Sünókáék Sárkányvigasztalóban

No, a kíváncsiság továbbvitte Sünókáékat Hipphoppföldre.

Miféle ország ez a Hipphoppföld?

Erre részben Sünóka, a híres manóköltő, versével felelhetek, mert kimásoltam útinaplójából:

Hol gödör van, kell a hipphopp!
Árkokhoz a hopplahopp!
Ha az ugrást elvéted, hát -
gödör mélyén koplalod!

Csodás föld ez! Bár a sárkány
csont sovány, és nagy a sár,
s némely hippel, némely hoppal
lábtörés is vele jár..

Mi megnézzük, hogy mi ugrat,
vagy ki ugrat, - ugye, más,
ha így ugrunk? Be nem ugrunk,
jöhet bármily ugratás!

Hipphoppföldet picike, gyíkbőrű törpék lakják. Hozzájuk képest a híres manóköltő félig-meddig óriás, Nyúl Benő pedig, ha ormánya volna, náluk
elefánt bébinek is elmehetne.

Van azonban valóban hatalmas lény is Hipphoppföldön: egy sárkány.

No, szegény sárkány igen rossz bőrben volt, bordái kiálltak, már csak hálni járt belé a lélek, de még az sem tette ezt szívesen.

Sünókáék láttán a sárkány félig kinyitotta fáradtságot tükröző szemeit, és bánatosan motyogta:
- Elő a kardot, vitézek.. no.. támadjatok!

- Hátrább az agarakkal! - veregette meg Sünóka leereszkedően a sárkány lábát, mivel a sárkány válla kissé magasan volt. Igaz manó nagy-nagy vitéz, s a fegyvere nem kard, de ész! Fújj elénk egy kis lángot, mert szalonnát szeretnénk sütni!

A sárkány most már jobban kinyitotta éhségtől kopogó szemeit mind a hét fején, és meglepetten felkiáltott:
- Jé! Ti nem vagytok konzervdobozban! .. akarom mondani, páncélban! Talán nem is szomjaztok a dicsőségre?

- Nem, mi inkább valami jóféle itókára szomjazunk! - nevetett Sünóka.

Amikor a sült szalonnából a sárkányt is megkínálták, az egész barátságosan elpanaszolta nekik: régen olyan gyomra volt, hogy a vasat is megemésztette, de ma már, ha megtámadja egy hipphoppföldi lovag, hiába süti meg elevenen. Gyomra nem veszi be többé az ilyen páncélba bújt falatokat, forró kutyára, vagyis kiflibe bújt sült kolbászra pedig nem telik neki, olyan kutyául megy a dolga!

- Majd segítünk fellendíteni az üzletet! - vigasztalta őt Sünóka.

Közben a sziklák között, kezében karddal, megjelent egy merész hipphoppföldi páncélos lovag. Nyúl Benő kénytelen volt rászólni, hogy ne hadonásszon azzal a fene nagy bicskával, mert a végén még megvágja magát vele.

A lovagocska méregbe jött, és a sárkányra akart rontani, de megbotlott Sünóka lábában, és leszánkázott a lejtőn, miközben ezt ordította, ahogy a torkán kifért:
- Elgáncsoltak!

- Hja, kérem, nem lehet mindenki gáncs nélküli lovag! - jegyezte meg Nyúl Benő.

A lovag azonban tovább hangoskodott:
- Árulás!

- Nono, - nyújtott oda neki Sünóka egy szelet sült szalonnát, amikor a pórul járt lovag ismét felkapaszkodott hozzájuk - előbb boltra van szükség, utána jöhet áru és árulás! Ám mindenekelőtt egy jó tanács uraságodnak: ha nős, ne legyen hős! Nem szeretem a túlzásokat!

..de, kérem, nekem nincs is feleségem! - hebegte az elképedt lovag.

