CSINCSÓKA OKOSODIK

- Madárdalos jó reggelt! Mit tetszik csinálni? - szólította meg az orgonabokron fészkelő feketerigót Csincsóka, a pici manócska, Sünóka, a híres manóköltő legszorgalmasabb, sőt, többek szerint kissé túlbuzgó tanítványa.

- Költök! - felelte csüggedten a fészkén ülő feketerigó, mert ismerte már Csincsókát, aki egyszer úgy felhergelte kérdéseivel a csókát, hogy az hozzávágott egy jókora csicsókát. Csincsóka azonban szerette a csicsókát, és úgy belakott belőle, hogy a füle is kétfelé állt.

- Mit tetszik költeni? Verset? - kíváncsiskodott tovább Csincsóka.

- Verset Sünóka szokott költeni, egész Kerekerdő dicsőségére! - válaszolta a feketerigó. Felsóhajtott: - Ó, azok a felejthetetlen sorok! "A rigó, a rigó, füttye szól, mint tilinkó, a szívem, a szívem megdobban rá, szívesen.."

- Akkor talán pénzt tetszik költeni? - folytatta kérdezősködést Csincsóka.

- Azt sem, hanem tojásokat! Abból lesznek a kis feketerigók! Később megnőnek.. - válaszolta a rigó.

- Szóval akkor madárnak tetszik lenni! - örvendezett Csincsóka. Rögtön előhúzott a zsebéből egy könyvecskét, és olvasni kezdte:

Ki az, aki tojásrakó?
A madár az, és nem a ló!
Kinek épp kettő a lába?
Ez ráillik a madárra!
Madáron szárny található.
Lóra szárny csak álmodható!
A madarak tollasok.
A lónak nincs tollas sok,
sőt, meg kell egyeznünk abban,
hogy a ló, - az mind tollatlan!
Ám azért a ló sem pőre:
messze fénylik selymes szőre..

- Ne folytasd! Hiszen látod, hogy feketerigó vagyok, és minden feketerigó madár! - mondta, most már kissé bosszúsan, a feketerigó.

- Feketerigó? Akkor miért tetszik barnának lenni? - kiáltott fel Csincsóka.

- A férjem fekete! - válaszolta a rigó.

- Tessék felemelni a két lábát, hadd számoljam meg! Tessék nekem egy-két tollat adni! Tessék suhintani a szárnyaival! - kunyerált Csincsóka.

A feketerigó mindezt megelégelte. Tudatta Csincsókával, hogy a tyúk is madár, sőt, tudós madár, mert az ábécéhez is ért annyit, mint a tyúk az ábécéhez, továbbá képes hívni az ácsot, például, ha bedől a tyúkól teteje, így kiált: kot-kot-kot-kot-kotkodÁCS! Bár az ács nem jön el, a gazdasszony azért ilyenkor kiszalad hozzá. Egy szó, mint száz: legjobb lenne, ha Csincsóka a tyúk madárságát tanulmányozná, mert annak a száz szó is egy, és e tollas akár a kerekerdei asztaltársaságnak is tagja lehetne, ha nem a faluban élne, és nem kapirgálna ott időnként a más szemétdombján,,

A tyúk is éppen költött, a tojásain ült. Csincsóka észrevétlenül becsúszott alája, hogy a tojásokat tanulmányozza. Ez azonban balul ütött ki, mert az egyik tojást véletlenül összetörte.

- Kis csibém, drága Pityikém! - örvendezett a tyúk, aki nem ismerte Csincsókát. Azt hitte: egyik csibéje kelt ki a tojásból.

Csincsóka elinalt volna, de a tyúk csőrével elkapta a nadrágját, és visszakényszerítette.

Ekkor a pici manó magyarázni kezdte, hogy ő nem kiscsibe, és kicsoda voltaképpen, de a tyúk egyre csak kárálta a magáét.

A vége az lett, hogy a tyúk jól megcsípte a manócskát, utána meg kicsípte magát, és csőrében Csincsókával felkereste a kerekerdei bíróságot.

A bírói székben éppen a vakond ült, amikor a tyúk nagyhangon rákezdte:

Azt mondja e kicsike,
kot-kot-kot,
azt állítja: nem csibe,
kot-kot-kot.
Kérdem én e bíróságot,
kot-kot-kot,
tojásomban akkor ő
mint is lakhatott?!
Kot-kot-kot!

- Én nem laktam a tojásban! Én csak vizsgálgattam a tojást, és véletlenül összetört! Én Csincsóka vagyok! - kiabálta kétségbeesetten a manócska.

A vakond tanácstalanul forgatta a fejét. A bíróság egyik tagja, a gyík, folyton izgett-mozgott, mehetnékje volt. Másik tagja, a róka pedig vágyódó pillantást vetett a tyúkanyó dús keblére.

Szerencsére éppen Sünóka volt az ügyeletes bírósági szakértő, aki előbb nagy előadást tartott a madarakról általában, azután a madarak és Csincsóka közötti különbségekről, végül pedig Csincsókára mutatott:

Ki ő? Manó! S ha jól látom:
Csincsóka, a tanítványom!
Bár e manót jól megcsípték,
másképp néznek ki a csirkék..
Tyúkésszel is fel kell érni:
nagy hiba csibének nézni!
Pihetollak, tyúkbóbiták!
Elkövetni ily nagy hibát!

A híres manóköltő hosszú előadása alatt némi változás történt: a vakond a bírói székből elment a föld alá, de nem szégyenből, hanem alagútásásra, a gyík elfutott oda, ahol több volt a légy, a róka pedig azért somfordált el, mert a magasban megpillantotta a sast. A tyúk is madár, a sas is, de a róka csak a tyúkot szerette volna a szájába venni, a sas karmaira nem vágyott, sőt, ha a sast meglátta, onnan elvágyott, erősen.

A tyúk még ottmaradt, de Sünóka szavaiból, némi töprengés után, úgy vélte: a bíróság nem ítélte oda neki Csincsókát, mint kiscsibét. Csőrével lendített hát egyet Csincsókán, mire a csöpp manó, ha hetedhét határon nem is, de három mogyoróbokron azért átrepült.

Alig hittem a szememnek és a fülemnek, de két perc múlva már egy gyíkocskának olvasta a zsebéből előhúzott könyvecskét, amelyen nagy betűkkel ez állt: A HÜLLŐK.

Néhány sorát meg is jegyeztem:

A gyík, mint a kígyó: hüllő.
Őszi hidegben lehűl ő!
Ha nincs légy, - ezt jól felfogja -
semmi szükség légy-légyottra!

Lassan, lábujjhegyen, eloldalogtam. Szép, szép a tudásszomj, de azért nem akarok majd ott lenni, amikor Csincsóka a keresztes viperának teszi fel a keresztkérdést!

(Folytatom)