SÜNÓKA ÉS NULLÁCSKA TALÁLKOZÁSA

Sünóka, a híres erdei manó, ott üldögélt a tölgyfa legalacsonyabb ágán, és aludttejet evett.

Az aludttej arra sem ébredt fel, hogy megették, de Sünóka hamarosan felébredt, mert elaludt.

Azt mondjátok, hogy ez furcsa?

Nos, először is: csak az ébredhet fel, aki elaludt. Továbbá: Sünóka, reggelije után, a tölgyfa ágán aludt el, ahonnan könnyű leesni, ha elalszik az ember, - vagy a manó. Sünóka is úgy leesett, hogy csak úgy nyekkent. Megérdemelte! A tölgyfaág nem függőágy, - és ki hallott már arról, hogy a manók reggeli után szunyókálnak?

Az is lehet azonban, hogy Sünókát egy panaszos hang ébresztette fel. A hang tulajdonosa pedig kis kerekség volt.

Még én is eltátottam a szám, amikor megláttam, hogy egy - szám! Ott ült Sünóka lába előtt, és így siránkozott:

Ki lábad elé hull ma,
két l-lel, nevem nulla..
Ó, nem szán engem senki!
A másik nevem semmi.
Néked füledbe sírom:
ezt meg két m-mel írom..

- Jó-jó! - nézett körül Sünóka - ..de miért sírsz? Nekem bátran elmondhatod, én vagyok Kerekerdő legnevesebb költője!

A kis kerek szám, - nevezzük Nullácskának! - erre sírásból átment keserves bömbölésbe, jajgatásba:
- Ó, jaj, jaj, éppen egy költővel találkoztam! Az még versében is közhírré teszi majd.. Miként is érthetné meg egy költő a szegény számocska baját, hogy ő mindenkinek csak semmi!

- Nono! - sértődött meg Sünóka. Én nem csak költő vagyok, hanem egyúttal számtantanár is a kerekerdei iskolában.

- Igazat mondasz? - kételkedett Nullácska. Még sohasem hallottam arról, hogy egy költő számtantanár is lett volna!

- Valamikor nem is volt divat az efféle, - hagyta rá Sünóka - de manapság sok költő megtanulja tisztelni a számokat, különösen, ha már minden pénzét elköltötte. Ami engem illett: gyermekkorom óta szeretem a számokat. Hallgasd meg például azt a versem, amit a kettesről írtam:

Azt mondta a kicsi kettes:
- Kell a rétes, hogyha meggyes!

Kétszer kettőt, - azaz négyet -
átadott a bendőjének,

majd háromszor kettőt kapott:
eme hatból mit sem hagyott!

Négyszer kettőt kért még: nyolcat.
Szóltak: - Gyomrod el ne rontsad!

Lecsusszant az ötször kettő,
vagyis tíz.. - de csuda bendő!

Számold: ez rétesből mennyi?
Kettővel kell megfejelni,

s akkor kerek számot adhat, -
mert eléri a harmincat!

- Ez a kettes kissé nagyétvágyú volt, - ismerte el Nullácska, - ha viszont engem hívtál volna..

- Hahaha! - nevetett Sünóka. Akkor jártam volna csak meg igazán, ha vendég lettél volna nálam! Hiszen, ha te a kettes mögé állsz, rögvest húszat értek, - és mi minden jöhetett volna még utána!

- Tényleg! - döbbent rá Nullácska. Egészen megvigasztalódott.

Hát még, amikor a manóköltő verset is írt róla! Ezt már, szarkacsörgéssel kísérten, négyen fújták együtt, mert két mókus is odajött, előbb fület hegyezni, később pedig Sünókával és Nullácskával együtt verset szavalni.

A nulla kedves és kerek.
Szereti minden számgyerek!
Mondják: - Siess, de el ne ess!
Gyere, s értékem tízszeres!
A nulla erre-arra jár,
s rokonaira rátalál:
százból két nulla integet,
jó utat így kíván neked.
Ha számmal leírod: ezer, -
ahhoz már három nulla kell!
S nem elvillanó vízió:
egyes, s hat nulla, - MILLIÓ!
S még tovább nullák, - nő a sok,
de látom, ezt már ásítod,
s a mondást meg nem másítod:
A JÓBÓL IS MEGÁRT A SOK!

Nullácska boldogan fordult Sünóka felé:

Költő nem vagyok, ám öröm
versben mondatja: - KÖSZÖNÖM!
Megyek, - de itt egy búcsúcsók,
mert értem már a csíziót!
Ha összecseng a szám, s a rím,
kéz a kézben a bent, a kint,
s egy nullából mi is lehet!
NINCSENEK LEHETETLENEK!

Nullácska elment. Sünóka körülnézett, - és mit látott meg hirtelen?

Gyönyörű, piros, érett, nagy szemű szamócát. Sajnos, csak egyetlen egyet.

- Ha most Nullácska mögéje állna! - gondolta a manóköltő (és számtantanár).

Tréfásan fel is kiáltott:
- HOL VAGY NULLÁCSKA?

- Egy szem szamóca is szamóca! - vigasztalta magát végül a manócska. Nem mindegy, hogy mi is az EGY, amivel a manó találkozik. Ha például darázscsípés, akkor..

E pindurka (de azért nem lebecsülendő!) bölcsességgel sétált haza Sünóka erdei otthonába.

(Folytatom)