Lágy napfény simogatja a mezőn arcomat
Mint, kis gyerek vívom álmomért harcomat
Fekszek a fűben, és nézem a felhőket
Boldog vagyok, nem úgy mint a felnőttek

Szelíd szellő ölel körbe, s járja át testem
Magasba emel, s nem érzem a vesztem
Körbe visz engem az egész mezőn
A gyönyörű látvány ad lelkemnek erőt

Látok sok-sok fűszálat, és virágot
Más szemszögből csodálom a világot
Egy csapat pillangó száll el mellettem
A fűerdőt, egy patak szeli át csendesen

Majd lassan a szellő letesz a partra
S hirtelen, felfigyelek egy halk zajra
Azon kapom magam, a zaj irányába futok
A zaj dúdolássá válik minél előrébb jutok

Látok egy lányt, ki hanyatt fekve rajzol
S ceruzájával, a lapba szépséget karcol
Majd megszólal, látlak előlem nem bujkálj!
Oda fekszek mellé és nézem mit munkál

Leírhatatlan gyönyörűség mely betölti a lapot
Olyan látvány amitől újra látnak a vakok
Nem tetszik, szólalt meg a lány halkan
Össze tépte volna de, a kezét elkaptam

S halkan mondtam kérlek, folytasd tovább
Tele van szépséggel mert ez a te munkád
A lány csak csendben bólintott egy nagyot
Kezébe kapta a ceruzát, és elfordította a lapot

A kíváncsiság folyóként tombolt eremben
Kis idő múlva meg is mutatta mit teremtett
A döbbenettől élállt minden szavam
S a látványtól a folyópart is virágba fakadt