A nekeresdi csodavár

Nekeresd, mint ország, pindurka, - de sok a pandúrja.

Azt gondoljátok: Nekeresd azért Nekeresd, mert olyan messze van, hogy ne is keresd?

Nagyon tévedtek!

Nekeresd azért Nekeresd, mert ne keresd, úgyis megtalálod, itt is, ott is, de még meg is keres, ha nem keresed is, - és nem akar majd lemenni a nyakadról!

Nekeresd azonban másról is híres, annyi ott a csoda, hogy számos csodáról azt sem tudni: micsoda. Csodavár is épül, - hát arra el lehet mondani a bíztatót: épült, épül, - és épülni fog! Felépülni is? Azt már nem állítanám, de van ott, aki a fejbetörés után is felépül, aki meg nem, - hát az nem.

Sünókát, a híres manóköltőt, meg Nyúl Benőt Nekeresden is ismerték. Nyálasszakállas Manónyájas, kerekerdő bölcse, mosollyal nyújtotta át nekik az útlevelekként is szolgáló lapuleveleket, és atyai jó tanácsként hozzáfűzte:

Nekeresden dicsőségből
fene nagy a bőség!
Ott mindennap hőst láthattok,
vagy annak az ősét!
Ott jön ám az orrkoppintás
arra, aki resten
nem csücsül, és némely NINCSEN-t
keres Nekeresden!
Ám ki nézi: merre nézhet,
s ha lép, merre léphet.
ha a nyelvét már lenyelte,
- nyalhat lépesmézet!

Később Manónyájas még utánuk is kiáltott gyönyörű varjúhangján, ráadásnak:
- Nekeresd maga a Paradicsom! Igaz, csak konzervdobozban!

Nekeresden virulnak a közmondások, illetve az egyik virul, a másik pirul. No de erről majd máskor, addig kaparj kurta, neked is lesz, ha más nem is, okod a pironkodásra. Különben: ne szólj fejem, nem fáj szám, ahogy egy százhúsz éves nekeresdi lakos által módosított közmondás tartja, ha pedig ez őt épen tartotta százhúsz esztendeig, akkor abban éppenséggel lehet valami.

Sünóka és Nyúl Benő megtekintette a Nekeresdi Csodavár építését. Hát az nem más, mint az Örök Világcsoda, - mármint az, ahogyan a csodavár épül.

Mindennap szívet dobogtató, szemet kápráztató felvonulással kezdődik.

Háromszáz kürtös felemeli kürtjét. Háromszáz selyemzászlót lenget a szél, - ha nincsen szél, akkor a zászlókat világszép nekeresdi leányzók és legények lengetik. Megszólalnak a kürtök, majd kék békeharang-szoknyában előlép a leggyönyörűbb nekeresdi leányzó, és szaval, szaval, szaval.

Sünókáék látogatása napján e harangszoknyás leány Nanemondja Kelemen Várvavártvár díjas nekeresdi költő versének ütemére kellegette-illegette-billegette magát szavalás közben:

Felettünk az ég de kékül!
Csodavárunk épül, szépül!
Nekeresdi leány, legény,
ott várunk a hegy tetején!
Lobog ott a munka láza!

Ennél a sornál azonban a leányzó hangja kissé nyafogósra vált:

Ennyi talán elég mára?

- Nem elég! - kiáltott fel selyempárnájáról Ölbetöszöm Töhötöm, akit Nekeresd császárának is nevezhetnék, de nem töhötöm, azaz tehetem, mert kiderült róla, hogy nem szereti a császármorzsát.

- Nos, akkor folytatjuk! - harsogta Akarászi Vakarász, a főudvarmester, és intésére megindult a "Hol van a vakolókanál?" nevű népi kapkodójáték.

Negyven legény, meg negyven leány két órán keresztül kapkodott fejetlenül a fejéhez, meg fűhöz-fához. A végén - csodák csodájára! - meg is találták a vakolókanalat, de akkor meg előugrott kutyából egy kicsi vakarcs, és nagy boldogan ugatta, hogy elfogyott a habarcs.

Megadták a módját, mert erre megint kürtök zengtek, selyemzászlók lengtek, megkongattak háromszáz harangot, elengedtek háromszáz galambot, hadd legyen egy jó napjuk azoknak is.

No, hogy a csodavár?

Ejnye, kis kíváncsiak, hát bizony az még nem a k k o r a!

Azt kérdezitek, hogy e k k o r a - e?

Ejnye, kis lótifutiak, bizony nincs az ekkora sem!

No, amakkora sincs! Legalább vakondtúrásnyi van-e?

No, nem bánom, ha a vakond meg nem sértődik, akkorának talán nevezhetjük!

Csodálkoztok? Akkor semmi baj, a csodavárból már megvan a csoda, csak a vár kell hozzá! Várjatok türelemmel, amíg felépül. Ne felejtsétek el, hogy a türelem rózsát terem, és milyen szépen virít majd az a tengernyi rózsa a nekeresdi csodavár kertjében!

Sünókáék úgy vélték: Nekeresden túl sok a keresni való, és túl kevés a találni való. Ám csalódásukat nem árulták el Ölbetöszöm Töhötömnek, mikor az Nekeresd nevében megvendégelte őket, mert ha jófélékkel teli a tál, az sem rossz, ha a manó ilyen tálra rátalál.

Ölbetöszöm Töhötöm elfelejtett ugyan nekik útravalót és ajándékot adni, de erre a jómadár császármadár félét nem figyelmeztették, nehogy megsértődjék, hanem tapintatosan megajándékozták zsebüket Töhötöm helyett és annak háta mögött a Töhötömöt ábrázoló arany és ezüst mellszobrocskákból annyival, amennyi belefért a zsebükbe mindkét oldalon, meg elöl és hátul. Négy zseb, négy szobor fejenként, ez is több, mint a semmi, - ha a kétszer annyinál kevesebb is!

Ezt követően hazautaztak Kerekerdőbe.

Másnap már meg is jelent a Kerekerdei Hírkürtben Sünóka Nekeresdi Csodavár című költeménye:

Épül, szépül, növekszik már ami szívünk vágya:
NEKERESD és KEREKERDŐ ÖRÖK BARÁTSÁGA!
Várépítők! Amit láttunk: szorgos ma és holnap.
Munkátokat de csodálták fényes napok, holdak!
Zászlósereg ezt lobogta, s kürtök zengték egyre:
Ölbetöszöm Vezéretek vigyáz Nekeresdre!
Míg Ő vigyáz: Nekeresden a Bölcsesség ébren.
Ily Bölcsesség mindig győz majd minden ellenségen!

VÉGE