- No, akkor meg hogyan is lehetne tapasztalata a sárkányokkal való viaskodásban? - mosolygott rá Sünóka. Ha nincs oldalbordája, vigyázzon a bordájára!

A szalonnasütés folytatódott, Hipphoppföld átváltozása szintén. Sünóka egy tucat gyíkbőrű törpécskével tárgyalt, de pár perc múlva kénytelen volt kijelenteni: - Igen rendes vízivók, de nem értik a csíziót!

Ám új gyíkbőrű törpécskék jöttek. Sünókának ragyogó kedve lett, amikor látta, hogy ezek már vedlenek. A levedlett gyíkbőröket gyorsan szekérre rakatta, és azt vitte, saját bőre helyett, a sebtében megrendezett hipphoppföldi vásárra. Itt már tízméteres plakátok hirdették:

A LOVAG ÉS A SÁRKÁNY
őskori, hőskori operett
ÍRTA, ZENÉJÉT SZEREZTE (valahol),
szóval az egészet kigondolta,
a mellényét begombolta, a pénzt legombolta:
SÜNÓKA, kerekerdei főudvari felkeltő főköltő,
mézesmázosan kalácsos manófőtanácsos

A PÉNZTÁRNÁL JEGYEKET ELAD,
PÉNZT BESZED, ZSEBEKBE BENYÚL:
NYÚL BENŐ személyesen,
ez az aranyos káposztásföld-tulajdonos, többszörös
Saláta-díjas, és címzetes főtorzsarágó

Az előadást a villámgyorsan megalakult hipphoppföldi televízió is közvetítette, - erről jut eszembe, hogy Sünókáék máig sem adták vissza a kölcsönkért villám, de még a késem is késve.. No de milyen nagyszerű volt a sárkány, amikor színre lépett (meg néhány statisztáló, s épp ott álló törpécske lábára), és hány süldő királyleány ájult el a gyönyörűségtől, amikor a hétfejű hét torokból danolászni kezdett:

Hipphoppföld egy boldog ország!
Van ott gödör, árok..
Lángot fújok gödör mélyén,
s a babámra várok.
A szerencsém felkelőben:
lemegy a nap mára,
s nemcsak én, de mennyi gödör
vár az én babámra!

Sünóka az előzőleg pórul járt páncélos lovagot is szerződtette, és az is kivágta a rezet, akarom mondani, a nótát:

Merészföldi vagyok én, hát
kimondani merem:
a levesből mindig, lesből,
a sűrűjét merem..

Oldalamon fityeg kardom,
mégis ésszel élek,
s ha tehetem, kerülöm a
kardos fehérnépet!

Váramba jön a szerencse,
mire régen vártam:
ott győzöm le én a sárkányt
vad kártyacsatában!

Sünóka és Nyúl Benő addig maradt Hipphoppföldön, amíg csengő aranyakkal úgy meg nem telt a pénztárcájuk, hogy a saját szavuk is alig hallották a nagy csengéstől.

- Jobb a manó kedve máris, ha teli a bugyelláris! - rázogatta búcsúzóul Sünóka egy pókhasú gyíkbőrű törpécske mellső végtagját.

A törpécske gyíkbőre felett már elegáns kaméleon köpenyt forgatott meg időnként, és közben igen esküdözött-fogadkozott:

Nem lesz olyan ablakpárkány,
melyen nem kuporog sárkány!
Kiformáljuk mind-mind abból
az imádott műanyagból!

Ám, ha Sünókáék el is utaztak Hipphoppföldről, te, pajtás, bármikor elbandukolhatsz oda. Ma is van ott tinglitangli, s pincsi kutyust csicsáz Manci! Ott operett ma is pereg, kornyikálhatsz te is, gyerek!

Ha azonban nem Hipphoppföldre vagytok kíváncsiak, hanem a halibai galibára, akkor következő útjára is el kell kísérnetek, olvasóként, Sünókát és Nyúl Benőt.

(Folytatom)