Sünókáék Beszédországban

Azt állítjátok, hogy messze van Beszédország? Ne beszéljetek ilyesmit, - nincs is az tőletek messze! Ott van, ahol kergetődznek kerge zergék, s kerekek, és mindenki beszél, beszél, míg a végén bereked.

Beszédországban kit láttak meg Sünókáék legelőször?

Icipicike manócskát. Ráállt egy morzsára, és ezt a kérdést tette fel nekik:

Igen Tisztelt Uraságod,
s még tiszteltebb Nyulaságod,
merről hozta ide a szél?
E föld, ahol ez s az beszél!

Éppen ilyen föld kellett Sünókának, ahol a manó nem vet mást, csak a sulykot veti el, meg a szóvirágokat hintegeti!

Két perc múlva már Tudonászi Hadonász terített asztalánál beszélgettek arról, hogy mitől virul-pirul úgy Beszédország, mint a pipacssereg az érett búzamezőben.

Ugye, olvastátok Tudonászi Hadonász A MELLÉBESZÉLÉS TITKAI című világhíres művét? Nem? No, azt sajnálhatjátok, de kárpótlásul hadd álljon itt Beszédország története, amit maga Hadonász adott elő nagy büszkén vendégeinek:

Volt egyszer egy pici manó,
ki nagylábon, vígan élt,
s ha kellett, néhány tehénből
egy-egy borjút kibeszélt.
Királyának bebeszélte:
gyűlést gyakran tartsanak,
s nagyon hamar ott lesznek majd,
ahol némely part szakad!
E hős manó utódai
elkövettek pár hibát:
néhány lóval elfoglalták
egész Dínomdániát!

Manónép ily csacsiságot,
mondd, hogyan is tehetett?
Jöttek mérges dínomdánok,
s beverték a fejeket!
S aki erre mondta: Ejnye!
Fejet verni helytelen!,
- a tehenét meg se fejte,
s máris ott állt fejtelen.
Ám tett helyett később trónolt
bölcs beszédek gyereke:
igaz, nem volt füle-farka,
eleje, meg veleje..
Szóvirággal, borvirággal
Beszédország híre nő:
beszéljünk a levegőbe,
- van még elég levegő!
S habár némely beszédeket
nyitogatnak ügyesek:
mindhiába, - mind kitűnők,
mind egyformán üresek!

- Magam is azt gondolom, hogy Beszédország címerének kijár az a száj! - tapsolt Tudonászi Hadonász szavainak Nyúl Benő.

Sünóka szerényen megjegyezte, hogy ő máris elkezdett dolgozni a Beszédországot üdvözlő sorokon:

Kukoricán ott a szár!
Itt gatyázik szószátyár!
Fecske ferde farka nő,
ficsúrozik fecsegő!

Sünókáék nem sokáig maradhattak Tudonászi Hadonásznál, mert egy kismadár máris azt csicseregte nekik: Csatavégi Csacsogót, Beszédország legbátrabb vitézét is meg kell látogatniuk. Csatavégi Csacsogó egy hintaszékből rázott kezet velük, és máris nagy fennhangon kezdte felolvasni KALANDOM AZ ÓRIÁSSAL című hőstettének leghitelesebb leírását:

A kardomat harminc manó
utánam de hozta!
Az óriás életét én
nem becsültem sokra.
Itt az idő, - mondtam néki -
hogy a sírját ássa!
Ám túl híg volt a veleje,
hogy ezt be is lássa!
Erre kezdtem nagy beszédbe.
Elköntörfalaztam.
Olyan szép a göndör köntör!
Gyönyörködtem abban.
Az óriás nagylábujját
bédugta egy lyukba.
Kérdém: - No, szép a beszédem?
Szólt: - Fene se tudja!
- A Fene se? A Fene is!
Jól kikenve-fenve
Fene manót felkerestem.
Beretváját fente.
Vele de jól megvitattam:
göndör-e a köntör!
Szólt a Fene: - Én főmanót
csináltatok Önből!
Óriásra rá se rántson!
- ezt a Fene kérte.
Többé rá sem néztem hát nagy,
bamba fenekére!
Ez a málé, az is lehet,
ma is csak áll, úgy, ott..
Még azzal sem törődtem, hogy
jól fenéken rúgott!

Sünóka jegyzetelt, Nyúl Benő pedig előkapta fényképezőgépét. Később a Kerekerdei Hírkürtben Csatavégi Csacsogó fényképe alatt A hősök Hőse cím díszelgett.

Sünóka szintén kitett magáért, miután a tiszteletdíjat betette a zsebébe, mert ilyen gyönyörű sorokat írt Csatavégi Csacsogó vitézségéről:

..és akkor jött a Csacsogó,
és óriásból harminc.
Csak harminc? - fitymált Csacsogó.
Nem több? No, akkor baj nincs!
Beszélt, beszélt hős Csacsogó,
s harmincból egy sem állta:
lyukat beszélt e Nagy Vitéz
mind a harminc hasába!

Nehéz otthagyni egy olyan önmagáért beszélő országot, mint Beszédország, de a kíváncsiság továbbcsalta Sünókáéket Hipphoppföldre. Igen, sajnos, a nagyvilágban annyi mindenki és annyi minden csal, - nem ritkán a kíváncsiság is ezt teszi!

Kíváncsiak vagytok, hogy mi történt velük Hipphoppföldön? No, ezt majd holnap kötöm az orrotokra! Addig is jegyezzétek meg a mondást: aki kíváncsi, az hamar megöregszik.

Persze, aki semmire sem kíváncsi, az sem él örökké, ráadásul az is feltehető kellemetlenkedő kérdésként: minek él az ilyen ember, ha semmire sem kíváncsi?

(Folytatom)