő,
gatya szakad, meg a kabát,
nem kapnak csörgőt a babák,
határukon át-átmegyünk,
s tőlük csíkos csigát csenünk,
meghúzzuk a csacsi farkát,
s csúfoljuk a szalamandrát,
s túl sok nálunk gombos gomba,
s bilendezik bolondocska!

DIRR-DURR tábornok (felháborodottan előrelép, mellén csörög a sok kitüntetés):

Nagy Királynőnk! Amit hallok, vélem elég oknak..
Fakardom pár törpefejet mindjárt megkocogtat.
Ha valaki átkiabált más népnek, belátom:
túlment némi ejnye-bejnyés, elnéző határon.
Zászlót elő! Kivont kardok erdeje mutassa
törpenépnek: akaratunk erős, mint a bükkfa!
Segédtisztek: Csete, s Paté! Szóljon hangja kürtnek:
ha nem ütünk, akkor holnap törpék minket ütnek!

(Csete és Paté ketten is alig bírják felemelni a harci kürtöt.)

TÜNDÉR ÉVA:

Nekem manó-, s törpeélet mind-mind nagyon drága!
Az észt soha le ne győzze hiú harcok vágya.
Ki a fűbe harapott, az kolbászba nem harap.
Nagyon nem jó tanácsadó elsietett harag!
Akik egy kis veréb ellen sütnek el nagy ágyút,
Te is tudod, tábornokom, hogy mennyire bárgyúk!

DIRR-DURR tábornok (már kissé szelídebben):

Igazad van, Nagy Királynőnk! Nem is azért mondtam..
..csak a szívem Manóföldért felugrik, ha gond van.
A határon átkiabált valamelyik törpe..
Egy átkos szó kedves békénk teheti ám tönkre!

TÜNDÉR ÉVA (kissé felháborodik, de hamar lehiggad):

No, ez tényleg rettenetes!
Ám azért verembe ne ess!
Meg kell tudnunk: ki is mondta,
s ha törpécske, mint gondolta!
Olykor közel derű s ború, -
nem sietős a háború!

(A színre egy kis fülön csípett törpécskével befut VIDÁMTÖRPE TAMÁS, Törpeföld királya. Fején arany korona, egyik kezével a törpécske (papírból vagy szövetből készített) fülét fogja.)

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (térdet, fejet hajt Tündér Éva előtt):

Földig hajló hódolatom, Királynői Szépség!
Itt a bűnös, akire most ítéletet kérnék.
Ő BŐRÉBENEMFÉR DANI. Csintalanka törpe.
Országunknak miatta ám nincs oka örömre!
Ő kiabált mindenféle össze-vissza dolgot,
no, de szívből megbánta már, amit akkor mondott!
Nem is Manóföldnek mondta, hanem egy manónak..
Büntesd meg, ó, Nagy Királynő, miként látod jónak!

TÜNDÉR ÉVA (kedvesen mosolyog Vidámtörpe Tamásra, de Bőrébenemfér Danira is harag nélkül tekint):

- No, mielőtt becsukjuk a nagy ítélőboltot,
mondd el, Dani: ez a dolog hogy és miként volt ott!

BŐRÉBENEMFÉR DANI (megszeppenten):

- Hát... Jujjuj! Ki-királynő... az úgy volt, hogy a ba-barátomnak, MANÓMUKI LACKÓnak kiabáltam mindenfélét, mert az nem adta oda nekem, hanem eltaposta a gombát! Azt a gombát én vettem előbb észre! Szeretem a gomba pörköltöt.. ki nem?! Utána Lackó is mondott rám, meg ránk törpékre, ezt-azt, én meg visszamondtam ezt-azt rá, meg a manókra... Ne büntess meg nagyon, Királynő, megbántam a dolgot!

TÜNDÉR ÉVA (tréfás szigorúsággal):

- Kárálhat akárhány tyúk, ezt annyiban nem hagyjuk! Keresgessék völgyben, hegyen, de Manómuki itt legyen! Tapintsunk rá ama okra: a gombát miért taposta!

MANÓMUKI LACKÓ (berohan a színpadra, izgatottan, nem is köszönti a királynőt, hanem egyenesen Bőrébenemfér Dani elé ugrik):

AZ A GOMBA?! BAJBA LÖKHET!
MONDOK RÓLA MÁST IS, TÖBBET!
A NEVE: GYILKOS GALÓCA.
ILY GOMBÁT ENNI NEM MÓKA!
SÍRBA VITT VOLNA.. EZT LÁTOM!
ÍGY KI LENNE A BARÁTOM?!
KIVEL JÁRNÉK ERDŐT, VÖLGYET,
KIVEL RÁZNÉK MAKKRÓL TÖLGYET?!
AZAZ.. INKÁBB TÖLGYRŐL MAKKOT,
AMIÉRT VADDISZNÓ KAPKOD..
EZ A GOMBA SZENDÉN OTT VAN
TÖLGYFA ALATT, GALLÉROSAN,
GALLÉROSAN, BOCSKOROSAN,
NAGYON CSALFÁN KALAPOSAN,
KALAP ALJÁN A LEMEZEK
ANGYALSZÍNNEL FEHÉRLENEK..
BOCSKOR, GALLÉR, FEHÉR LEMEZ
EGYÜTT - NAGY-NAGY VESZÉLYT JELEZ!

