a pünkösdirózsa tömör
bimbója, mint piros golyó
képzeletemben elgurul -
s rigók élénk-szép szemei
testük fekete bársonyán
kis égőezüst ékkövek -
most fenyőcsúcsra ért a nap
s fürge ujjakkal megkötöz
magához húz virágot és
fákat, ellustult bokrokat,
de még a házat is ahol
valakinek épp integet
telt mellű, aranyhajú lány
karcsú bokáján megtapad
a vágyam, mint fényes fonál,
de ahogy a lány eltűnik
e fonál hamar elszakad
csodálkozik a liliom
ó fonnyadt szűz lett már szegény!
ha kél is lila ajakán
szó - én csak tovább baktatok
e nyugalom - igaz lehet?
darazsat küld felém a kék
gondtalanul a gondolat
törékeny fehér csigaház
hűvös mélyére elbújik
s az akácok levél során
mint láthatatlan zongora
billentyűin, most új zenét
költ a szél - vajon hallod-e
ezt a néma szimfóniát?
ha ellobban minden virág
ez a dallam él akkor is
átöleli a kerteket
érzések kristályrendszere
tömören, tisztán őrzi meg
s ha más utakra elbolyongsz
ez a táj, tudom, elkísér

tulipán sárga mécsese
pislog tűnődő ég felé -

(1960-as évek)