Sünókáék Bolondóniában

Sünóka és Nyúl Benő végül a sivatag szélén kétfelé ágazó úthoz érkezett. Egy kövön pici, éjfekete bőrű bolondón heverészett, ami jelezte: már Bolondóniában vannak. Az hiszem: az emberke bőrszínét sokan megirigyeltétek volna, hiszen annak, akinek fekete a bőre, a hírek szerint nem kell annyit mosakodnia, mint fehér bőrű rokonainak, mert rajta fele annyira sem látszik a piszok, mint a tiéteken.

Sünóka nyájasan kérdezte a kis bolondóntól, hogy melyik út vezet Bolondár király földi paradicsomához. Tréfásan hozzátette:

Nohát, széna-e vagy szalma?
Jobbra menjünk, - avagy balra?

A kis bolondón bolondul megijedt, de azért úgy szavalta, mint a verset:

Balra-e? Ezt kérdi az úr?
..és ha alul kiüt balul?
S ha nem alul, akkor felül,
ha némely tanácsnak felül?
Jobbra-e? No és ha rosszabb?
Biztosra ki mondhat jobbat?
Én nem mondom hol menjenek,
s varjúhájjal kit kenjenek!
Én már ültem, sültem, hűltem,
némely ősztől megőszültem..
Ha rám hallgat, nem néz hátra,
sem előre, mivel - HÁTHA..

- Mi hátha? - döbbent meg Nyúl Benő.

A bolondónocska ajkához emelte a mutatóujját, pisszegett, majd Nyúl Benő fülébe súgta:

Ki óvatos, tudja: HÁTHA -
nózit csavar csacsi nátha!
Ki szemfüles: arra fülel,
hogy a vihar mikor ül el!
S tudja, hogy rázós a VILLÁM,
s túl szikrázós minden villán!

Ebben a pillanatban vidám bolondón leányocskák és legényecskék jelentek meg, körtáncot lejtettek, közben pedig büszkén énekelték:

Nem megyünk mi jobbra, balra,
hanem megyünk jobbra-balra!
Így, amikor beüt a bal, -
a bolondón vígan nyaral!
Így, amikor beüt a jobb, -
szívünk másért dehogy sajog!

Sünóka és Nyúl Benő már a körtánc nézésétől is elkezdett szédülni, majd pedig némi fejfájás kíséretében, csak úgy találomra, elindultak.

Így-úgy, de végül eljutottak a királyi palotáig. Útközben láttak éhes disznót, amelyik makkal álmodik, meg olyat is, amelyik csak fetreng, álmatlanul, - szóval, igen változatos útjuk volt.

A királyi palota homlokzatán, gyémántokból kirakott betűkkel, Sünóka egyik verse díszelgett, amit még az Özönvíz előtt írt Bolondár királyhoz, csak úgy baráti szeretetből (a jókora zacskó aranyat, meg Bolondónia rubintokkal ékesített mellrőlcsüngőjét csak úgy mellékesen zsebelte be, de azt is baráti szeretettel). A híres manóköltő büszkén olvasta egykori versét:

Annyit mondok: Bolondár
hihetetlen nagy király!
A nép közé ki-kijár,
amikor túl nagy a sár!

- Mikor is volt utoljára sár Bolondóniában? - kérdezte Nyúl Benő az egyik ajtónálló (nemrégen még útonálló) bolondónt, aki zsíros kezét cifra ruhájába törölte, mondott egy cifrát, majd tekervényes tekercset húzott elő a zsebéből, és arról olvasta le a nyúlnak a pontos választ:
- Volt egyszer.. Negyven évvel, tíz nappal és hét órával ezelőtt!

- No, akkor őfőméltósága nem fárasztja magát halálra.. - nyugodott meg Nyúl Benő.

Ám ekkor már jött is Bolondár király. Karjait messziről kitárta Sünókáék felé. Legújabb típusú, négy szolgameghajtásos gyaloghintóját buzgón cipelték utána, de nem tudott beleülni, mert - biztos, ami biztos alapon! - trónszékét már előzetesen a fenekére kötöztette, amikor vélt és valódi ellenségeit megkötöztette.

Bolondár király szeretettel bökött hol erre, hol arra a pecsenyével telt tálra, és szívélyesen kínálgatta:

Kóstoljátok e gazellát, -
őt lőttem a gazban!
Gázolt a gaz, s kételkedett
fényes igazamban!

Nézzetek az antilopra, -
ezt meg Anti lopta!
Miért is nem lopott kettőt?
Csípje meg a kobra!

Ki leönti majd a sültet
ananász levével, -
bízhat benne: fiatalabb
lesz jó néhány évvel!

No, asztalhoz! Sok beszédre
tegyünk immár pontot:
vagyunk dicső bolondónok,
- s nem vagyunk bolondok!

Sünóka és Nyúl Benő, meg az összes bent levő tapsolni kezdett. A taps ütemére sokáig kiáltozták:

BO- LON - DÁR
NEM SZA-MÁR!

- Hát nem is az.. - kacsintott Nyúl Benő Sünókára. Valami egészen más..

- Mint teng-leng e világban, Felséges Király Barátom, Bolondónia? - kérdezte Sünóka Bolondártól, mert, mint a Kerekerdei Hírkürt főszerkesztője, színes cikkecskét szeretett volna írni a terített asztalnál való találkozásról.

A manóköltő kérdésére azonban nem Bolondár király felelt, hanem egyik felugró hipp-hopp mestere, Buzgódon, kis kerek emberke nagy gombocskákkal, olyan, aki mindig tud kerek mondatokban kertelni, ha kutya ugat a kertben:

Ó, mi, kérem, egyetértünk:
a kék egek - kékek!
S a viharral szembenéznek
majd, - akik még néznek!
A viharral szembeszállnak
majd, - akik majd szállnak!
Egyetértést, együttmosolyt
Bolondóniának!
Ó, mi, kérem, szeretjük Önt!
Kérésünk ne unja, -
dobjon egypár tallért, s ezt-azt
tágas kalapunkba!

- Ezek nem tallérdobók! - intette le Buzgódont a bölcs király. Buzgódon erre meghajolt Sünókáék felé, és a széke mellé csücsült, mert a székét közben kihúzták alóla, és más ült bele.

Sünóka és Nyúl Benő degeszre ették-itták magukat, majd össze-vissza ölelgették Bolondár királyt és tanácsadóit.

A híres manóköltő hajnal felé ezt jegyezte be naplójába:
- Nem igaz a közmondás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, - száz is megfér, igaz, ilyenkor kilencvenkilencet hamarosan agyonvernek.

A bolondóniai fődudás hajnalra már Sünóka dalocskáját fejte-fújta a dudáján, miután ő maga is belakott, mint a duda:

Árva kolomp dicső fia, -
de szép vagy Bolondónia!
Érces, férces itt sok torok,
kövérek a lódoktorok!
Érti ám itt, ki nem bolond,
miről kalimpál a kolomp!
Az időt, s a pénzt is lopom,
s hej!, - de vígan kolompolom:
Bolondár az én királyom, -
nem adom el bolond áron!

- No, én sem próbálom meg eladni, - mormogta Nyúl Benő - mert a végén észre veszi, hogy őt a kutya sem veszi!

Amikor a két jó barát, Sünóka és Nyúl Benő, egy vén tevén elkocogott Bolondóniából, a krokodilusok csak úgy ontották a krokodilkönnyeket! Vagy a krokodilkönyveket? A végén már magam sem tudom, úgy összezavartok!

(Folytatom)