BŐRÉBENEMFÉR DANI (átöleli Lackó manót, bűnbánóan):

BALGA VOLTAM, MÁR BELÁTOM!
AMIT MONDTAM: VISSZARÁNTOM!
Ó, KÖSZÖNET, LACKÓ, NEKED,
NYÚJTOK BŰNBÁNÓAN KEZET,
ÉS ÁTNYÚJTOM, NEKED ADOM
A KÉT LEGSZEBB ÜVEGGOLYÓM!

(a törpe és a manó kezet fog, Dani átadja az üveggolyókat)

TÜNDÉR ÉVA (mosolygósan, valamennyi jelen levő felé fordulva):

- Hirdessétek, hogy nem móka
soha a gyilkos galóca!
Lackó kap egy kitüntetést,
Dani meg egy könyvet, mesést, -
a gombákról! Ám nem mese:
rossznak nem jó az eleje,
ám a vége mást is hozhat,
sok rossz közül legrosszabbat!

(A főszertartásmester előlép, Lackó mellére kitüntetést tűz, Daninak pedig átad egy mesekönyvet, melynek címlapján jól látható egy mérges ábrázatú gombafigura, nyilak mutatnak rá a gyilkos galóca jeleire.)

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (kicsit félénken):

Igazad van, Nagy Királynő! Én még nagyon várom
ítéleted ügyemben, mely nálam régi álom..
Szívem dobog mellkasomban, - talán Te is hallod?
Hadd daloljon fülemülés, boldogságtelt dalt ott!
Letérdelek most eléd, mert olyan nagyot kérek,
amit ily szépségtől kérni félnek a legények..

(letérdel, itt elakad, nem meri kimondani, hogy mit kér, hallgat)

TÜNDÉR ÉVA (nevet, majd tréfás korholással):

Nocsak-nocsak! Tán a nyelved elvitte a róka?!
Megijedtél e cicától, hitted: karmolócska?!

(a trón melletti cica így csinál: Birr! Burr! és a mancsát előre nyújtogatja)

Vagy tán ez a kutyus rémít, hogy megugat, harap?!

(a trón melletti kutyus párszor így ugat: VAU! VAU, BAÚ! és a fogait csattogtatja)

No, hát bátran sétáljanak elébem a szavak!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (kissé bátrabban, de még mindig nem meri kimondani kérését):

Én egy oly szót kérnék, boldogság kezdetnek,
és folytatásnak is, csak egyetlenegyet..

TÜNDÉR ÉVA (mosolyog):

Rendben van, itt a szó, szinte egy költemény,
mely szívet melenget. Ez a szó a REMÉNY.
Mikor beteljesül, égig szállhat ének.
Egy bizonyos Tamás nagyon is remélhet!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (még bátrabban):

Ez hát azt jelenti: kimondanom LEHET
mi vágyaim Vágya, - akkor REMÉLHETEK?!

TÜNDÉR ÉVA (bíztatóan):

Fára fürgén felfut kedves, bundás evet.
Felém szálló szavad most már gyorsabb lehet!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (hirtelen nagyon határozott lesz):

Én egy tündér kezét hódolattal kérem.
Szépséges Királynő, légy a feleségem!

TÜNDÉR ÉVA (feláll a trónszékről, nevet):

Hát ez leánykérés?! Tamáskám, kedvesem!
Átnyújtom most Néked mindkét becses kezem!
Szerelmes szívemben válasz régen ott van:
nem hangzott még IGEN soha boldogabban!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (feláll, Évához rohan, kezet csókol neki, és ujjára gyémánttal díszített aranygyűrűt húz)

TÜNDÉR ÉVA (boldogan, de egyúttal tréfásan a másik kezét is kinyújtja a törpekirály elé):

..és a másik kezem?! Az is Rád vár, hűen.
Nem vár gyűrűt, - ámde szebb lenne gyűrűsen!

VIDÁMTÖRPE TAMÁS (nevet, zsebéből újabb gyűrűt vesz elő, felhúzza a királynő másik kezének középső ujjára)

RÍMCSILLOGTATÓ BENEDEK (berohan, izgatottan, köszönés nélkül):

Megvan! Megvan, ami most lesz!
Itt egy újabb költemény!
Manóföldet, Törpeföldet
öleljen át nagy remény:
legyen eggyé e két ország,
legyen MANÓTÖRPEFÖLD,
macska dézsát fel ne döntsön,
ha ugatás ráköszönt,
béka bús bút ne brekegjen,
amikor a vízbe bú,
harkálycsőr vígan kopogja,
hogy készül az új odú,
s ha feljő az esti csillag,
s kéz a kézben hallgatunk,
az a Csillag, manók, törpék,
legyen közös csillagunk!

Általános lelkesedés. VIDÁMTÖRPE TAMÁS megcsókolja TÜNDÉR ÉVÁT, a jelenlevők éljeneznek, helyeselnek: Úgy van! Éljen! Helyes! Az egyik manó felkiált: Éljen Manótörpeföld! A többiek követik. Ez is a vágyunk, nem csak az ágyunk!

Közben a nézőtér két oldala felől még több törpe, és manó vonul be a színpadra, egyikük nagy táblát emel a magasba: ÉVA A KIRÁLYNÉNK, TAMÁS A KIRÁLYUNK! MANÓTÖRPEFÖLDÜNK, A SZÍVÜNKBE ZÁRUNK!, mások kezében már Manó- és Törpeföld egyesített zászlója lobog.

(A színfalak mögül zene szólal meg, minden eddigi szereplő táncolni kezd, körtánc alakul ki, de, ha nem elég nagy a színpad, néhányan külön is táncolnak egymással)

LANTOSTÖRPE LAJOS (Óriás-díjas törpeköltő nagyság, kissé elkésetten besiet, a zene halkabban szól most, hogy a szavát hallani lehessen):

Én is költő vagyok, LANTOSTÖRPE LAJOS,
és Óriás-díjas törpeföldi lakos!
Most hallott hírekre törpeszívem dobban,
s száll üdvözlő versem, örömtelt sorokban.
Örömtelt soraim öntnek örömkönnyet:
MANÓTÖRPEFÖLDÜNK, szívemből köszöntlek!
Macskából kutya lesz, kutyából meg macska, -
holnapra minden hegy megnő magasabbra!
Holnap síkságaink szebben laposodnak,
új holnapban telek ezüsthavat hoznak,
abból készülhetnek csengő ezüstpénzek,
miket külhoniak irigy szemmel néznek!
Manóföldi lélek, törpeföldi álom, -
hogy egyesüljetek, milyen régen várom!
Bontsunk ki lobogót, szépség-szívvel, rajta!
Fel, MANÓTÖRPEFÖLD, vár a diadal ma!

TÜNDÉR ÉVA (hívogatóan többször is a nézőtér felé mutat):

Ha akad itt bátor gyerek,
örömünkben velünk lehet!
Kapaszkodj fel Kati, Évi,
nem kell mindezt lentről nézni!
Ugorj csak fel Karcsi, Pista,
Lili, Laci, és Mariska!

A vállalkozó kedvű gyerekek felmásznak a színpadra, a zene kissé felerősödik, a szereplők tánca felgyorsul, éljenzés, kurjongatás, ihaj-csuhaj, majd pedig minden szereplő együtt énekel:

MANÓTÖRPEFÖLDÜNK, erdős szép hazánk,
csigafiú csókol csinos csigalányt,
házzal születik meg csecsemő csiga,
s csigatalpon indul csiszicsuszika!
Itt, ha reggel felkel, úgy ragyog a nap,
hogy minden vakablak fénydalra fakad,
piros vadcseresznye itt meg nem vadul,
az ágakon szajkók szabad hangja úr,
s mikor egy-egy rigó de másról fütyül,
arra nem is fülel manó-, s törpefül!
MANÓTÖRPEFÖLDÜNK a béke hona:
itt nincsen boszorkány, gonosz mostoha,
ördög erre nem jár, az ég sem dörög,
kérő kézben kalács mond köszönömöt,
aki el nem hiszi, jöjjön el ide,
majd körbevezeti Hiszi Piszike!

Megjelenik Hiszi Piszi (egyik füle csacsifül, a másik medvefül, orra egyik fele vörös, másik fele sárga, mindkét orcája zöld, nadrágja rongyos, egyik szára kék, másik szára barna. Köpönyegét többször is megforgatja (belül szőrös, kívül szőrtelen), és néhányszor odakiált a nézőknek:

Én vagyok a Hiszi Piszi!
Akad olyan, ki nem hiszi?!

Lemászik a színpadról, és több nézőre is rámutat a mutatóujjával, szigorúan kérdezi mindegyiktől:

- Hiszed, vagy nem hiszed?!

Közben a függöny lassan legördül. Hiszi Piszi gyorsan visszamászik a színpadra, négykézlábra áll, és nevetséges mozdulatokkal bebújik a függöny


VÉGE

A SZERZŐ MÁS MESEJÁTÉKAI:

- Talpraesett cicuskák
- Meglepődött télapók
- A félelmetes oroszlán